2014. november 13., csütörtök

A magyar festészet mesterei - II. sorozat (Könyv)



.


A Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) közös kiadásában újabb húsz kötettel gyarapodik A magyar festészet mesterei című népszerű könyvsorozat. A nem csekély vállalkozás valóban közkívánatra született meg az első, hasonló című sorozat 26 darabból álló kötete után. Az új sorozat első kötetét a legméltóbb helyen, az MNG első emeletén, Madarász Viktor képei között mutatták be.


Nemrég, november elején a vállalatok számára a Figyelő által alapított Innováció a társadalmi hasznosságért-díjat a Kossuth Kiadó nyerte el - árulta el László Ágnes újságíró, a sajtótájékoztató moderátora.
Az új kollekció első kötete Madarász Viktor (1830-1917) történelem ihlette képeiről ad összefoglalót 53 színes reprodukcióval és Veszprémi Nóra szövegével, Rappai Zsuzsa szerkesztésében. Már az első sorozat 26 kötete is a kiadó és a galéria legsikeresebb kollekciójának számított. Eleinte csupán 18 kötetre tervezték, azután már a siker sodorta a további kötetek megjelentetéséhez. Kocsis András Sándor, a kiadó vezérigazgatója elmondta, hogy egy-egy sorozatukon 60-70 ember dolgozik. Foglalkoztatnak programvezetőt, mint Szuba Jolanta, kiadói programkoordinátort Balázsi Szilvia személyében, a sorozat főszerkesztőjét, Szűcs Györgyöt, az MNG és a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettesét, Horváth Zsuzsa tervezőt, valamint több technikai/műszaki munkatársat és egyéb alkotót. Valójában a társadalmi cél motiválja a kiadót, hiszen manapság a háromezer példány már igen nagynak számít. Mindezt állami támogatás nélkül teszi. A példányonkénti 1690 forintos ár - keménytáblás, színes nyomással - majdnem lehetetlen vállalkozás. Ezért mintegy 1500-2000 előfizetőre számít.

A képek forrásai: Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Arcképcsarnok, Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjtemény, Rákospalotai Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtára, debreceni Déri Múzeum, Herendi Porcelánmanufaktúra, Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kieselbach Galéria Archívuma.
Szűcs György, az MNG és a Szépművészeti főigazgató-helyettese a kiadótól 24-30 javaslatot kapott, majd közös megbeszélések során végül 20 darabra tervezték a sorozatot. Szeretnék olyanoknak is hozzáférhetővé tenni a híres magyar festők műveit, akik nem jutnak el Budapestre. Számukra „kézzel foghatóvá" válhatnak egy-egy nagy alkotó munkái - mindig szakértők tollából. Természetesen számít a szerzői jogok 70 éves lejárata is.

Rappai Zsuzsa szerkesztő szerint régi adósságot törleszt a kiadói-múzeumi együttműködés a 20. század művészeit illetően. Most kézhez kapja itt az olvasó végre a Nyolcak csoportjának munkásságát is.
A további kötetekben Fényes Adolf, Hollósy Simon, Koszta József, Berény Róbert, Czigány Dezső, Mészöly Géza, Tihanyi Lajos, Nemes Lampérth József, Márffy Ödön, Kernstock Károly, Perlrott-Csaba Vilmos, Kmetty János, Dési Huber István, Kádár Béla, Mattis-Teutsch János, Scheiber Hugó, Ámos Imre, Bálint Endre, Victor Vasarely jelenik meg az olvasók számára.
A csodálatos új sorozat első darabja, a Madarász Viktorról szóló kötet november 12-én kerül az üzletekbe 795 forintos bevezető áron, a második kötet november 19-én lát napvilágot. A továbbiak az újságárusoknál egyenként 1690 forintba kerülnek. Különleges karácsonyi ajándékként azonban érdemes előfizetni az egész sorozatra 32 110 forint helyett 25 900 forintért!
Dobi Ildikó - EuroAstra 


Nincsenek megjegyzések: