2014. február 28., péntek

"Rímhányó" Romhányi József humoros írásaiból...




Romhányi József (1921-1983) költő, író, érdemes művész. A Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végzett, a Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál  dramaturg, művészeti vezető. Gyermekkönyvek, animációs filmek, (dr. Bubó, Mézga, Flinstone) operák, operettek és kabaré-műsorok szövegírója.
A Macskák (T. S. Eliot versei) fordítása is az ő munkája.
Zseniális rímfaragásai miatt lett beceneve a Rímhányó.
Az alábbiakban Romhányi József: Szamárfül című kötetében megjelent szatirikus verseiből válogattam.




  A szú végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába.
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe
Az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott
Végül hát megírta e testamentumot:
- A nagy hármasszekrényt, mely koromszín ében,
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
Lányom, ki szégyent szégyennel tetézett,
s egy szép napon lezabipetézett,
kint éljen eztán,
a szemétládában, kegyelemdeszkán.
Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon:
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

  A teve fohásza

Monoton üget, a süppedő homokon a sivatag lova,
a tétova teve tova.
Hátán rezegve-mozog a rozoga a kúp alakú púp.
Helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat kutat, még öt hat nap kullog baktat.
Az itató tava távol, s oly rettentő messze még az oázis...
Erre utal az alábbi fohász is:
TEVÉK URA!!!
Te tevél tevévé engem eleve, te veled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat, tavaly, távol,
de tévednél vélvén, vén híved neved feledve elvetemedve vádol...
Nem!
Vidd te tevelelkem hova tovább tova, mivel levet vert vederbe,
feltekerve, nem vedelve lett betelve a te tevéd szenvedelme.
Te nevedben legyen eme neveletlen tevetetem eltemetve,
s evezevvel ava teve levelkévét, kivilevelhevelteve.

 Marhalevél


Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbőgni nem restell,
így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midőn megláttam a legelő előtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, hogy kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!   


Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

Születtem Dolhán,
egy kutyán,
tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám
paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám
egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó
suba betakart,
de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag
tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem,
megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
- Ez a kis út nagy dráma
a kántorné életében.
Én megértem!
Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban
tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra,
valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.
Felnyögve
kaparászott utánam,
s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított
fővárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
Így kaptam szerepet
az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
“Sohase engedd kinyomni magad!”
Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltöző pad alatt
én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
…S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.

A majom búcsúbeszéde társaihoz emberré válása alkalmából

Majmim, kik eleddig testvérim valátok
fán csimpaszkodtomban hű társim valátok,
meghatva állok ím búcsúzni alátok,
mivel kezdetét vőn emberré válásom,
sok hasraesés közt két lábra állásom.
Az kies barlangban lészen már szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
Esküre emelem kezem…
Na mit csodálkoztok ezen?
Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
még oktalan makik!
Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
tömje pofátok
gubó, gubacs, inda.
Nekem jó lesz majd a velős palacsinta!
Ugye, most csorog a nyálatok,
alsóbbrendű növényevő állatok?
Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát…
néhány viseltes gatyát
eljuttatok majd hozzátok,
de nehogy a fejetekre húzzátok,
idétlen barmok!
Különben is mit akartok,
fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
Korcsok vagytok, nem ősök!
Meggyalázzátok a késő utódokat!
Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
Mars innen! Végeztem! Slussz!
Nézze meg a Pithecanthropus erectus!

 
     Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

- Már egy hete
  vagy te pete!
  Legyen már belőled légy!
  Legyen,
  mint minden legyen,
  rajtad is hat láb
  legalább.
  Szárnyaid is legyenek,
  a fene egye meg!
  - Mert ha légy vagy, légy
  légy!
  - mondta vagy száz légyöltő
  előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
  - Kerüld el azt mindenképp,
  ami ragacsosan tapad.
  Menj! A mai naptól magad
  szerezd meg az eledeled.
  Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.


Forrás: www.irodalommindenkinek.eoldal.hu/

 

Nincsenek megjegyzések: