2014. november 7., péntek

Erkel Ferenc




204 évvel ezelőtt Gyulán megszületett Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője.

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és sakknagymester


Az 1880-as évek végén,
 Pollák Zsigmond metszete


Zenei tanulmányait Gyulán, majd Pozsonyban végezte. Kolozsvárott lépett föl először (1827), s karnagyként is itt kezdte pályafutását. A kolozsvári évek (1827-1834) után 1834-ben mutatkozott be a pesti közönségnek. 1835-től a Pesti Magyar =később Nemzeti Színháznál karnagyként, 1838-1874 között főzeneigazgatóként tevékenykedett. A magyar operakultúra megteremtését tűzte ki célul. Kora jelentős szerzőinek (Chopin, Thalberg stb) avatott előadója volt. 1844-ben, Kölcsey versére megírta a Himnusz zenéjét. Magyar történelmi tárgyú operái ünnepelt zeneszerzővé avatták: Báthory Mária, 1840; Hunyadi László, 1844; Bánk bán, 1861; Sarolta, 1862; Dózsa György, 1867; Brankovics György, 1874; Névtelen hősök, 1880; István király, 1885. Zenéjében a romantikus operastílus (Verdi), a nemzeti hagyományok és a népies zenei törekvések ötvöződnek. Zenekari művei közül a Magyar induló (1850) és az Ünnepi nyitány (1887); Kórusművei, zongoradarabjai szintén a XIX. századi magyar zeneirodalom fontos alkotásai.

 

Forrás: Magyar Larousse Enciklopédia

Nincsenek megjegyzések: