.
Minden idők legnagyobb Scheiber-tárlatát lehet látni a Kieselbach Galériában november 21-ig! Megtekinthető naponta 10-18 óráig. Egyben megjelent az eddigi legátfogóbb Scheiber Hugóról szóló monográfia is Molnos Péter művészettörténész tollából.
Kieselbach Tamás kiadásában és támogatásával a Scheiber Hugóról (1873-1950) készült nagyméretű, színes album éppen a 30. kötet. A könyvbemutató címe: Igazságszolgáltatás egy olyan festőnek, aki egész életében hiába várt az elismerésre. Az óriási életművet ugyanis sok múzeum és a művészettörténet sem kezel még az igazi helyén. Korábban nem merték értelmezni, talán nem is tartották „komolynak" a munkáit. „A képek mögé kell képzelni a megfelelő környezetet, látni kell a művet a hozzáillő keretben. Aki erre nem képes, az a magyar festészettel sem jut dűlőre" - állítja előszavában Kieselbach Tamás.
Molnos Péter 516 oldalas, több mint 410 reprodukciót és 230 dokumentumfotót tartalmazó, korabeli cikkek, levelek és visszaemlékezések százait felvonultató kötete most esélyt kínál arra, hogy hiteles képet kapjunk a teljes életműről. Molnos két évig dolgozott a könyvön. A Kieselbach Galéria rövid időtartamú kiállításán először láthatunk eredeti képeket. A következő három hétben videók, csoportos vezetések és Scheiber-hamisítványokról szóló előadások is lesznek. Ezen idő alatt bárki behozhatja Scheibernek tulajdonított képeit eredetiség-meghatározásra. Szükség van rá, hiszen az elmúlt három évtized leggyakrabban hamisított festőjéről van szó. Legértékesebb korszakának Molnos Péter az 1917-22 között éveket tekinti.
Scheiber „problémás" művész, modern érték. Alig vannak töretlen életpályák, „mint más területen sem. Elég csak a 20. századi magyar politikusok sorsára gondolni. Ki az, akit minden döntésével, minden mondatával, minden alkotásával a teljes valójában magunknak érzünk?" Most ezzel a kötettel az avantgárd művész végre az őt megillető rangjára kerülhet.
Parkban, 1920-as évek |
Scheiber - saját bevallása szerint - több mint tízezer képet készített. A legtöbb hazai és külföldi gyűjteményben az ő művei képviselik a magyar modernizmust. A világ aukcióin sokkal több képe szerepelt, mint elismertebb kortársainak: Bortnyiknak vagy Kassáknak és a magyar avantgárd többi alakjának. Külföldön Scheiber slágercikk, amíg nálunk alig ismerik. Sok műve lappang határainkon kívül, hiszen az 1960-as években például a BÁV 35 festményéért 4500 forintot fizetett, vagyis „kilóra" vásárolta. Ezek zömében külföldre kerültek. A szocializmus korszakában jó exportcikknek, konvertibilis valutának számítottak.
Konflis |
Az 1920-as években Berlinben, 1927-ben New Yorkban és 1933-ban az olasz futurista, Marinetti meghívására Rómában mutatkozott be - e képek ma már sehol sem lelhetők fel. Kiállítása volt Bécsben, Berlinben és Párizsban is. Kávéházi emberként 1924-29 között élvezte a berlini jazzt, az ún. néger zenét, és ahhoz hasonlóan rögtönzött plakát-stílusban, expresszinista módon improvizált. Látványos alkotásaival alakította ki a saját stílusát. Berlinben együtt állított ki barátjával, Kádár Bélával. Hazatérve megint magányos és sértődékeny maradt, egyetlen kritikus megjegyzés miatt összeveszett a KUT társasággal is. Kádár Béla jobban menedzselte magát, könnyebben érvényesült.
Scheiber óriási rajztudását igyekezett utánozni 1930-tól egy László László nevű festő, aki az első hamisítója lett. Mégsem tökéletesek az alkotásai, mert Scheiber gyorsasága utánozhatatlan, aki - bár balkezes volt - két kézzel festett egyszerre. Sürgette az idő és a megélhetés: sörért, virsliért, szivarért rajzolt, nem tudott kikeveredni a nyomorból. Soha nem nősült meg, két nővérével osztotta meg szegényes, Kertész utcai kis lakását. A napi betevőért dolgozott, fillérekért szórta el a műveit. Riporteri fürgeséggel, plakátszerű dekorativitással készítette alkotásait.
Stadion, 1933 |
1945 után rajta maradt a kávéházi festő címke, ami nem számított haladónak, inkább megbélyegzésnek. A magyar avantgárd élvonalába tartozó Scheiber Hugó 1950-ben hunyt el - nagy szegénységben.
Scheiber Hugó
(1873-1950)
Scheiber Hugó katonaportréja, 1914 körül |
A festészeti
alapokat édesapja, a bécsi Práter díszletfestője mellett
sajátította el, majd 1890-ben ő is díszletfestőként kezdett
dolgozni Budapesten. 1898 és 1900 között az Iparművészeti
Főiskolán képezte magát, 1914-ig az impresszionizmus és a plein
air hatásáról árulkodó táj- és életképeket, valamint
portrékat festett. Az 1910-es években stílusát a német
expresszionizmus befolyásolta, így alakította ki új stilizált
szín- és formavilágát. Barátságot kötött Herwarth Waldennel,
csatlakozott a Der Sturm köréhez, majd 1921-ben első – Kádár
Bélával közös – kiállítását is a berlini galériában
rendezte. Az 1920-as években a világ számos helyén szerepelt
képeivel: 1924-ben Londonban, 1926-ban New Yorkban és La Pazban,
1930-ban Bécsben rendezett tárlatot. 1933-ban Filippo Tommaso
Marinetti meghívására a futuristák római kiállításán is
részt vett. Az 1930-as években már az art deco stílusa hatott
művészetére, munkáival a modern, nagyvárosi élet esszenciáját
ragadta meg.
Forrás: Dobi Oldikó - EuroAstra / Virág Judit Galéria - Művészek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése