Arthur Koestler

1905. szeptember 5-én született Arthur Koestler

„A hit csodálatos dolog; nem csak arra képes, hogy hegyeket mozdítson meg, de még arról is meg tud győzni, hogy a hering egy versenyló.”

„Ha azt a nevet hallom – vagy ha tőle, vagy róla olvasok valamit, - azt gondolom: a huszadik század. Nem azért mert ő lenne ebben az időben a legnagyobb, nem azért, mert ő mondta ki a legtöbb igazságot, ezt nem is lehetne eldönteni. Hanem mert apánk, a huszadik század most visszatekintve éppúgy jelenik meg a fejünkben. Hogy rengeteget próbálkozott. És ha jeles képviselői közül ez valakire ráillik, az éppen Arthur Koestler.

Olyan század volt, amelyben mindenütt különféle utak, útelágazások, tévutak és zsákutcák meredeztek előttünk, nem volt könnyű eligazodni, talán senkinek sem sikerült elsőre. (A politikai jelszavakban is rengeteget szerepelt az út, vagy valamelyik szinonimája.) Ilyen volt a század története. Óriási felfedezések, meg-megújuló technika, határok kitárulása és elporladása, fellángoló és eldurranó politikai mozgalmak, forrongó és szabaduló gyarmatok, őrült diktatúrák, kegyetlen világháborúk, iszonyatos pusztulások, bámulatos újjászületések, halálvágy és életakarat.

És ebben volt egy fiatal ember Magyarországról. Magányos és kereső, aki mindent akar, barátot, társat, hitet, harcot, fejlődést, megigazulást, a mélységek magyarázatát, a legkülönbözőbb problémák és titkok megoldását, mindenütt jelenlévő identitást, és örök fiatalságot. Pontosan olyan volt, mint a XX. század.”

(forrás: Vitányi Iván: Előszó. In: Márton László: Koestler, a lázadó. Pallas, 2006. 5.o.)

A huszadik század egyik érdekes alkotója, a magyar származású író, újságíró Arthur Koestler ismertebb regényei: Sötétség délben (1940), Mint éjjeli tolvaj (1946), Gladiátorok. Több önéletrajzi írása is megjelent, többek között ilyen A Párbeszéd a halállal vagy A Föld söpredéke.


„A „Sötétség délben” a régi bolseviknek, Rubasovnak a bebörtönzését és kivégzését vázolja, ki előbb tagadja, majd a végén bevallja olyan bűnöknek az elkövetését, melyekről tudja, hogy nem követte el őket. Az érettség, a csodálkozástól és a leleplező szándéktól mentes hang, a szánalom és az irónia, mellyel a történetet elmondja, megmutatja, hogy mennyire előnyös európainak lenni, ha valaki ilyen témáról ír. A könyv a tragédia kaliberét éri el, de ha angol vagy amerikai írta volna, akkor csak polemikus röpirat kerekedett volna belőle. Koestler megemésztette anyagát és esztétikus színvonalon tud bánni vele. Ugyanakkor kezelésének politikai implikációja is van, ami nem fontos ebben az esetben, de későbbi könyveiben hátrányos lehet.”

(forrás: George Orwell: Arthur Koestler. In: Koestler emlékkönyv. Bethlen Gábor Kvk., 1992, 20.o.)