2015. december 7., hétfő

Kék üveggolyó





1972. december 7-én készült a híres „Blue Marble” kép


Ez az első fénykép, amelyen a teljes Föld látható, és amelyet emberi kéz készített.

Az Apollo 17, az Apollo-program utolsó missziója éppen a Hold felé tartott, amikor a három fős legénység egyik tagja – nem tudni pontosan, ki (mindegyikőjük magáénak vallja a dicsőséget, és a mai napig vitáznak rajta) elkészítette a képet. A legénységnek nem volt feladata a fényképezés: így egyikőjük titokban készítette, és csak tíz nappal később derült ki a kép létezése, amikor a filmeket előhívták. A fénykép híre gyorsan elterjedt, szinte minden újság címlapján szerepelt: úgy láthattuk világunkat rajta, ahogy azelőtt még soha.


Eredeti képaláírás:

"A Föld látképe, ahogy az Apollo–17 legénysége a Hold felé utazva látta. Eme transzlunáris fénykép a Földközi-tengertől egészen az Antarktisz déli jégsapkájáig mutatja bolygónkat. Ez volt az első alkalom, amikor az Apollo röppályája lehetővé tette a déli jégsapka fotózását. Megfigyelhető a Déli félgömb fölött csoportosuló sűrű felhőzet. Afrika közel egész partvonala tisztán látható. Az Arab-félsziget Afrika északkeleti sarkánál látható. Nagyjából a kép közepén látható Madagaszkár szigete. Az ázsiai kontinens kelet felé fekszik, a látóhatáron túl."



Ez első fénykép, amelyen a teljes Föld látható, és amelyet emberi kéz készített: bár nem az első, amelyet az űrből készítettek a bolygónkról (az 1968 decemberében készült, és a Felkelő Föld nevet viseli), de legalább olyan híres. A kép készültekor nagyjából 28 ezer mérföldre volt az űrhajó a Földtől, és a Föld és a Nap között helyezkedett el: így sikerült ilyen lélegzetelállítóan gyönyörűre, tisztára a kép. Látható rajta a a Déli-sark egy része (a téli viharok felhőivel), majdnem a teljes afrikai kontinens Madagaszkár szigetével, valamint a száraz Arab-félsziget. A NASA nyilvántartásában a fénykép az AS17-148-2272 azonosítót viseli, azonban ”Blue Marble” néven vált világhírűvé.


Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
 

Nincsenek megjegyzések: