2015. december 30., szerda

Kern András 18 év után újra filmet rendezett




A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész ezúttal egy Vámos Miklós novellából készített „haláli" vígjátékot, melyet Ragályi Elemér fényképezett. A fim zenéjét Presser Gábor szerezte. A Gondolj rám Kern András, Eszenyi Enikő, Rajhona Ádám, Elek Ferenc, Törőcsik Franciska és Liptai Claudia főszereplésével 2016. január 21-én kerül a hazai mozikba az A Company Hungary forgalmazásában. A vadonatúj előzetes már most látható!

Dr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép - vagy inkább csúnya - napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A minta férj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét (Eszenyi Enikő), az anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám amikor már mindenkit lebontott maga körül, és egy emberként azt gondolják róla, hogy egy ocsmány, önző, kibírhatatlan alak - még mindig él, holott az emberi - orvosi - számítás szerint már rég a temetőben kéne lennie...

A film a Kern Andrásra oly jellemző fekete humorral, csavarosan, szellemesen mesél, hazugságainkon, árulásainkon, bűnös és gyakran a visszájukra forduló „jót akarásainkon" keresztül egyfajta szembenézés önmagunkkal. „Szeretném, ha ez a film igazi MOZI lenne, nem vígjáték, nem tragédia, nem blockbuster, hanem egy emberi történet, kicsit lelkizős, amin sokat lehet nevetni, amelyben magára ismerhet a néző, és felteheti magának a kérdést, hogy a főszereplőhöz hasonlóan cselekedne-e. Ezt nevezem én MOZInak, dramedynek.' - nyilatkozta Kern.

Kern András 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Vígszínházhoz szerződött. Jelenleg is a társulat tagja. Eddigi pályája során 132 színházi és 106 TV és film szerepet játszott el. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész 2003 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A Gondolj rám a Sztracsatella (1995) és a Miniszter félrelép (1997) után Kern András harmadik mozifilmje. A forgatókönyvet Kern a film alapjául szolgáló Halhatatlan című novella szerzőjével, Vámos Miklóssal együtt írta.
A haláli vígjáték főszereplői Kern András, Eszenyi Enikő, Rajhona Ádám, Elek Ferenc, Törőcsik Franciska és Liptai Claudia.

A film 2016. január 21-én kerül a hazai mozikba.

https://www.youtube.com/watch?v=QabQWVtLkCA&feature=youtu.be
http://www.acompanyhungary.hu


Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: