2014. február 16., vasárnap

Kulcsár Ferenc szlovákiai magyar költő






Rövid életpálya


1949. október 9-én született Bodrogszentesen, a Felső-Bodrogközben. Alap- és középiskoláit szülőfalujában, illetve Királyhelmecen és Kassán végezte, majd tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem filozófia–magyar szakán folytatta. 1971-től a pozsonyi Új Ifjúság szerkesztője, 1973-tól a Madách Könyvkiadó sajtóelőadója, 1975-től pedig az Irodalmi Szemle nyelvi szerkesztője. 1976-tól a Madách Kiadó szerkesztőjeként, 1984-től 1991-ig az Irodalmi Szemle szerkesztőjeként dolgozott. 1991-ben néhány társával megalapította a Lilium Aurum Könyv- és lapkiadót Dunaszerdahelyen, s közben 1995–1997 között a szlovákiai magyar pedagógusok és szülők lapjának, a Katedrának a főszerkesztője volt. 2008 óta kizárólag az irodalomnak, vers- és esszéírásnak, az irodalmi publicisztikának, és a naplóírásnak szenteli életét.
Verseket 1967-től publikált, költőként az 1970-ben megjelenő Egyszemű éjszaka című versantológiában indult. Első verseskötete 1972-ben jelent meg, Napkitörések címmel. Azóta mintegy 20 kötete született (versek, gyermekversek, esszék, mesék, legenda-feldolgozások, naplók).
Munkáiból irodalmi színpadok több önálló műsort rendeztek – ezek egyikét a Duna TV többször is bemutatta. Versei, tanulmányai, esszéi, meséi szlovákiai, magyarországi, romániai irodalmi folyóiratokban és antológiákban láttak napvilágot. Műfordításai szintén – szlovák, cseh, német, ruszin, orosz írók és költők munkáiból (az első három nemzet költőinek versfordításai több antológiában is megjelentek).

Forrás és Fotó: Kulcsár Ferenc honlapja

Nincsenek megjegyzések: