2019. április 16., kedd

A hazai mozikban is bemutatják Wim Wenders Ferenc pápáról készült filmjét




.

Április 18-tól országszerte harminc filmszínházban vetítik a többszörös Oscar-jelölt Wim Wenders személyes hangvételű, rendhagyó dokumentumfilmjét, amelyben Ferenc pápa a nézőket is megszólítva osztja meg nézeteit az életről és elmúlásról, a vallásról és korunk kihívásairól.


A 2013-ban megválaszott Ferenc pápa az első jezsuita rendből származó egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, valamint az első, aki a Ferenc nevet választotta. A pápa iránti érdeklődést mutatja, hogy a beiktatása óta már több játékfilm és dokumentumfilm is készült róla. Ezek közül több szempontból is kivételes a „Pope Francis – A Man of His Word” címmel a 2018-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált alkotás, amely azon ritka filmek egyike, amelyek a Vatikánnal szoros együttműködésben készültek.

A film ötlete a Szentszék Kommunikációs Titkárságának prefektusától, Dario Edoardo Viganòtól származik, aki személyesen is nagy rajongója a filmeknek és Wim Wendersnek. A neves rendező – aki az olyan klasszikusok mellett, mint a Párizs, Texas vagy a Berlin felett az ég, több Oscar díjra jelölt dokumentumfilmet is rendezett (Buena Vista Social Club, A föld sója) – példátlan betekintést nyert a pápa életébe. 2014-től kezdve több éven keresztül kísérte a Szentatyát világ körüli utazásai során, emellett a Vatikáni Televízió olyan exkluzív archív felvételeket is a rendelkezésére bocsájtott, amelyeken Ferenc pápa gyermekekkel és idősekkel, szegénynegyedek és menekülttáborok lakóival, természeti katasztrófák túlélőivel vagy világvallások és nemzetek vezetőivel találkozik. Az alkotásban használt vizuális stílusnak köszönhetően a nézők egészen közel kerülhetnek a pápához, aki személyesen is megszólítja a közönséget.

A film kiindulópontja a pápa névválasztása, amellyel Assisi Szent Ferenc örökségéhez tért vissza. Nevéből fakadóan Ferenc pápa programja az evangélium, a jézusi szegénység, a teremtett világ: a természet szeretete és tisztelete, és a vallások közötti béke pillérjeire épül, a róla készült film ennek a programnak a megvalósítását követi. A másfél órás lelki gyakorlatnak is felfogható alkotás vezérfonalát Ferenc pápa őszinte és komoly, olykor a tőle megszokott humorral fűszerezett személyes vallomásai adják, amelyekkel közvetlenül a közönséget szólítja meg. Ezek során bensőséges közelségben, őszinte derűvel vagy épp aggodalommal osztja meg a nézőkkel a vallásról, életről, halálról és olyan további, mindannyiunkat érintő aktuális kérdésekről vallott nézeteit, mint az előítéletek, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a bevándorlás vagy a környezetvédelem. A család, a munka, a boldogság témáit érintve olyan kényes kérdések is szóba kerülnek, mint a pedofília, a homoszexualitás vagy a teremtéstörténet, a pápa pedig mindenre részletesen válaszol, közérthetően, hétköznapi hasonlatokkal tűzdelve.

A kritikusok egybehangzó véleménye szerint a film egyik legnagyobb erénye, hogy képes a maga jelentőségében, folyamatában bemutatni Ferenc pápa munkásságát, reformjainak fontosságát, így tisztábban látható az egész kép, amelynek különálló részei könnyen elsikkadhatnak a napi hírek között. A katolikus egyházfő szavai egy általános moralitást közvetítenek, inspiráló pozitív példával szolgálva ahhoz, hogy előítéletek, vádaskodás, széthúzás helyett szembenézzünk a saját felelősségünkkel és feltegyük magunknak a kérdést: „Mit tehetek én, hogy élhetőbb legyen a világ?” Ahogy Ferenc pápa mondta egy 2017-es TED előadásában: „A jövőnek van neve, úgy hívják: remény”

Wim Wenders filmje Ferenc pápa – Egy hiteles ember címmel 2019. április 18-tól látható a hazai mozikban, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. A mozik többségében szinkronizált változatban, néhány fővárosi helyszínen eredeti nyelven, felirattal is elérhető. Több budapesti moziban – köztük a Puskin Moziban, a Tabán Moziban és az Art+ Cinemában – már az országos bemutató előtt is tartanak vetítéseket. A filmet összesen harminc moziban tűzik műsorra, Budapesten a fentieken túl az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Pólus Moziban, emellett országszerte a megyeszékhelyek többségén, többek közt Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Székesfehérváron, Sopronban, Szolnokon, Szombathelyen, Nyíregyházán és Zalaegerszegen is bemutatják.

A film szervezett csoportok részére kedvezményes csoportos vetítéseken is elérhető, ennek kapcsán a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment nyújt szervezési segítséget az érdeklődőknek.


Nincsenek megjegyzések: