A Grúz tea

A tea oroszországi meghonosítását sikeres és sikertelen kísérletek előzték meg. 1779-ben egy újság hírül adta, hogy Japánból hozott cserjéket ültettek el Kizljár területén, az akkori orosz birodalom legdélebbi pontján.

Az első biztos adat 1817-ből származik. Az odesszai kormányzó Kínából hozatott teacserjéket a Krim-félszigeten lévő Nyikitszki botanikus kert számára. A sikeres telepítés Voroncov gróf nevéhez fűződik, aki 1833-ban megismételte a kísérletet. A botanikus kert igazgatója javaslatára a cserjéket áttelepítették a Fekete-tenger déli partvidékére. Az elsők 1848-ban érkeztek meg Szuhumi botanikus kertjébe. A telepítés nem volt hosszú életű. Az 1870-es években a török háború alatt elpusztult. Egy „nagypapa cserjének” nevezett 2,5 méter magas példány túlélte a viszontagságokat. Csaknem kilencvenéves korában, 1935-ben pusztult el. Az első valódi ültetvényt Erasztavi grúziai földbirtokos létesítette 1854-ben. Ő készítette az első ún. bajhovi teát. (Az elnevezés a kínai baj-hoa szóból ered, fehér szempillácskát jelent.) Mintáit 1864-ben bemutatta a pétervári mezőgazdasági kiállításon. Halála után ültetvénye magára maradt.

Több egyéni és társas cég kísérletezett a századvégen. Tudósok - köztük Mengyelejev is - mérlegelték a hazai termesztés lehetőségeit. A Pétervárott 1884-ben megrendezett nemzetközi botanikai és kertészeti kongresszuson azt javasolták, hogy a Fekete-tenger partján, a Batumi közelében lévő Csakvában létesítsenek ültetvényt. A következő évben meg is érkeztek a magok, de azokat megfertőzte a filoxéra.

Batumi mellett Szoloncov ezredes is foglalkozott tea termesztésével az 1870-es években. Tíz év múlva háromezer cserjéje volt. Termékével szerepelt az 1889-es kaukázusi mezőgazdasági kiállításon. A térségben a kincstári birtokokon is megkezdték a telepítéseket. A munkával Szoloncovot akarták megbízni, de az az ezredes halála miatt meghiúsult.

A grúz tea, vagy ahogy az első időkben nevezték, a kaukázusi tea nagyüzemi termesztésének megalapozói a moszkvai Popov testvérek voltak. A tea forgalmazása területén óriási tapasztalatokat szereztek. Elegendő tőkével is rendelkeztek. Vállalkozásukba egymillió rubelt fektettek be. Ez megfelelt a teakereskedelemből származó egyévi tiszta jövedelmüknek!

A telepítést gondos előkészületek, tudományos vizsgálatok előzték meg. Konsztantin Popov 1889 és 1893 között személyesen tanulmányozta Kínában a tea termesztését és feldolgozását. 1892-ben Batumi közelében 300 hektárnyi földet vásároltak. (A földterület kiválasztása előtt egy akadémikus véleményét kérték ki.) A következő évben Kínából 15 000 teacserjét és 400 pud magot hozattak, valamint 11 kínai szakembert. Vállalkozásukhoz sikerült megnyerniük a kínai Dzson-Dzsau-t, az egyik kínai teagyár tulajdonosának jobbkezét. Az első eredmény még csekély volt, 1895-ben mindössze 20 font tea készült. Az ültetvény csak lassan fejlődött, mert a cserjéket először üvegházban nevelték, s csak később ültették ki a szabadba.

1897-ben Angliából szétszerelt állapotban egy korszerű teagyárat hozattak, melyet Szalibauriban építettek fel. A gyár 200 000 kg tealevél feldolgozására volt alkalmas. Az első évben még csak 5200 kg készült. A következő évben új gyárat építettek Csakvában, melyet a tapasztalt kínai Dzson-Dzsau vezetett. A kaukázusi tea 1900-ban a Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert. Az első, leírásból ismert védjegy a „bogatür” (vitéz, dalia) volt, lovon ülő harcost ábrázolt. A grúz tea első mintáit a Popov testvérek egykori moszkvai teacsomagoló gyárának házi múzeumában őrzik. 1895 és 1917 között a teatermő terület 11 százaléka a Popov testvéreké volt, 54 százaléka pedig cári birtok. Említésre méltó ültetvényt hozott létre mintegy fél hektáron egy Todua nevű kisbirtokos Ocsamcsira körzetében. Első termését 1917-ben szüretelte, s „Todua” márkanéven hozta forgalomba. Az I. világháború alatt a teaültetvények elhagyatottak voltak. Mindent újra kellett kezdeni. Az első lépéseket a „Csaj Grúzia” teatermelő és feldolgozó részvénytársaság tette meg 1921-ben. 1930-ban kutatóintézetet alapítottak és újabb nagyvállalatokat hoztak létre. A terület évről évre nőtt, határa mind északabbra tolódott. Krasznodár körzetben 1936-ban kezdték meg a telepítést. Itt vannak a világ legészakibb teaültetvényei.

Grúziában a termőterület 1956-ra több mint ötvenszeresére nőtt. A tea 85 százalékát kolhozokban termelték. Átlag 5000 tonna levelet szüreteltek hektáranként.

1958-ban megjelent az első teaszüretelő gép, az ún. szkaratvelo. Ez egy mechanikus, ívesen hajlított kettős "fésű", éles, ferdén beállított mozgó és álló fogakkal. A fogak közti távolság határozza meg a leszedett levelek nagyságát. A gép egyforma minőségű leveleket szed, amelyeket egy sűrített levegővel működő szállítószalag továbbít a tartályba.

A kézi szedés nem szorult ki teljesen. Néhány rekorderedményt még ma is számon tartanak. 1964-ben például Tatjana Cshadze 12 000 kg levelet szüretelt. (A világrekord 16 450 kg volt, melyet egy ceyloni teaszedő ért el 1959-ben.) Ez a mennyiség 30 000, 10 dkg-os csomag teához elegendő, 1 kg nyers tea körülbelül 2500 levélből áll, ez majdnem ugyanannyi kézmozdulatot jelent. Tatjána kb. 30 millió levelet tépett le, másodpercenként ötöt. Ezt az eredményt szárnyalta túl 1976-ban Miran Torotadze. Teljesítménye 25 206 kg volt.

Érdekességként említjük meg, hogy Aszkana faluban 1963-ban egy teaszüretelő brigád tiszteletbeli taggá fogadta Valentina Tereskovát, a világ első női űrhajósát. Minden brigádtag az ő nevében külön leszüretelt 3-4 kg teát. Tereskova esküvőjére a brigád "Buket Grúzia" teát küldött.

Grúziában 1921-ben még csak 3 teagyár működött. Számuk fél évszázad alatt 76-ra nőtt. A tbiliszi teagyárat Ramil Hakimov író egy nagy teafolyó fő forrásának nevezte, amelyből az egész szovjet nép iszik. Itt minden évben megünneplik a tea napját. 1966-ban felépítették a Tea Házát.

A gyárakban fekete és zöld „bajhovi” leveles tea, préselt tábla- és téglatea készült. A feldolgozás minden fázisát gépesítették, a fonnyasztástól a szortírozásig. A technológia különbözik az indiai és a ceyloni teáétól. Indiában és Ceylonban természetes körülmények között hervasztják a leveleket 18-22 óráig. A grúz tea rögtön a szárítókamrába kerül. A 60-as években hat-nyolc órát, később még kevesebbet időzött ott. Szárítás után a tealevelek nedvességtartalma magasabb indiai és ceyloni társainál. A gyártási idő lerövidülése az elsősorban mongol exportra készített zöld téglateánál a leglátványosabb. Régen körülbelül három hétig készült, manapság egy nap alatt. A leveleket egy közvetlenül a tűztér fölött elhelyezett hengerbe teszik, ahol felhevülnek 120 fokra. Forrón bekerülnek egy aggregátba, amely egyidejűleg sodorja és el is vágja őket, hogy az oxidációs folyamatok egyenletesebben menjenek végbe. A hevítés, sodrás és vágás nem tart tovább 5-6 percnél. Ezután az anyagot speciális tartályban tartják 6-12 óráig, majd préselik és szárítják.

A teagyárakból kikerülő leveleket félgyártmányoknak nevezik. Még nem az a tea, amit isznak. A teacsomagoló gyárakban speciális receptúra alapján alakítják ki a kereskedelmi minőséget. A legnagyobb gyárak Moszkvában, Tbilisziben, Odessza és Irkutszk városában vannak. A tea legnagyobb része a hazai szükségletet elégíti ki. Exportja elsősorban az akkori szocialista országokba irányult.

A boltokban a tea választékát a szovjet időkben alapvetően a három termőterület fekete és zöld teái képviselték extra, legfelsőbb, első, második és harmadik minőség megjelöléssel. Önálló márkanevet csak a legfinomabb, a júliusi és augusztusi zsenge hajtásokból szüretelt „buket” (virágcsokor) teák kaptak: „Buket Gruzii”, "Buket Azerbajdzsana" és „Krasznodarszkij buket”.

A kaukázusi teák jellegüket tekintve inkább a kínai, mint az indiai teához hasonlítanak. A grúz ültetvények a Fekete-tenger napsütéses partján, az azerbajdzsán teák a Kaszpi-tenger partján zöldellnek. A legészakibb teatermő terület Krasznodar vidékén van. Az eltérő klíma és a talajviszonyok különbözősége miatt a teáknak is más-más az íze. A grúz tea bársonyos, kissé fanyar, sajátos aromával. Közel áll hozzá az azerbajdzsán tea, de annak erősebb a főzete. A krasznodári tea az előbbieknél puhább és "édesebb", és nagyon illatos.

Forrás: Arany Hegy Alapítvány