FÜST MILÁN: EPIGRAMMA

Elnyugszik már hűs föld alatt a nagybátyám s pihen
Nyolcvankét éves aggastyán gazdag s gonosz-szívű.
Az átka sok deréken, lágyszívükön megfogant, kiken
Sosem fogott szitok, hiszen mind jámbor volt s igazhitű...

Egyszer még láttam őt, nagy búsan ült nemrégiben
Borús szemekkel nagy setét szobán, setét üveg mögött
S csak sárga arca s meghaló roppantul bánatos szeme
Világított felém: de én kevély mosollyal arcomon, - mintha nem értene Szívem megtört, öreg szívének bánatához, - mentem mind tovább s láttam: megütközött
Az ifjúságom dölyfén: ó szegény agg ő nem tudhatá, hogy víg szemem mögött,
- Ha nem sír is az, - mi ég, mi forr: hogy készülök a sír mögé, a sír alá, könnyű szívvel a sírba le.

---------------------------

Ki komoly képpel gabonát őrölt eddig,
Kő alá vitte s formátlan kenyeret sütvén, (istentől e z a forma) -
Házakat épített aztán szótlanúl - s megkoszorúzta,
Mikor elkészült - s kurjantott a fennálló falaknak, énekelt:

Az ember most komolyan (istentől e z a komolyság)
Istentől e z a bús komolyság: kést a kezébe vett
S rombolni indúlt véle lovakon s megölni, aki zavarná:
Házait óvni, őrlő kövét s gabonáját: -
Nem értem minő dolog ez, de l á t o m, ez ő s i komolyság, -
- Mint mikor a nő teherbe esik s ki kacagós volt eddig, komolyan
S elmélyedve készíti a bölcsőt s terhével járván
Kést is vesz maga mellé, védekezni a szelíd, vagy mikor:

A haldokoló ágyán végképen megkomolyodván
Rendeli: tegyetek kést a siromba védekezésül,
Hogy elűzzem a gonoszt a siromból s ottan is é l j e k:
Az életnek, oly mélyebb szava ez, látom, (származik ősi időkből)
Hogy bámulom, mint a fellegeket, mint a felhős eget, hol
Változik fény és árny, - v é l e t l e n kergeti úgy látszik,

Ámde fölötte egy mélyebb törvény sugallata sejlik,
Amelyet érzek én s tisztelnem rendel az ösztön.

1914.

Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 21. szám