2015. augusztus 28., péntek

Nemzetek Sajtversenye




Idén már harmadik alkalommal szállnak versenybe Európa és a világ legfinomabb sajtjai azért, hogy elnyerjék a közönség ízlését. 17 ország, köztük hazánk legfinomabb sajtjai csapnak össze a III. Nemzetek Sajtversenyén, ahol a díszvendég ezúttal egészen a tengeren túlról érkezett. 



A 17 versenyző ország sajtjai közül a közönség választhatja ki a győztest, akit szeptember 13-án, a Budavári Borfesztiválon avatnak majd fel. A sajtimádók hazánk különleges csemegéje mellett megkóstolhatják a vendég Egyesült Államok, Ausztria, Görögország, Dánia, Svájc, Portugália, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Németország, Csehország, Észtország, Írország, Spanyolország és Nagy-Britannia kedvenc sajtját is. 

„2013-ban jött az ötlet, hogy elindítjuk a versenyt - mondta Gábossy Ádám, a rendező SZEGA Foods Kft. ügyvezetője. Az igazi célunk az volt, hogy növeljük a magyarok ismeretét a sajtokról, mert itthon 80%-ban a trappista sajtot ismerik és használják az emberek, pedig jó lenne, ha megtudnák, milyen különlegességek vannak még a világban. Ezért jött az ötlet, hogy egy játékos versenyt hirdetünk az interneten, ahol nem szakmai zsűri, hanem maguk a vásárlók és a sajtfogyasztók szavazhatnak azokra a termékekre, amik szerintük a legfinomabbak. Így az országok népszerűsíthetik a sajtjaikat, közben pedig az emberek is megismerkednek a legjobb minőségű finomságokkal. Azt látjuk, hogy egyre többen szavaznak szívesen, és egyre több ország vállalja örömmel a felkérést, hogy benevezzék valamelyik sajtkülönlegességüket. Az a célunk, hogy jövőre már az összes európai ország részt vegyen"

A III. Nemzetek Sajtversenyének nevezőit már meg most meg lehet kóstolni a Budagyöngye Bevásárlóközpontban, valamint szeptember 13-án a Budavári Borfesztiválon, ahol a győztest is kihirdetik. Addig azonban érdemes az interneten, a www.nemzeteksajtversenye.hu címen szavazni a legfinomabb sajtokra, hiszen nem csak a győztes ország nyer, de értékes ajándékokat is sorsolnak a szavazók között.

Hazánk egy különleges sajttal, a Paterrel indult idén a versenyen, melyet a Magyaralmási Tejüzemben készítenek hagyományos eljárásokkal. A tehéntejből készült sajt a különleges kézműves eljárásnak és a teljesen természetes alapanyagainak köszönheti egyedülálló ízét, mellyel tökéletesen passzol a magyaros ételekhez, a süteményekhez és a vegetáriánus fogásokhoz is.

Az alábbiakban barátkozzanak meg a hazai Pater sajttal, Olasz Virág Marketing asszisztens „jellemzése" alapján:
(és természetesen szavazzanak a sajtra!)

A Pater sajt egy szerencsés találkozás eredménye. Születésének kezdeményezője a SZEGA Foods aki 1994-óta foglalkozik különböző országokból származó prémium minőségű élelmiszerek, köztük sajtok népszerűsítésével, a gasztro-kultúrába történő illesztésével és értékesítésével. A több mint 2 évtizedes tevékenységük alatt azt tapasztalták, hogy a magyar fogyasztók nyitottak, igényesek, keresik a különleges és állandó minőségű sajtokat. Az elmúlt néhány évben pedig a népszerű külföldi, több száz éves múlttal rendelkező sajtok mellett egyre inkább keresik a különleges és megbízható minőségű magyar sajtokat, amelyekből sajnos csekély a választék. A fogyasztók hazai minőségi sajt iránti vágyának kielégítése érdekében kezdett a SZEGA Foods hazai eredetű, teljesen hazai előállítású, tradicionális gyártású sajt keresésébe.

A Magyaralmási Agrár Zrt. 2014-ben azzal a céllal létesített egy olyan kicsi, az általuk megtermelt napi 6.000 liter tej feldolgozására egy olyan tejüzemet, amely a modern technikára és technológiára alapozva, de a hagyományos készítési eljárások lényegét megtartva alkalmas a kitűnő házi készítésű termékek ízét, állagát, megjelenését idéző tejtermékek előállítására. A tejüzemük valamennyi alap tejtermék- így palackos tej, habart natúr és ízesített joghurtok, habart kefir, habar tejföl, vaj és különleges minőségű sajtok - készítésére alkalmas. Termékeik minőségi tejtermékek, amelyeket szigorú előírások alapján készítenek. Egy részük megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott tejtermék, egy másik részük pedig megkülönböztető minőségű jelöléssel ellátott kézműves tejtermék.
A Magyaralmási Agrár Zrt. vállalkozott arra, hogy a korábbi sajtgyártási tapasztalatai és a pontosan megfogalmazott igények alapján elkészítse a Páter sajtot.

A Csornai Premontrei Apátság a régi hagyományaihoz híven, valamint a tejgazdasággal, a tejtermék gyártással kapcsolatos jövőbeni elképzeléseiknek megfelelően a rend beszédes, „Minden jó ügyért készen" jelmondata szerint segítette a Páter sajt megszületését.

A Páter sajt egy új, a 19. század végéről és a 20. század elejéről származó leírások alapján elkészített sajt. A sajt elkészítésénél megpróbáltuk visszahozni azt a megjelenést, azokat az érzékszervi jellemzőket, ami a sajtot jellemezhette. Természetesen minden vonatkozásban egy új sajtról van szó, hiszen abban az időben a sajtokat még nyers tejből, mikrobiológiai szintenyészetek nélkül, a sajt ízét, szerkezetét döntően meghatározó ismeretlen összetételű természetes baktérium flórával készítették, így csak elképzelésünk lehetett a sajt egyik legfontosabb összetevőjéről a mikroflórájáról.

A Páter sajt egy olyan magas beltartalmi értékekkel rendelkező zsíros, röglyukas, félkemény sajt, amely érzékszervi jellemzői és tulajdonságai alapján a gasztronómia szinte bármely területén jól használható és reményeink szerint kielégítheti a hazai igényes sajtfogyasztók sajttal szembeni elvárásait. A sajt szárazanyag tartalma magas, 58,0 ± 2,5%, szárazanyagra vonatkoztatott zsírtartalma pedig 47,0 ± 2,5%. A Páter sajt a tej értékes alkotórészeit koncentráltan tartalmazza, 1 kg sajt elkészítéséhez legalább 12,5 liter tej szükséges!

A Páter sajt különlegessége a tradíción alapuló egyszerűségében, a frissen fejt tej gyors, válogatott mikrobiológiai szintenyészetekkel történő, adalékanyag-mentes feldolgozásában és a nyers sajtok hosszú, fenyődeszkán történő kéregérlelésében rejlik.  

A Páter sajt 1,5-1,7 kg tömegű, sötét szalmasárga színű, korong alakú, az alap- és fedőlapján, valamint a palástján enyhén kidomborodó sajt. A sajt egyik jellegzetessége, a minőségét befolyásoló sajtkéreg bevonatos, határozott, rugalmas, száraz vagy kissé zsíros tapintású, 1-3 mm vastag, a sajt metszéslapját vizsgálva a sajttésztához viszonyítva szárazabbnak és sötétebbnek látszó.

A sajttészta egyenletesen sárga színű, a szép röglyukas szerkezetének megfelelően a metszéslapon egyenletes eloszlásban számtalan szabálytalan alakú, jellemzően 2-5 mm átmérőjű, fényes röglyuk látható. A sajt jól vágható, rugalmas, szájban elomló.
A sajt illata jellegzetes, a hagyományos módon érlelt natúr sajtokra jellemzően erősebben sajtos, aromás, idegen szagtól mentes.
A kezdeti enyhén sós, édeskés sajtos alap íz mellett határozottan és hosszan jelennek meg a diófélékre, a mogyoróra, valamint a sárgahúsú aszalt gyümölcsök közül a körtére jellemző íz jegyek.
Az egész sajt hosszú, 6-18 hónapos (akár otthoni) továbbérlelésre is alkalmas, amely során a sajt tovább koncentrálódhat, állománya rövidül, merevebb lesz, íze, illata erősebben a diófélék irányába mozdulhat el, és akár fűszerként is használható.

A sajt fogyasztását a nap bármely szakában ajánljuk. Jól illik a magyar gasztronómiába, használható hideg és meleg ételekhez, szendvicsekbe, rántva, töltött húsokhoz, csőben sült ételekhez, vegetáriánus ételekhez, olaszos ételekhez, sós süteményekhez.

www.nemzeteksajtversenye.hu


Lantai József- EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: