Az új kenyér ünnepe

Magyarországon – főleg a rendszerváltás óta – szinte általánosan elfogadott vélemény, s ebben a szellemben írnak róla az újabban megjelent lexikonok, kézikönyvek és a kutatók is, hogy az új kenyér ünnepét 1949-ben, az alkotmány elfogadásakor szovjet minta alapján, mesterségesen „kreálták”.

Magyarok Kenyere Ünnepe

A történeti adatok viszont azt bizonyítják, hogy ez a vélekedés nem állja meg a helyét. A Szent István-napi új kenyér átadásának és megszegésének jól ismert toposza ugyanis nem szovjet minta alapján született.

A szokás gyökereit keresve egyrészt az Apostolok oszlása néven ismert középkori liturgikus ünnephez (július 15.), másrészt Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évi rendeletéhez kell visszanyúlni. Darányi volt az, aki a XIX. század végi forrongó agrármozgalmak lecsendesítése, illetve a földesúr és az aratók közötti „patriarchális jó viszony” helyreállítása érdekében az aratóünnepek „felújítását” szorgalmazta. Kezdetben kevés sikerrel.

Az ünnep megtartása ugyanis csak a béraratóknál volt általános. A maguknak aratók nem tartottak aratóünnepet, még az olyan gazdag aratóhagyományokkal rendelkező településeken sem, mint Mezőtúr. Így az a sajátos helyzet állt elő, hogy Darányi felhívásának igen sok helyen egyszerűen nem lehetett eleget tenni, hiszen nem volt mit felújítani. Darányi ezért két évvel később ismét kiadta a rendeletét, s ennek már érezhetően volt hatása. Mivel azonban igen sok településen korábban egyáltalán nem voltak aratóünnepek, gyakran előfordult, hogy a rendezők az ünnepség szerves részéhez tartozó szokáselemeket egyszerűen elhagyták. Másokat viszont, így többek között az Apostolok oszlása ünnepén még élő hagyományt, a kenyér megáldását megpróbálták a felújított aratóünnepek szokásrendszerébe illeszteni. Nem is sikertelenül, hiszen Szeged környékén rövidesen már gabonával telt ökrös szekér indult a templomba, ahol a plébános ünnepi mise kíséretében megáldotta a gabonát, valamint a szekéren lévő kenyereket. Szinte természetesnek tűnt, hogy ezeknek a búza- és kenyéráldással bővülő aratóünnepeknek a húszas évek elejétől lassan megváltozott a nevük is.

Az ecsédiek velük kapcsolatban például kenyeres búcsúról beszéltek, a szegedi lapok viszont arról írtak, hogy „közel száz kocsi jelezte, hogy a tanyavilág minden részéről zarándokolnak el az emberek a kenyér ünnepségére”, de a szerb megszállás alatt lévő röszkeiek az 1922-ben rendezett aratóünnepséget már a magyar kenyér ünnepének nevezték.


Forrás: Mozgó Világ 2002/2.