2015. augusztus 3., hétfő

Freedom Express




Augusztus 8-ig látható Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében az „1989 - A változások éve. Kelet-Közép-Európa útjain 1939-1989" című szabadtéri kiállítás, ezt követően pedig folytatja európai körútját. Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának történészei által létrehozott kiállítás azt a bonyolult folyamatot mutatja be, amely során Európa felszabadult a kommunista diktatúra alól.


 
Az esemény a Freedom Express elnevezésű társadalmi-oktatási kampány része, melyet az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata valósít meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma valamint Lengyelország, Németország, Románia és Szlovákia kulturális minisztériumainak közreműködésével.

A Freedom Express kampány 2014-ben indult. Első része egy tanulmányutat foglalt magában, melynek keretében fiatal művészek, újságírók és történészek Gdańskból indulva felkeresték Varsót, Budapestet, Temesvárt, Sopront, Pozsonyt, Prágát és Berlint. Az utazás programja tucatnyi, XX. századi történelemmel foglalkozó partnerintézmény együttműködéseként jött létre.
http://1989.enrs.eu

A kiállítást júliusban Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere nyitotta meg, rajta kívül beszédet mondott Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Bába Iván, az ENRS Irányító Bizottságának magyar tagja valamint Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete.

A korábban Berlinben, Brüsszelben és Varsóban megrendezett kiállítás a polgári szabadságjogok korlátozásának módjait és az azok visszaszerzéséért folytatott küzdelmet mutatja be az egykori keleti blokkban. Különleges helyet szentel mindannak, ami összeköti, illetve elválasztja egymástól Kelet-Közép-Európa társadalmainak emlékezetét a kommunizmus európai bukásáról.

A kiállítás ötlete abból a meggyőződésből született, hogy az 1989-es változásokról való gondolkodás teljesebbé és mélyrehatóbbá válik, ha összeurópai kontextusban szemléljük ezeket az eseményeket. A célunk elsősorban az, hogy felidézzük azokat a folyamatokat, amelyek végső soron a kommunizmus bukásához vezettek Európa ezen részén" - állítja Jan Rydel professzor, az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatát Irányító Bizottság elnöke.
A kiállítás anyaga a szabadság különböző formáit járja körbe. Az egyes részek többek között a szólásszabadságról, a hit- és vallásszabadságról valamint a gazdasági szabadságról szólnak.

„A kiállítási eszközök geometriai elrendezése lehetővé teszi, hogy a városi térből leválasztott terület a történelemmel való találkozás helye legyen. Az archív felvételek és szövegek megvilágított kockákon lettek elhelyezve, amelynek köszönhetően sötétedés után is megtekinthető a kiállítás" - emeli ki Mirosław Nizio, az építészeti koncepció megalkotója.

A vándorkiállítás anyaga megtekinthető virtuális formában is:

http://1989.enrs.eu/exhibition

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS) egy nemzetközi együttműködés, melynek célja a XX. századi Európa történelmének kutatása, dokumentálása és népszerűsítése, különös tekintettel a diktatúrákra, a háborúkra és az elnyomással szemben álló társadalomra, továbbá biztosítani hivatott a múltra való emlékezés lehetőségét. Magyarország mellett a Hálózat tagja még Lengyelország, Németország, Románia és Szlovákia, megfigyelői státusszal rendelkezik Ausztria és Csehország.

www.enrs.eu
www.facebook.com/enrs.eu


Lantai József -EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: