2019. május 17., péntek

Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre




.

A Budaörsi Latinovits Színház idei utolsó bemutatója május 17-én. Az előadás helyszíne ezúttal nem a színházterem, hanem a PostART. További előadások az évadban: május 18., 24., 30. (csak aznap 14 órakor), június 6.

Észtországban járunk, illetve az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban, a hetvenes évek végtelen közepén, olajbányászatból élő kisvárosban, lakótelepi tisztaszobában. Fiatal házaspárt ismerhetünk meg, a geopolitikai helyszín és a történelmi idő afféle mintapolgárait, vagyis mérnök férjecskét és tudós asszonykát.
Épp a férj szüleit várják, vacsorára. No, ilyenkor szokott a helyzet elfajulni – és ez történik ezúttal is. Nem mintha egy anyós érkezése, a világon bárhol, bármi jót ígérne: de itt, a hamvába holt ipari projektek földi pokollá lett romjain, a világmegváltó eszmék paródiává züllött roncsai között egy anyós is duplán fáj. Nem csoda tehát, ha az este pillanatok alatt csatatérré varázsolja a vacsoraasztalt, mégpedig olyan csatatérré, ahol győzni nem lehet, csak – optimális esetben – kevésbé veszíteni, mint az ellenfél, vagy –ség.

Még szerencse (ha ennek a szónak ebben a tér-idő környezetben volna bármiféle jelentése), hogy minden rosszból, a legrosszabbikból is, van kiút. Igaz, ebben a tér-idő környezetben a még rosszabb felé nyílik, de legalább kiút, és hőseink szépen végig is gyalogolnak rajta. Még
nagyobb szerencse, hogy, mire hőseink elfáradnának a gyaloglásban, beállít minden családi drámák nélkülözhetetlen hőse, a Hívatlan Harmadik, és felfrissíti a pokolba vezető lépteket. Még ennél is nagyobb szerencse, hogy ebben a tér-idő környezetben mindenki mögött ott áll a mindenható Állam, és közbelép, ha baj van. Igaz, nagyjából úgy, ahogy Molière Tartuffe-jának végén a Király küldötte; hogy a megoldáshoz képest a probléma egész elviselhetőnek tetszik – de fő, hogy közbelép.

De a legnagyobb szerencse (ha ennek a szónak ebben a tér-idő környezetben, stb.) az, hogy a Pokol, írják, mondják, tudják, sejtik, akik már jártak ott – és ez Dantétól kezdve nagyjából mindnyájunkról elmondható – tulajdonképpen egész érdekes, és néha-néha kifejezetten mulatságos hely. Enn Vetemaa öt személyre terített vacsoraasztala körül legalábbis mindenképpen az.

Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre
Kadri: Páder Petra
Ilmar: Lengyel Benjámin e.h.
Anya: Spolarics Andrea
Apa: Ilyés Róbert
Mart: Chován Gábor
Dramaturg Kovács Kristóf, díszlet Hajdu Bence, jelmez Farkas Anna,
a rendező munkatársa Szilágyi Brigitta
Rendező Böröndi Bence
Bemutató: 2019. május 17. péntek 19 órakor

Nincsenek megjegyzések: