2015. augusztus 13., csütörtök

24. Zempléni Fesztivál




Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménysorozata az augusztus 13-23. között idén 24. alkalommal megrendezésre kerülő Zempléni Fesztivál.
Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj és sok más zempléni település legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein ebben az évben is megtalálja azokat a komolyzenei programokat, táncesteket, jazz koncerteket, kirándulásokat, kiállításokat, családi és gasztronómiai programokat, melyekért érdemes akár a teljes időszakot Zemplénben tölteni.

Az eseményekhez kapcsolódóan a résztvevő helyszíneknek lehetőségük van megmutatatni látnivalóikat, hagyományaikat, szokásaikat. A látogatók több mint tíz pincészet, köztük a Fesztivál hivatalos borszállítója és támogatója, a Tokaj Kereskedőház kiváló borait is kóstolhatják.

A 24. Zempléni Fesztivál programjának gerincét hagyományosan a komolyzenei koncertek adják. A Nyitókoncerten, augusztus 13-án ezúttal is a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép fel a sárospataki Rákóczi-vár udvarán. Estjük szólistája a fiatal, tehetséges szoprán, Pasztircsák Polina, a hat évvel ezelőtti Genfi Nemzetközi Énekverseny győztese, közönségdíjasa és különdíjasa. A Rákóczi-vár ad otthont augusztus 23-án a különleges élményt ígérő Záróhangversenynek: Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét Cakó Ferenc homokanimációival mutatja be a Budafoki Dohnányi Zenekar. Hollerung Gábor vezényletével Kodály Háry János-szvitje szerepel még a programban.

A tavalyi fesztivál keretében nyílt meg és szerepelt első alkalommal koncerthelyszínként a 2500 fő befogadására alkalmas Tokaji Fesztiválkatlan, ahol ebben az évben két nagyszabású produkciót láthatnak-hallhatnak az érdeklődők. Az Operettszínház társulatával kerül színre az idén születésének egy évszádos jubileumát ünneplő legendás operett, a Csárdáskirálynő. A főszerepeket Fischl Mónika és Dolhai Attila énekli, a produkció rendezője Kerényi Miklós Gábor. A Budafoki Dohnányi Zenekar pedig a Budapesti Akadémiai Kórussal, népszerű előadókkal, Wolf Katival és Homonnay Zsolttal igényes átiratokban szólaltatja meg a hetvenes, nyolcvanas évek legnagyobb slágereit Retro Symphonic Rock című produkciójában.

Szintén a múlt évben indult útjára, és idén már hatalmas érdeklődés kíséri a Dohnányi Nyári Zenekari Akadémiát, azt az egyedülálló kezdeményezést, amelynek keretében a Budafoki Dohnányi Zenekar lehetőséget kínál főiskolásoknak és konzervatóriumban tanulóknak arra, hogy belekóstoljanak a zenekari muzsikálásba, betekintést nyerhessenek a műhelymunkába, a zenekar tagjaival próbálhassanak, majd több koncert fellépőjeként is kipróbálhassák magukat.

Számos más különlegességet is tartogat a fesztivál klasszikus koncertkínálata. Izraelből érkezik hozzánk a Moran Singers Ensemble. A fiatal énekesekből álló kamarakórus tokaji és mádi koncertjére populáris zsidó zenei programmal készül, majd a Dohnányi Zenekarral lép pódiumra, a Rákóczi-várban, Sárospatakon. A műsorban Hollerung Gábor vezényletével egy Bach kantáta és Schubert G-dúr miséje szerepel. Másik kórusest is akad a kínálatban, mégpedig a Szent Efrém Férfikaré. Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában szerepelnek, Lackfi János költővel. A tokaji Zsinagógában hagyományosan megrendezésre kerülő zongoraest szólistája a Virtuózokban is sikerrel szerepelt fiatal pianista, a számos versenyen győzelmet aratott Gyöngyösi Ivett lesz.

Két nagyszabású eseménynek is otthont ad még a térség egyik nagyvárosa, Sátoraljaújhely.  A Zemplén Néptáncfesztivállal együttműködésben a Latabár Színházban látható majd a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című produkciója, a Városközpont Szabadtéri Színpadon pedig a Studio 11 négy remek ifjú énekessel - Gájer Bálint, Kocsis Tibor, Lányi Lala, Vastag Tamás - idézi meg Frank Sinatra legnagyobb slágereit, a világhírű előadó születésének századik évfordulója alkalmából.

A jazz és a könnyebb műfajok kedvelőinek is számtalan lehetőség nyílik a színvonalas kikapcsolódásra. Legújabb, Soulprints című lemezét mutatja be a Kozma Orsi Quintet Sárospatakon, a Grill Gödörben. Tokajban, a Kossuth téren Borbély Mihály szaxofonos a Dohnányi Quartettel játszik, Dés András ütőhangszeressel és Barcza Horváth József nagybőgőssel kiegészült újszerű felállásban. Sárospatakon, a Makovecz téren László Attilának és a Budapest Jazz Orchestrának, a Szakcsi Kvartettnek, valamint a Balogh Kálmán & Lukács Miklós Cimbalomduónak is tapsolhat a publikum. Az előadások sorában megtalálható egy Csepregi Gyula-emlékest is, amelyen a tavaly elhunyt muzsikus kedvelt darabjait játsszák el barátai.

A kínálatban természetesen most is megtalálhatja a fesztivál közönsége a hagyományos, jól ismert és közkedvelt programokat. Az Oremus pincészet kúriájának egyedülálló miliőjében Csereklyei Andrea, Megyesi Schwartz Lúcia és Bizják Dóra által egy hamisítatlan szalonkoncert részesei lehetnek a hallgatók.

Idén sem maradnak el a népszerű kirándulókoncertek, kamara-, gasztronómiai és családi programok, valamint a múlt évben nagy sikerrel zárult „Egy nap Mádon" rendezvény mellett újabb program születik „Egy nap Tolcsván" címmel. Sárospatakon a már ismert Borterasz és az új helyszínként belépő Cuvée Rendezvényház eseményei mellé fiatal helyi borászok kínálják minőségi italaikat.

A fesztivál népszerűsége nem csak a koncertek magas színvonalának, minőségének köszönhető, hanem annak az egyedi hangulatnak, amely a szórakozáson túl a fesztivált jellemzi. Az események és helyszínek változatossága biztosítja, hogy az ideérkező vendégek, köztük a rendszeresen visszatérők és a helyi közönség is megtalálja a számára érdekes programokat.

A rendezvénysorozat a helyi önkormányzatok hozzájárulásával, valamint a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Miniszterének kiemelt támogatásával valósulhat meg.

www.zemplenfestival.hu
https://www.youtube.com/watch?v=D9Irst1OlYo

2015. augusztus 13-23.
24. Zempléni Fesztivál

Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: