2015. november 28., szombat

2500 Mikulás-sapkás kisgyerek lepi el Budapest utcáit




Vidéki iskolákban tanuló hátrányos helyzetű gyermekeket ajándékoznak meg egy egész napos budapesti városnézéssel és élménydús programokkal az Advent Budapesten nevű rendezvény szervezői. A 2004 óta zajló programban eddig összesen 16 000 gyereknek tették szebbé az ünnepeket, idén 2 500 iskolásnak szerveztek programokat december elsejére és másodikára.
Érkezés vonattal Budapestre, buszos városnézés, séta a Vörösmarty téren, egy múzeum megtekintése, a Parlamentbe való látogatás, valamint hírességekkel való találkozás és egy népszerű animációs film vetítése várja idén december elsején és másodikán azt a 2 500 hátrányos helyzetű kisiskolást, akik idén az Advent Budapesten nevű rendezvény segítségével vehetnek részt a fővárosba szervezett kiránduláson. A gyerekeket kis csoportokban idegenvezetők kalauzolják majd Budapesten, akiktől meglepetésként édességet illetve Mikulás-sapkát kapnak majd.



A 2004 óta zajló program célja, hogy olyan vidéki iskolákban tanuló gyermekeket ajándékozzanak meg, akik nehéz körülmények között, hátrányos helyzetben nevelkednek, esetleg fogyatékkal élnek és szülői, gondviselői erőforrásból nem juthatnának el hasonló programra, kirándulásra. Illetve a kiváló tanulmányi eredményeket elért diákok is részt vehetnek a kiránduláson. Az elmúlt 14 évben több mint 16 000 gyerek vett részt a programban, a szervezők idén 2 500 kisdiákot látnak vendégül.
"Működésünk első évében megláttuk, milyen óriási különbségek, eltérő lehetőségek között élnek a gyermekek hazánkban, és milyen sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy részt vegyenek egy klasszikus évközi osztálykiránduláson. Felismerve e szomorú tényt, már ezen első év végén, 2004 decemberére meghirdettük az Advent Budapesten névre keresztelt rendezvényt. Az Iroda szervező munkája és anyagi támogatása mellett több szponzor is a jó ügy mellé állt, ezen első sikeres programból pedig hagyomány lett" - mondta Kiss Judit, a Millennium International Kft irodavezetője, az Advent Budapesten nevű rendezvény szervezője.
A legnagyobb, gyerekek által igen kedvelt attrakciót a Lurdy Mozi adja, ahol gyerekek animációs filmet tekintenek meg. December másodikán fellép előttük a Varga Feri és Balássy Betty páros, és ízelítőt adnak a hamarosan megjelenésre kerülő gyerekdalokat tartalmazó lemezükből. Vastag Tomi üdvözli majd a gyerekeket, az ő hangjára és intésére indul majd a vetítés, a háziasszony pedig Szulák Andrea lesz.
"Azért vállaltam el a felkérést, mert anyukaként nagyon szeretem a gyerekeket, és szívesen segítek rajtuk, ha lehetőségem van rá. A hátrányos helyzetű gyerekek esetében pedig kiemelten fontosnak tartom, hogy részt vegyek olyan eseményeken, amelyek jó célt szolgálnak" - mondta Szulák Andrea, aki már nagyon várja a kisiskolásokkal való találkozást. 
 

Nincsenek megjegyzések: