E napon született Pór Bertalan festőművész (1880)
Festő. Középiskolai tanulmányai után a Mintarajziskolában Gyulay László tanítványa lett, majd a következő évre Münchenbe ment és G. von Hacklt választotta mesterének. Rövid ideig a Hollósy-iskolát is látogatta s a Műcsarnokban kiállított egy Önarcképet (1901), ezért Harkány-díjat kapott. Párizsban a Julian Akadémián Jean Paul Laurens-nál tanult (1901-1903).
Hazatérése után keresett arcképfestő és a Műcsarnok állandó kiállítója. 1907-ben olaszországi tanulmányúton volt. 1910-ben megalakult a "Nyolcak" csoportja, melynek Pór Bertalan is tagja volt. 1911-ben a Népopera-színpad oromfalának díszítésére tizenegy méteres freskót festett; a Vas utcai kereskedelmi iskola részére mozaikot készített.
A Tanácsköztársaság után Szlovákiába, Szilácsra emigrált, ahol portréfestésből élt. Festett tájképeket, állatrajzokat. 1934-ben a telet Párizsban töltötte, közben 1936-ban a Szovjetunióba utazott, ahol félévet tartózkodott. 1938-ban Párizsba költözött, ahol már korábban is kiállított (1930-1931 és 1932-ben). A 30-as évek elején a Barbusse szerkesztette Le Monde-ban jelentek meg rajzai. Párizsi periódusában főként szimbolikus értelmű pásztor-, bika-kompzíciói voltak ismertek.
1948-ban hazatért s a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A korszakának fő művei drámai erejű portrék. - Ismertebb művei: Önarckép (1901); Család (1909); Hegyi beszéd; Vágyódás tiszta szerelemre (1910), azonkívül arcképek, önarcképek, sokalakos kompozíciók.
Forrás: Képzőművészet Magyarországon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése