A jövő Liszt Akadémiája nemzetközi lesz - I. rész

.





Mire készül a Zeneakadémia a Távol-Keleten? Hogy alakult az intézmény viszonya az üzleti szférával? Milyen állapotban van az egyetemi hangszerpark, és merre fejlődhetne a hangszerképzés? Mire megy a felsőfokú zenei képzés az alapfok nélkül és hogy jön ehhez Venezuela? A kérdésekre nagyinterjúnkban találják a válaszokat. Batta Andrással, a Zeneakadémia rektorával az intézmény jövőjéről beszélgettünk.


- Rektorrá választása óta a Liszt Akadémián egy új, üzleti szemlélet meghonosításán dolgozik. Tervéhez a vállalati világból próbált segítséget szerezni, sikerrel: elérte, hogy a Zeneakadémia átvilágításában, a vezetőségben és a Tanácsadó Testületben is részt vegyenek a gazdasági élet szereplői. Tartják az irányt, vagy ez csak kezdeti fellángolás volt?

- Nem lehet megjósolni, hogy mikor lesz itt olyan hangulat és összefogás, mint Amerikában, vagy Németországban. Azt hittem, hogyha meghirdetek egy ilyen programot, akkor rögtön mindenki mellé áll. Ez korántsincs így, most úgy látom, hogy ehhez legalább tíz év kell. Ebből persze az első öt év már letelt, és úgy látom, hogy például a támogatások terén sokat értünk el, de rengeteg még a tennivaló. Nem is a pénzhiány a fő baj, bár a helyzet ebből a szempontból sem túl rózsás: az állami támogatás drasztikusan csökkent, és a kilátások is nagyon rosszak, ráadásul a magántőke is begörcsölt a válságtól.

A legnehezebb feladat azonban a belső megújulás, és ez nem csak pénz kérdése. Egy olyan kultúrát kell meghonosítanunk, ami az oktatási és kulturális életben eddig ismeretlen volt. El kell, hogy érjük, hogy a tanárok, akik a Zeneakadémia tartalmát adják, a magukénak érezzék az intézményt. Sajnos sokaknak csak a terembeosztás a fontos, bejönnek, megtartják az órájukat, és mennek tovább.

A szenátusi választásra például csupán harminc oktató jött el, pedig ezen a szervezeten keresztül szólhatnának bele az intézmény irányításába. A szenátus a Zeneakadémia legnagyobb hatalmú szerve: ez választja a rektort is, azaz nálam is jóval erősebb. A mintegy 160 teljes állású oktató közül azonban sajnos két kezemen meg tudom számolni, hogy kik azok, akik arra törekszenek, hogy az egyéni érdekeiket összehangolják az intézmény érdekeivel. Valószínűleg a közös sikerek ebben sokat segíthetnek: ha jól sikerül a felújítás, az biztosan növeli majd a tanárok motivációját.

- A szemléleten kívül miben kéne még megváltoznia a Liszt Akadémiának?

- Még rektorhelyettesként először úgy fogalmaztam, hogy a Zeneakadémia egy boldog sziget, a zene szigete, ahova elmenekülhetünk a világ elől. Ezt a szerepet azonban nem lehet következetesen végigvinni. Ha ki akarjuk vívni, hogy a Zeneakadémiát az értékeihez mérten elismerjék, akkor inkább egy boldog kikötővé kell válnunk. Sőt, egy nemzetközi kikötővé, ahová a külföldi áramlatok is eljutnak. Ez talán feloldaná ezt a sokszor pesszimista, egoista magyar szellemet.

A nemzetköziségtől sokat várok. Most körülbelül 700 magyar, és 100 külföldi diák tanul az egyetemen. Ha ez egy kicsit eltolódna a 2/3-1/3, vagy akár az 50 százalék irányába, az meggyőződésem, hogy az egyetem előnyére válna. A külföldi növendék ugyanis máshogy lép fel a jogainak és elvárásainak képviseletében, mint a magyar, akivel bármit meg lehet csinálni. A külföldiek a fogyasztó attitűdjével jönnek ide: a pénzükért jó és intenzív órát akarnak kapni. Ha meg lehetne valósítani, hogy a hallgatók megköveteljék ami jár nekik, akkor az az egész egyetemre kihatna. Persze arra vigyázni kell, hogy ne essünk át a ló túloldalára, mint például Németországban, ahol a tanárok és a növendékek között is kisebbségben vannak a németek.

A külföldi diákok azonban erősítenék a Zeneakadémia szolgáltató jellegét és a tanárok között is előremozdítanák a szemléletváltást. Mert végülis erről van szó: mindegy, hogy a hallgató, vagy az állam fizet, ez egy szolgáltatás, és jogos, hogy a fogyasztónak elvárásai vannak.

Ez a téma egyébként messzire vezet, és lehet, hogy nem is lesz népszerű, amit mondok, de az ingyen oktatás hosszú távon szerintem egészségtelen. Persze az állam támogassa a szegény, de nagyon tehetséges gyerekeket, de jobb lenne, ha a többiek ki tudnák fizetni a tandíjat. Ma még ez persze irreális igény, hiszen a hallgatóink szülei közül sokan zenetanárok, mások szegényebb vidéki családokból származnak, akiktől egyelőre ezt nem is lehetne elvárni.

- Említette, hogy sokat vár a nemzetköziségtől. Idén ünnepli Japán és Magyarország a diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. évfordulóját, a rendezvénysorozat keretében érkezett hazánkba a Musashino Egyetem zenekara, november végén pedig a Liszt Akadémia zenekara indul távol-keleti turnéra, Japánba és Koreába. Kapcsolatokat építenek?

- Természetesen igen, az amerikai rektorok például az év tetemes részét ezzel töltik: bejárják a potenciális piacokat, és próbálják eladni az intézményüket. Ezt a saját büdzsénkhez mérten nekünk is meg kell lépnünk. A távol-keleti turné pedig nagy lehetőség: azt mondanám, hogy most vagy soha. A célom, hogy az ott működő oktatási intézményekkel építsek ki együttműködést, és a külföldi tanulás kölcsönösen bekerüljön az akadémiák curriculumába. Eddig is jó viszonyunk volt persze Japánnal, több tanárunk dolgozott és oktat ma is de ők kint nem a Zeneakadémiát, hanem magukat képviselik. Mindenféleképpen az intézmények közötti kapcsolatban látom a jövőt, és a Zeneakadémia kitörési lehetőségét.

- Visszatérve a finanszírozásra: az üzleti szféra eddig is komoly összegekkel támogatta a Zeneakadémiát. Sikerült így kipótolni a költségvetés hiányait?

- Tudni kell, hogy az üzletemberek olyasmire nem adnak pénzt, ami rosszul működik, és nem csak azért, mert az nem látványos. Deficitet nem finanszíroznak, szerintük az az állam dolga. Hozzáteszem: az államé sem. Úgy kellene működni, hogy ne legyen deficit. Mindenesetre most az a paradox helyzet állt elő, hogy több magántámogatást szereztünk, mint amekkora a hiányunk, de ettől a deficit ugyanannyi maradt.

Az üzleti szférában projektekben gondolkoznak, nagy tehetségeket, rendezvényeket szívesen támogatnak. Például azt, hogy a tehetségesebb növendékeink diplomahangversenyein a Liszt Ferenc Kamarazenekar lépett fel, a magántőke szponzorálta. Ha valamivel meg lehet győzni az üzletembereket, akkor az a tehetség és a szorgalom, amit egy fiatal művészen az is érez, aki nem ért a komolyzenéhez. Minden tévhittel ellentétben egy sikeres manager mögött is ugyanez áll: tehetség és munka, ebből a szempontból egy nyelvet beszélünk.

Az állami támogatásokkal viszont az a legnagyobb baj, hogy nem csak kevés, de ráadásul kiszámíthatatlan is. Az utóbbi években egyedül 2008-ban kaptunk annyit, amennyit ígértek, van, hogy odaadnak valamennyit, aztán visszakérik: erre nem lehet költségvetést, és hosszú távú terveket alapozni.

- A pénzügyi problémák megoldása mellett marad ideje arra, hogy eredeti szakmájával foglalkozzon?

A Zeneakadémia irányítása minden időmet felemészti, de a tanításhoz ragaszkodom: azt a kevés zenetörténet órámat, amit el tudok vállalni, megtartom. Az, hogy napokat a könyvtárban töltsek ma már megoldhatatlan, úgyhogy egyelőre zenetudományi mű írásába biztos nem fogok. Lehet viszont, hogy egyszer lejegyzem azokat a tapasztalatokat, amelyeket a Zeneakadémiát segítő üzletemberektől, és rektorként szereztem.

- Más országok komolyan veszik a zenei kultúrájuk támogatását, Románia például komoly összegeket költ az Enescu-Fesztivál reklámjára. Ezen a téren hogy áll Magyarország?

Erre, és további kérdéseinkre a következő részben olvashatják Batta András válaszait.

Lorenz Péter - Domonkos Máté - Hangszer és Zene Online