2008. november 8., szombat

8 dolog, amiről arcod árulkodik!





Arcodon a sorsod

Még a felületes szemlélőnek is sokat elárul egy arckifejezés, egy tekintet. Olvasd el, mit árul el!



Ennek alapján állapíthatjuk meg, ha gondterhelt valaki, lógatja vagy éppen fenn hordja az orrát, titokzatos vagy szomorú. Az arcból tehát lehet olvasni. De nemcsak a pillanatnyi hangulat, közérzet, életérzés ül ki az arcunkra, hanem a sorsunkat is a vonásainkon viseljük.

1. A sors

A halántékról olvasható le, milyen sors adatott meg nekünk. A szakirodalom szerint az ideális halánték nem horpad be, nem látszanak rajta az erek, és nem nőtt be hajjal. Az ilyen halánték szeretetteljes családot, boldog gyermekkort és sikereket jelez. Ha azonban a halánték behorpadt, és haj borítja, akkor az illetőnek viharos az érzelmi élete. A kidagadó halánték megoldatlan problémákat jelez, amelyek gyermek- vagy ifjúkorából származnak.

2. A szülők

A halánték fölött található az a pont, amely a szülőkre utal, és arról is árulkodik, hogy mit hoztunk magukkal örökségül. Örököltünk-e szüleinktől valamilyen tehetséget, ambíciót, vágyakat. Ha a halánték fölötti rész erőteljesen kiemelkedik, feltehetően nem volt felhőtlenül boldog gyerekkorunk, több szeretetre, törődésre lett volna szükségünk. Ha viszont ez a terület sima, nem emlekedik ki a halánték síkjából, akkor a szülők kellő gondossággal egyengették útjainkat, és később a pályánkon is segítettek.

3. A barátok

Ahol a haj a homlokon megjelenik, az a barátság vonala, megmutatja, könnyen barátkozunk-e, és hűségesek vagy hűtlenek vagyunk-e a barátságban. Ha ez a vonal nem törik meg, hanem szépen ívelt, akkor mindig lesznek barátaink, és a barátságokat életünk végéig ápoljuk. Nincs azonban igazi jó barátja annak, akinél ez a vonal V-alakban megtörik. Ha mégis akad barátja, akkor sok áldozatot kell hoznia azért, hogy a kapcsolatot hosszabb ideig fenntartsa.

4. Szerelem

Csupán 2-3 mm széles a szerelem vonala, amely a szem alatt a szemzugtól egészen a hajas fejbőrig húzódik. Ha ez rózsaszínű és csillogó, az biztos jele annak, hogy az illető sok-sok szeretetet, gyengédséget tud adni, és érzelmei évtizedek múlva sem hűlnek ki. Ha viszont már fiatal korban ráncok keresztezik ezt a vonalat, minden ránc a szerelmi életben törést, egy-egy szakítást jelez. Azoknak a nőknek, akiknél a szerelemvonal kékesen csillog, a gyermekáldással kapcsolatos gondjaik lesznek.

5. Pénz, gazdagság

Nem véletlenül mondják a gazdag emberekről, hogy jó orruk van a pénzhez, vagy megérzik a pénz szagát, hiszen valóban az orr jelzi az anyagiakhoz való viszonyunkat. A széles, húsos orr biztos jele annak, hogy a viselőjének mindig lesz mit a tejbe aprítania. A hosszú orr és az erőteljes orrcimpák ugyancsak gazdagságra utalnak. A hajlott orr, esetleg anyajegy az orron viszont az anyagi veszteségeket jelzi, a viselője jobban teszi, ha pénzügyeinek intézését másra bízza.

6. Karrier

A homlok közepén helyezkedik el a karrierzóna, ami legjobban profilból figyelhető meg. Amennyiben ez a terület belesimul a homlokba, akkor fiatal korban is elérhetünk karriert. Ha viszont boltozatos, kiemelkedik a homlok sikjából, akkor az élet második felében lehet karrierre számítani, de mindenért keményen meg kell dolgozni. Akinél ez a terület beesett, horpadt, akkor az illető kötelességtudó, megbízható alkalmazott, de vezetőpozicióra nem igazán alkalmas, és nem is vágyik rá.

7. Az élet

Az élet minőségéről árulkodik a két szemöldök közötti terület. Ha ez sima és puha tapintású, akkor életünk során nem lesznek igazán komoly gondjaink, nem kell sorscsapásoktól tartanunk. Nem ismerjük meg a poklot, de a mennyországot sem. Amennyiben az életzóna kicsi, csontos, akkor az illetőnek nehéz gyerekkora volt, és nehez viseli a hullámvasúthoz hasonló életutat, vagyis azt, hogy egyszer fent, máskor lent. Akinek a két szemöldöke összenőtt, rendkívül érzékeny, és nehezen felejt. Az igazán mély barázdák azt jelzik, hogy viselőjének keményen kell dolgoznia, semmit sem kap ajándékba.

8. Egészség

A szemzugból indul az egészség vonala, és az orron át a másik szemzugig vezet. Akinek ez a vonal hosszú, annak immunrendszere megfelelően működik, és kellő energiatartalékokkal rendelkezik. A túl rövid egészségvonal viszont a fertőzések veszélyét, a gyors lefolyású lázas betegségeket jelzi. Ha ezt a területet ránc keresztezi, az műtéti beavatkozásra, az orrgyökön található szőrszálak depresszióra való hajlamra utalnak. Minél erőteljesebben ez a terület, annál jobb egészségnek örvendünk.

Forrás


Nincsenek megjegyzések: