Pancsatantra - Hindu tanmesék 7.rész

A kék sakál

Egy nagy város szélénél hatalmas kiterjedésű erdő terült el. Ebben az erdőben élt Csandarava, az üvöltő sakál. Rettentő étvágya volt.

Egyszer, mikor falánkságát nem bírta kielégíteni az erdőben, besurrant a városba. De nem jutott messzire, mert a házőrző kutyák megérezték a szagát és megtámadták. Menekült Csandarava, amerre látott, de mindenütt kutyák kaptak belé és nagyon összemarták. Amikor már minden utat elzártak előle, csak egy nagy ház nyitott ablaka maradt előtte szabadon - nem teketóriázott, a beugrott, és mindjárt egy nagy tartályba esett, amelyben vízben oldott indigó ázott.

Amikor a sakál kimászott a fadézsából, teljesen kékre festődött a bundája. Ettől úgy meg-változott. hogy saját anyja sem ismert volna rá. A kutyák sem szaglászták, nem ismerték fel, s így tépetten bár, de mégis kimenekült a városból. Csakhogy izgalmában eltévesztette az irányt, a város másik oldalán jutott ki egy másik erdőségbe. Kékre festett bundájában különösen nézett ki.

A nagy vadon állatai éppen tanácskozásukat tartották, amikor a sakál odatoppant. Amikor megpillantották, nagyon megijedtek, ahányan voltak, annyi felé szaladtak szét. Igazuk is volt, mert helyes a szólás:

Nem ismerjük faját, lelkét, nem ismerjük mivoltátTérjünk hát ki okosan és figyeljük bátorságát.

Csandarava szeme felvillant, amikor az állatok félelmét meglátta, s gyorsan utánuk kiáltott.

- Hová szaladtok? Mért féltek tőlem? Engemet Brahma isten két kezével teremtett, azért vagyok más, mint ti. Ő küldött ide hozzátok, s azt mondta, uralkodjak birodalmatokban és védelmezzelek benneteket!

Az állatokat meghatotta a nagyképű beszéd, s mert nem ismerték fel, köréje sereglettek, és hódoltak előtte.

- Hódolat, óh király! Hódolunk és engedelmeskedünk neked, mert Brahma isten küldött hozzánk! ...

A sakál nagyon boldog volt, mindjárt ennivalót kért, aztán kinevezte az oroszlánt miniszternek, a tigrist testőrkapitánynak, a párducot poroszlóvezérnek, a farkast ajtóőrnek. Csak a sakálokkal nem váltott szót, megvetette és elkergette őket. Ezentúl ő uralkodott. Minden elejtett állatot eléje hoztak, kivette belőlük a maga részét, a többit szétosztotta.

Uralkodása tetszett az állatoknak, nem is panaszkodtak rá. Ám egy napon az elűzött sakálok valamelyike a távolban nagyot üvöltött. Régen hallott más sakálszót Csandarava, most nagy örömét lelte benne, olyan nagyot, hogy nem is tudta titkolni. Szőre fölmerevedett, s harsány üvöltéssel válaszolt a rokonoknak. Így árulta el a hangja.

A tigris és az oroszlán csodálkozva néztek rá, talán el is szégyellték magukat, hogy így rászedte őket. Ám ez csak pillanatig tartott, aztán rárohantak és széttépték.

*

- Hát ez lett Csandarava vége - mondta Damanaka -, ezért idéztem, hogy helyes a szólás:

Idegenek közé állt ő, fajtáját megtagadva,

Meghalt tehát a kék sakál, a szegény Csandarava.

Pingalaka nagyon szomorú lett. Igazán szerette Szandsivakát. Mély sóhaj hördült ki melléből, ami-kor megkérdezte.

- Tudod bizonyítani, hogy Szandsivaka életemre és trónomra tör? Damanaka élénken integetett:

- Éppen tegnap este mondta, hogy megöl téged, királyom. Meg is láthatod majd szeméből, ha végleg elhatározza magát, mert ha pusztító erőt korbácsol magában, szeme vörös szikrákat szór, szája rángatózik. A távolba mered és csak egy-egy pillantással vesz tudomást rólad. Ha majd ezeket látod rajta, ne tétovázz, mert egy pillanat késedelem a halálodat okozhatja. Aki előbb indul, az győz, tehát ronts rá, és azonnal öld meg.

Pingalaka úgy érezte, a szívét tépi a fájdalom. Ő nem akart ellenségeskedést. Békességben akart élni, mert nagyon szépek voltak azok a tanítások, melyeket Szandsivakától hallott, és a tanultak szerint szeretett volna élni ezután. De Damanaka szeméből jóindulat és megbízhatóság sugárzott. Most mégsem bírt ránézni. Egy intésével elkergette. A sakál szedte lábait s egyenesen Szandsivakához futott. Már menetközben az úton aggodalmas kifejezést erőltetett arcára, s nagy tisztelettel és színlelt alázatossággal hajolt meg előtte. A bika szívélyes volt, mint mindig.

- Mily rég láttalak! - fogadta -, már nagyon hiányoztál! Mindig úgy gondoltam, hogy akiket barátaik meglátogatják, irigylésre méltók. Jó a barát, ha baj van, akkor is jó, ha minden rendben meg. De szólj már! Mondd el, mint teltek napjaid?

- Ne is beszéljünk róla. Szolgálok. A szolga úgy tesz mindig, ahogyan az ura akarja. Bár miniszter vagyok, és uram megbecsül, mégis olyan tettre szántam el magam ami becstelenségnek tűnik. Kérlek, ne ítélj előre. Tudom jól, miniszter és barát nem árulhatja el ura és barátja gondolatait, elhatározását. Ha ezt én mégis megteszem, azt pusztán irántad érzett érzelmem és felelősségem cselekedteti velem. A király udvarához te úgy kerültél, hogy megbíztál bennem, s lehetett is, mert helyes a szólás:

Manu törvényként megadta: segítsd mindig barátod,

Ha életét elveszíted, a kárát magad látod.

- Mért mondod ezt?

- Mért is mondanám?! Megtudtam, hogy Pingalaka szíve megváltozott irántad. Meg akar ölni! Holnap reggel a te húsoddal akarja kielégíteni az éhező állatok korgó gyomrát.

- Nem! Ezt nem hiszem! ...

- Én sem akartam elhinni. Mondtam is: Uram, királyom! Ez a cselekedeted rosszabb lenne mindennél! Mert még ha papot is öl meg valaki, van belőle megváltás, de aki barátot árul el, az a pokolra jut. Ám a király reám is megharagudott, és azt mondta: Mit kezdjek Szandsivakával? Lehetnek jó barátságban a húsevők a fűevőkkel? Ellenségek vagyunk mi születésünktől kezdve, s ellenségünket miért is kíméljük? Hiszen helyes a szólás:

Nem bűn az, ha meg is ölöd ellenséged, bárki az,

Vőd, barátod, rossz testvéred, ha te nem, ő lenyilaz.

Szandsivaka nem akart hinni a fülének. Ő valóban megszerette az oroszlánt, olyan bátornak és becsületes-szívűnek ismerte meg, éppen olyannak, mint amilyennek saját magát ismerte. Fájt minden szó, amit Damanakától hallott. Pedig még nem is hallott mindent. Damanaka folytatta:

- Azért jöttem el, hogy figyelmeztesselek. Nem akarom, hogy bántson majd a lelkiismeretem, s a bizalmaddal sem szeretnék visszaélni.

Szandsivaka irtózattal hallgatta, és azt gondolta magában, hogy helyes a szólás:

Bika bikával paroláz,

őz nem társul a lóval,

Jó és rossz kerülik egymást,

szent nem jár-kél rablóval.

Damanaka is idézetet mondott:

Nagy szamár vagy te, barátom! Hol hagytad a füledet?

Azt ne hidd el, hogy a király megérti a szívedet!

Szandsivaka keservében elbődült.

- Óh, Óh! Bár ne barátkoztam volna össze véle. Most már, ha oda térdelnék is eléje, s úgy könyörögnék az életemért, semmit sem érne! Pedig úgy érzem, hogy a királynak sincs semmi baja velem, csak felingerelte egy irigy rosszakaróm. Hej barátom, bizony helyes a szólás:

Ura kegyét másik nőtől minden asszony sajnálja

Holdfény tűnik, ha a napfény ráragyog a világra.

Damanaka tudós arckifejezéssel adta a jó tanácsot.

- Ha valóban azt hiszed, hogy rosszakaród van az udvarnál, bátran állj a király elé, és tárd ki a szívedet.

Szandsivaka busa nagy fejét csak rázta, rázta.

- Nincs igazad! Gazfickók közt elvész az igaz! Nem hallottad még? Pedig helyes a szólás:

A gazok is tönkretették szegény bolond, jó tevét,

Vigyázz, kikkel barátkozol, mert megiszod a levét.

- Nem hallottam - felelte Damanaka kíváncsian és megkérdezte: - hogyan is volt az? Szandsivaka könnyes, szomorú szemekkel nézett a távolba, és közben mesélni kezdett.

Forrás: Forrás: Mesefolyamok Óceánja - Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból I. kötet (59-64. oldal) Európa Könyvkiadó, 1982