2015. szeptember 17., csütörtök

III. Óbudai Bornapok




Óbudán a kultúra városában szeptember 26-án, szombaton és 27-én vasárnap rendezik meg a III. Óbudai Bornapokat. Aki a mennyiséggel szemben, a minőséget választja, nem csalatkozik, mert a Balatoni-, Egri-, Pannon-, Etyek-Budai, - Tolnai, - Szekszárdi és a Duna borrégió kiváló pincészetei adnak ízelítőt boraikból. S hogy legyen mivel elválasztani, kiemelni az ízeket, a Fő téren finom sonkák és sajtok sorát kínálják a nedűkhöz.



Örvendetes dolog, hogy hazánkban nem csak a borkészítésben résztvevők könyvelhetnek el szép sikereket, hanem ezzel együtt a borfogyasztási kultúránk is magasabb szintre lépett. Ennek biztosítanak teret azok a rendezvények, ahol a közönség megismerkedhet a híres borvidékek kínálatával, és közben nívós műsorokkal is találkozik.

Nem véletlenül viseli a rendezvény a Borok és Ritmusok címet.
Szombaton 14:00 órától egészen 22:00 óráig a Rák Béla Jazz Band, a Bin Jip, a Kéknyúl Hammond Trió és a Hot Jazz Band vasárnap pedig a Group'n'Swing, Myrtill és a SWINGUISTIQUE és a Budapest Bár váltja egymást a Fő téri nagyszínpadon.

Érdemes hát ebéd után kisétálni a fűszeres őszi levegőre, s mindezt tetézhetjük még a Fő téren a remek borokkal, műsorokkal, baráti beszélgetésekkel. Ott lesznek Magyarország tájegységeinek legjobb borászatai, a boros pincék nedűi, amiket szeretünk, vagy szeretni fogunk, sajtok, sonkák és más finomságok. Borkóstolásra csak a helyszínen megvásárolt pohárral van lehetőség. A pohár ára: 500 Ft.
A rendezvény ingyenes

Meghívott borászatok:
1 Bernát Pincészet Tolnai borvidék
2 Csobánci Bormanufaktúra  Badacsonyi borvidék
3 Dalmacia Konoba - borpince Horvátország - Dalmát, szerémségi, isztriai , slavoniai borok
4 Demeter Pincészet Tomopulosz Vinotéka Kft Egri borvidék
5 Gombai Pezsgőpince Etyek-Budai borvidék
6 Jó Arcok Jó Borok 
7 Laposa Borbirtok Badacsonyi borvidék
8 MSPP BT.                        
9  Nyolcas És Fia Borház Egri borvidék 
10 Psenyeczky- Családi Gyümölcsbor Manufaktúra Szabolcs-Szatmár-Bereg megye,
11 Szentpéteri Borpince Kunsági borvidék
12 Szőke Mátyás és Zoltán Pincészet Mátrai borvidék
13 Takler Borbirtok Szekszárdi borvidék 
14 Tarjányi Pince  Egri borvidék
15 Transylwine Kft. Erdélyi borok
16 Vincze Pincészet Egri borvidék
17 Vinum Veress Családi Borpince Zalai borvidék

Partnerek:
Esernyős -Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont, Panyolai Szilvórium
Csupaszörp, Csömöri kenyérlángos, Süti-Lak, Kolbice
Támogató: Óbuda Békásmegyer Önkormányzata

Végezetül tekintsék át részletesebben a pincészeteket:

Bernát Pincészet (Tolnai borvidék)
A „Völgység íze", ahogy boraikat nevezik, melyeket a Völgység nyújtotta selymes, letisztultság jellemez. A viszonylag fiatal borászat kellemes meglepetést nyújthat a látogatóknak.

Borkápolna
A Borkápolna nem csak egy borkereskedés. Működése több, mint tíz éves múltra tekint vissza, és azért jött létre, hogy olyan pincészeteket karoljon fel és rendezvényein keresztül mutasson be, melyek nem jönnek velünk szembe minden üzlet, vagy kereskedés polcain.
A szortiment közel 400 tételből áll! Ebből nyújtanak most ízelítőt.

Csobánci Bormanufaktúra (Badacsonyi borvidék)
„Az autentikus, azaz igaz bor a természetet kímélő gazdálkodásból származó szőlőből, minimális borászati beavatkozás mellett, adalékanyagok hozzáadása nélkül készül, és ennek köszönhetően hűen tükrözi termőhelyének sajátosságait. Az így készült borok izgalmasabbak, élettelibbek és egyedibbek, mint konvencionális társaik, fogyasztásuk pedig igazi öröm azok számára, akik felismerik a valódit."

Dalmacia Konoba
Borválogatás Horvátországból a Dalmát, szerémségi, isztriai és slavoniai területekről. A Dalmát borok már az ókorban is ismertek voltlak, és a legenda szerint Mátyás király visegrádi palotájának szökőkútjából szerémségi bor folyt, amit szegedi borkereskedők szállítottak a Duna-kanyarba.

Demeter Pincészet, Tomopulosz Vinotéka Kft.(Eger)
Demeter Csaba lett 2011. Legjobb Fiatal Magyar borásza. Az eltelt 10 évben a Demeter pincészet sorra nyerte a hazai és nemzetközi elismeréseket. A legsikeresebb a Bordeauxi Challenge International du Vin-en volt, ahol a pincészet a legsikeresebb magyarországi pincészetként szerepelt a maga 4 arany, 7 ezüst, és 9 bronzérmével.

Gombai szőlőbirtok és pezsgőpincészet (Etyek)
A Gombai családi pincészet sok éves múltra tekint vissza, és hosszú évek tapasztalatával rendelkezik a szőlőtermesztés és a borkészítés területén. Az etyeki lejtők jellegzetes borain túl érlelt ritkaságok is megtalálhatóak a színes borpalettájukon.

Jó Arcok Jó Borok
Az elmúlt 20 év során a borfogyasztói szokások hazánkban félelmetes ütemben változtak. A szinte csak tömegtermeléssel foglalkozó állami gazdaságok árnyékából kiléptek a magas minőséget készítő kisebb-nagyobb családi borászatok. A magyar agrárium legsikeresebben működő üzletágává nőtte ki magát, ami példaértékű lehet országunkban. Siker-sztoriról van szó, ami még koránt sem ért véget. Ma trendi a borozás, kóstolás, és az sem baj, ha az ember tisztában van az alapokkal. Ez nem csak egy alkoholos ital, készítése művészi mestermunka. Ennek a szolgálatában állnak a lelkes borászok.

Laposa Borbirtok (Badacsonyi borvidék)
A Laposa és a Bazaltbor márkanév már 2000-től ismert és elismert brand a magyar borpiacon. Az elmúlt 10 évben a birtokot folyamatosan fejlesztették, a kiváló minőségnek és vendégszeretetnek köszönhetően sokan ismerik és kedvelik a család által készített borokat. Boraik közkedveltségét tiszta, ásványos, a bazalthegyek minden szépségét bemutató jellege adja.

Nyolcas és Fia Borház (Eger)
Nyolcas Tamás 2012-ben elnyerte az Év Szőlőtermelője címet az egri hegyközségben. A család a szőlőket saját kezűleg műveli, és a borokat is ők készítik, mert csak így lehetnek biztosak abban, hogy a boraik minősége kifogástalan.  Nyolcas Tamás és fia, Ádám 2012-ben érezte úgy, hogy megérett (és a boraik is) arra, hogy bemutatkozzanak a hazai bort kedvelő és fogyasztó társadalom előtt.

Psenyeczky- Családi Gyümölcsbor Manufaktúra (Szabolcs-Szatmár- Bereg megye)
Jelmondatuk: Vinum lac Veneris. Jelentése: a bor Vénusz teje, a bor szerelmi bájital. Őseik szájhagyománya szerint, aki mézédes gyümölcsbort fogyaszt, rátalál élete párjára, képes őszinte szerelemre, kedvesét hűen imádja, sorsuk elválaszthatatlanul összeforr. A gyümölcsboraik készítésekor az ősi recept, a hagyományok, valamint a saját tapasztalat mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak a folyamatos személyes ellenőrzésnek, gondoskodásnak.

Szentpéteri Borpince (Kunsági borvidék)
A Szentpéteri családi borpince Kiskőrös és Soltvadkert legjobb fekvésű szőlőterületein állítja elő saját termelésű alapanyagait. Földrajzi adottságaiknak köszönhetően fiatalos lendülettel bíró, könnyed, üde és kimondottan gyümölcsös, magas minőségű borokat készítenek. Színes fajtapaletta tükrözi arculatukat. Hagyományos és modern technológiák segítségével alakítják fehér-, rosé-, vörösboraik jellegét, melyeket a térségre jellemző hungarikumok, valamint világfajták határoznak meg.

Szőke Mátyás és Zoltán Pincészete (Mátrai borvidék)
A család generációkra visszamenően foglalkozott a szőlőtermesztéssel, de később a borkészítésről Szőke Mátyás vált országosan elismertté és a borvidék egyik legmeghatározóbb képviselőjévé. Elsők között volt, aki a borvidéken boraival a minőségi kategóriát hozta. Aki ismeri, az tudja, hogy szívvel-lélekkel fáradhatatlanul a családi vállalkozás erősítésén dolgozik. A pincei munkálatokban nagy segítség Zoltán fia, aki már Budafokon végzett és a pincészet borásza.

Takler Borbirtok (Szekszárdi borvidék)
A Takler család az 1700-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel a több mint kétezer éves múltra visszatekintő Szekszárdi borvidéken. Hasonlóan más borászcsaládokhoz a régióban, ők is Mária Terézia betelepítésének köszönhetően kerültek Szekszárdra. Az évszázadok viszontagságai után, jelenlegi családi vállalkozásukat 1987-től folyamatosan építik, fejlesztik a mai napig. Pincészetüket hárman irányítják, Takler Ferenc és két fia, Ifjabb Ferenc és András.

Tarjányi Pincészet (Egri borvidék)
Eger legfiatalabb, de minőségi boraival máris nagy sikereket elérő kis pincészete a Tarjányi Pince. Specialitásuk a pincében készülő gyöngyözőbor.  Fehér és vörös boraik csak hordós érleléssel, hagyományos módon készülnek. Na és ahogy kell: a pincénél nagy diófa, szőlőlugas, naplemente néző pad.

Transylwine Kft.
A Transylwine Kft. az erdélyi Recas Pincészet borainak hivatalos magyarországi forgalmazója, két tulajdonosát, Gali Ferencet és Tóth Attilát a bor és a szőlőkultúra iránti szenvedély hozta össze. A cég eltökélt célja, hogy a történelmi Magyarország egykori borvidékei közé tartozó Erdély borait a hazai fogyasztókkal megismertesse. Erdély egyik legjelentősebb pincészetével, a Recas Pincészettel kötött megállapodás alapján a Transylwine Kft. a pincészet magyarországi hivatalos forgalmazója.

Vincze Pincészet (Egri borvidék)
Vincze Béla többéves nagyüzemi borászkodás és tapasztalatszerzés után, 1994-ben alapította meg saját családi pincészetét. A borászat rendelkezik a modern szőlő-feldolgozáshoz és borkészítéshez szükséges minden eszközzel. Mindemellett a pincészet nagy hangsúlyt fektet az egri hagyományok követésére, a hosszú és türelmes tölgyfahordós érlelésre. A magas színvonalú borkészítést már az első, 1994-es évjárat borai is bizonyították.

Vinum Veress Családi Borpince (Zalai borvidék)
A Vinum Veress borpince 1991-től, mint családi vállalkozás működik. A pince a Zalaszentgróthoz közeli Csáford hegyen van, az egyedülálló borászati értéket hordozó Zalai borvidék központjában. E Balatoni Borvidéki Régióhoz tartozó termőhelyet leginkább finom savakban gazdag, illatos, rendkívül karakteres borok jellemzik. A szőlőtermesztés hagyománya családjukban több generációra vezethető vissza. A jelenlegi birtok nagysága 15 hektár. A fajták közül kiemelkedik az egyik legősibb magyar szőlőfajta, a filoxéravész után örökre eltűntnek hitt Pintes. Borát csak ebben a pincében lehet fellelni. Igazi ritkaság, melyből évente néhány ezer palacknyi terem.

Kísérő programok az Esernyősben:
(1033 Budapest, Fő tér 2.)
Szeptember 26. és 27. (szombat, vasárnap) 14.00 -22.00: Keresse az Esernyőst a faházak között, ahol izgalmas gasztronómiai kínálattal várják.
Szeptember 26. és 27. (szombat, vasárnap) 14.00-18.00: Origami és Parafa-fabrika - Hasznosítsd újra! Kreatív kézműves foglalkozás, nemcsak gyerekeknek.
A program ingyenes.
Szeptember 26. (szombat) 19.00: Jazz az Esernyősben, Bölöni Endre Dix lemezgyűjtővel.
A program ingyenes.
Szeptember 30. (szerda) 18.00 Példakép(p) - Az aszúkirály: Szepsy István borásszal beszélget Benkei Ildikó, utána könyvdedikálás és borkóstoló.
Jegyár: 600 Ft (teljes árú), 400 Ft (nyugdíjas, diák)

2015. szeptember 26., szombat 18 óra
Ősz a Krúdy-negyedben - Óbudai Társaskör
„Lejön a szőlő a hegyekből, és frissít, üdít, gyönyörű ígéreteket tesz. Mutat hosszú, piros őszt,
miközben folyton érik, mint az ember." (Krúdy Gyula)
Babits, Görögszó, Krúdy, Újnyugat
Szüreti szépirodalmi borkóstoló sok zenével a kertben
Rossz idő esetén a nagyteremben
Művészeti vezető: Szabó Zoltán Attila író, költő, a Nyugat Plusz főszerkesztője
Közreműködik:
Dúzsi Tamás - az év borásza
Zöld Csaba - színművész
Dóka Attila - gitár
Tépő Donát - vers-hang performance
Előzetes regisztráció az informacio@obudaitarsaskor.hu e-mail címen vagy a 250-0288 telefonszámon
Támogató: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

2015. szeptember 27., vasárnap 17 óra
a Magyar Reneszánsz Együttes koncertje a kertben
Rossz idő esetén a nagyteremben
Mandel Róbert - vielle
Andrejszki Judit - ének, csembaló
Kállay Gábor - ének, furulya
Szabó Zsolt - viola da gamba
Az este folyamán vendégeink a Kéhli Vendéglő főztjét és a balatonfüred-csopaki borvidékről a Hudák Pince újborát kóstolhatják.
www.hudakbor.hu
Előzetes regisztráció az informacio@obudaitarsaskor.hu e-mail címen vagy a 250-0288 telefonszámon
Támogató: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

2015.szeptember 26-27.
III. Óbudai Bornapok
Fő tér

Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: