2019. május 9., csütörtök

PIM az A38 Hajón -- A Petőfi Irodalmi Múzeum és az A38 Hajó közös sorozata




.

Az A38 Hajó április 30-i, tizenhatodik születésnapjával elkezdődik a nyári szezon, amelyben komoly újítások lesznek a programban. Ezek egyike a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen létrehozott PIM a Hajón című új sorozat, melyben zene, irodalom és multimédia találkozik, havonta négy alkalommal. Ebből az alkalomból a Petőfi Irodalmi Múzeum és az A38 Hajó közös sajtótájékoztatót tartott. A sajtótájékoztatón Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, illetve Bognár Attila, az A38 Hajó vezetője beszélt a közös tervekről.

A sajtótájékoztatón a közös programokon kívül Demeter Szilárd elmondta, hogy elkészült a PIM saját, önállóan kialakított muzeológusi életpálya-modellje. Beszélt a a PIM középtávú terveiről, egy kárpát-medencei irodalmi ügynökség létrehozásának szándékáról, a fordítástámogatás fontosságáról és egységesítéséről, az irodalmi export szélesebb nyomtávra helyezéséről,  a Digitális Irodalmi Akadémia keretei között megvalósítandó írói életpálya-modellről, illetve a gyermekirodalomról mint stratégiai területről.

Demeter Szilárd elmondta, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum tevékenységének kulcsfontosságú eleme az "extra muros", a "falakon kívül" elve, amely egyszerre értendő fizikailag és kulturálisan. Ennek egyik első példája az A38 Hajóval kialakított együttműködés. A PIM "kilép" a Károlyi palota falai közül, és kilép a hagyományos irodalmi keretek közül is. Az A38 Hajón mint külső helyszínen megvalósított irodalmi-zenei-összművészeti programjai új közönségrétegeket, elsősorban a budapesti fiatalokat célozzák.

Bognár Attila hozzátette, hogy az A38 Hajó 16 éves fennállása során mindig az együttműködési lehetőségeket kereste, így hozott létre közös produkciókat a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, a CAFÉ Budapest fesztivállal, a Zene Házával, a Magyar Televízióval, a Műcsarnokkal, a Magyar Nemzeti Galériával és rengeteg egyéb intézménnyel. Ilyen együttműködések révén volt az A38 Hajó vendége Václav Hável, Krzysztof Zanussi, Anton Corbijn vagy Vlagyimir Szorokin.

Így az irodalmi produkciók bemutatása sosem volt idegen az A38 hajótól, éppen ezért nagy várakozzásal tekint a PIM-mel közös együttműködésre.

Májustól havonta négy alkalommal az A38 fedélzetén találkozhat a közönség olyan irodalmi töltetű programokkal, melyek illeszkednek mind a Petőfi Irodalmi Múzeum, mind az A38 Hajó eddigi küldetéséhez. A most kezdődő, PIM a Hajón elnevezésű együttműködésben a programokhoz mindkét kulturális intézmény azt teszi hozzá, amelyhez a legjobban ért: az A38 stábja elsősorban a zenei részletekkel, míg a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai az irodalommal foglalkoznak a közös munka során. Az együttműködés eredményeképp keddenként az A38 Hajó fedélzetén kortárs írók, zenészek, DJ-k, VJ-k mutatják meg a közönségnek, hogy a szépirodalom is lehet vibrálóan izgalmas, érdekes és magával ragadó. néhány program a közeljövőből:

  1. május 7. 19h Deck: Fedélzeten az új arcok
Bék Timur, Jammal and The GrooveTroop, Regős Mátyás, Jaskó Bálint

  1. május 14., 19h Spoken word
DJ Palotai, Énekeshalott - sorozatszerkesztők: Csider István Zoltán és Pion István

Az Énekeshalottzenekar arra hivatott, hogy írókkal, költőkkel és DJ-kel közösen együttműködve a magyar nyelvet és a zenét párba állítva spontán értéket hozzon létre élőben. Játékuk dinamikája, energikussága közös nevezőt alkot nyelvünk ritmusával, szépségeivel. Céljuk, hogy egy egységet teremtsenek a művészeti ágakból.

Usztics Péter - gitár
Antal Gábor - billentyű
Gyarmati Gábor - basszusgitár
Fekecs Ákos - dobok

  1. május 21., 19h Árnyjátékok
Szenvedélyek. Zenés prózaest Csáth Géza szövegeire

Szerkesztő Benedek Anna, Molnár Eszter és Sidó Anna.. Közreműködik: Wunderlich József színművész. Rendező: Seres Tamás.

  1. május 28. 19h Kortárs szerzők zenei kísérettel
Csender Levente író, Horváth László Imre moderátor, Énekeshalott

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részletes program, bőséges információk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon. Interjúk, hírek, premierek az A38 Hajó blogján. A koncertekre jegy vásárolható bankkártyával az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Kapunyitás a programok meghirdetett kezdése előtt egy órával. A produkciókegy részét az A38 Hajó élő streamben közvetíti YouTube csatornáján. A koncertteremben tilos a dohányzás, dohányzó vendégeink az A38 Hajó orrteraszán gyújthatnak rá.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: