Széll Kálmán

Széll Kálmán reálpolitikus volt, aki a történelmi alapok és a fejlődés egységében gondolkodott. A józan pénzember mérlegelésével szemlélte a viszonyokat, s ezt Ferenc József uralkodó is - aki többször kikérte véleményét - nagyra becsülte. Széll Kálmán úgy vélte: "Tisztán pénzügyi rendszabályokkal állami pénzügyeink megjavítását nem lehet eszközölni. Közéletünk minden ágazatára kiható gyökeres intézkedésekre, közgazdasági, az ország anyagi erejének fejlesztésére irányuló rendszerszabályokra is feltétlen szükség van. Az anyagi jólét és fejlődés érdekei finom szálakkal vonják be az egész állami organizmust."

Széll Kálmán 1900 körül

1843. június 8-án született a Vas megyei Gasztonyban, nemesi hagyományaira és 1848-as szerepére büszke családban. Apja magas közhivatalokat töltött be, országgyűlési képviselő is volt. Széll Kálmán a tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban kezdte, majd Szombathelyen folytatta a premontreieknél. A budapesti egyetem jogi karát 1863-ba végezte el, majd két évvel később jogi doktori címet szerzett. Pályáját 1867-ben a Vas megyei Rátóton kezdte, mint szolgabíró. Tette ezt felesége, Vörösmarty Ilona (a költő lánya) gyámapjának, Deák Ferencnek az ösztönzésére. Az ifjú jogász politikusi pályára készült, s 1868-ban Szentgotthárd országgyűlési képviselőjévé választották kormánypárti programmal. Munkája elismeréseként 28 éves korában belügyi államtitkárnak kérték fel, ezt azonban nem fogadta el. 1881-től a pozsonyi 2. számú, 1901-től ismét a szentgotthárdi választókerületet képviselte.

Deák Ferenc tanácsára pénzügyi tanulmányokba is kezdett, és hamarosan az ország legelismertebb pénzügyi szaktekintélye lett, állandó előadója volt az Országgyűlés pénzügyi bizottságának. 1875 márciusában a Szabadelvű Párt színeiben pénzügyminiszter lett a Wenckheim-kormányban. Az év októberétől 1878. október 11-ig Tisza Kálmán kormányában töltötte be ezt a posztot, melynek legnagyobb sikerét a bankjegykibocsátást végző Osztrák-Magyar Bank létrehozása jelentette. Rendet teremtett az államháztartásban, növelte az állami bevételeket, s megszervezte az adófelügyelői intézményt. 1878-ban, Bosznia-Hercegovina okkupációjakor, annak költségei miatt mondott le. Visszavonulva a nagypolitikától, életének legsokoldalúbb korszaka következett. Bécsi bankári körök felkérésére két jelentős pénzintézetet is irányított, óriási szorgalommal és nagy odaadással. 1881-99-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886-99-ig és 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatósági elnöke. Eközben rátóti birtokát mintagazdasággá fejlesztette.

A Bánffy-kormány működésének utolsó szakaszában, az egyre jobban elmélyülő válság idején, 1897 végén ismét aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. 1899. február 26-án vállalta el a miniszterelnöki megbízatást (egyidejűleg a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte). Kormányprogramjának "törvény, jog és igazság"-ra való hivatkozása politikai szállóigévé vált. Kompromisszumos tárgyalásai szinte azonnal eredménnyel végződtek: az ellenzéki pártok hozzájárultak a képviselőház elnökének és alelnökének megválasztásához, valamint a költségvetés és az újonctörvény megszavazásához. A kompromisszumokra továbbra is kész kormányfő hosszú időre biztosította a belső egyensúlyt, és a Nemzeti Párt bevonásával szélesítette pártjának parlamenti bázisát. A Szabadelvű Párt 1901-ben látványos győzelmet aratott a parlamenti választásokon, annak ellenére, hogy tagjai között sokféle érdekcsoport képviselői foglaltak helyet.

Széll Kálmán egyik nagy érdeme volt az Ernst Körber osztrák miniszterelnökkel 1902. október 31-én kötött egyezmény, amely biztosította a Monarchia két állama közötti megfelelő gazdasági paritást, s ez új gazdasági kiegyezésnek tekinthető. A kormányfő bukásához végül is az úgynevezett véderővita vezetett. Ő ugyanis a vitában az újonclétszám emelése helyett a póttartalékosok megajánlásával kísérletezett, ami olyan belpolitikai villongásokhoz vezetett, hogy 1903. június 27-én kénytelen volt távozni a miniszterelnöki székből. Lemondása után sem vonult vissza a politikától, országgyűlési képviselő maradt, 1906-10 között pedig az Alkotmánypárt elnöke volt. 1911 után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet. 1893-ban Lipót-renddel, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjává választották. 1915. augusztus 16-án halt meg Rátóton.

MTVA Sajtó adatbank