2019. május 6., hétfő

Megnyílt a Ludwig Open Space a Budapest Parkban




.
Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás

A Ludwig Múzeum 2019-ben ünnepli megalapításának 30. évfordulóját. Az eltelt három évtizedben több száz kiállításra és ezernél is több programra került itt sor, s a célunk a kezdetek óta változatlan: a kortárs művészetet igyekszünk közelebb vinni, érhetőbbé tenni a közönségünk számára, mindezt izgalmas és újszerű módon. A kerek születésnap remek apropót kínál az együttműködésre a Budapest Parkkal, még ha eltérő területeken és más eszköztárral dolgozunk is, hiszen a fizikai közelségen túl a céljaink is hasonlóak: nyitott és befogadó személet mentén működünk, tartalmas időtöltést kínálunk, s a kultúra egy-egy izgalmas szeletét közvetítjük látogatóinak.

A nyitott szemlélet jegyében először egy olyan művet mutatunk be a Park területén elhelyezett Ludwig Open Space-ben, amely 2018-ban a Közös ügyeink című kiállításon volt látható. Benczúr Emese műve arra hívja fel a figyelmet, hogy a látássérültek gyakran gyorsabban érzékelik a világot, mint a látók, akiknek a fényekből kirakott szöveg megértéséhez Braille-szótárt kell használniuk, míg a látássérültek a fény által keletkezett hőt letapogatva közvetlenül kerülnek kapcsolatba az üzenettel. A mű megfejtéséhez a legideálisabb helyzet az, ha látássérültek és látók segítik egymást az elrejtett szó megfejtésében.

Az információ lételemünk.
Milyen szót sugallnak a fények? Látod? Érzed?
A megfejtés nem lehetetlen. De együtt könnyebb.

Az installáció a Budapest Park nyitva tartási idejében szeptember végéig látogatható. 

Nincsenek megjegyzések: