Tim Willocks: A Lovagrend (könyv)

Tim Willocks A Lovagrend című regénye a 16. századi Mediterráneumban játszódik

„1565 májusát írjuk. Nagy Szulejmán, az oszmán-törökök szultánja dzsihádot hirdetett Keresztelő Szent János lovagrendje ellen. A világ nem látott még akkora ármádiát, amelyik most az ispotályos lovagok Málta szigeti erősségéhez közeledik. A törökök "a pokol kutyái"-ként ismerik a lovagokat, akik önmagukat "religio", vagyis 'a rend' elnevezéssel illetik. Szicíliában egy francia grófnő, Carla de la Penautier Máltába készül, hogy fölkutassa fiát, akit újszülöttként, tizenkét esztendeje vettek el tőle. Egyetlen rátermett és kellően merész férfi segíthet neki, egy Mattias Tannhauser nevü, vaskos humorú szerencselovag. A keménykötésű szász kalandor vállalja, hogy elkíséri az úrhölgyet Máltára, ahol a hadtörténet legkegyetlenebb és leglátványosabb ostroma közepette kell megtalálniuk a fiút, és kiragadniuk a szent háború karmaiból...”

Ennyi a fülszöveg. Szokásos, kissé hatásvadász, de mégiscsak benne van a lényeg. Eddig jó, gondoltam.

A könyv

A Lovagrend 2006-os regény, azaz viszonylag gyorsan lefordították és került a magyar boltokba a Novella Kiadó gondozásában. A kötet elsőre ijesztő: keménytáblás, vastag (670 oldal), és rendkívül ronda. Nem az a fajta könyv, amit elsőre felkapna az ember fia

A szerző és fordító

Iskolázatlan ember lévén soha nem hallottam még Willocksról, így hát utánakutakodtam kicsit. A Lovagrend Tim Willocks első történelmi regénye. A szerző eredeti szakmáját tekintve pszichiáter, évekig dolgozott drogfüggőkkel, ami kicsikét átüt minden novelláján és regényén – A Lovagrendben is gyakran előfordul az ópium…
Eddig főként novelláit és forgatókönyveit ismerheti az ember, magyarul a „Lázadás a Zöld Folyóban” című könyve jelent meg 1995-ben, illetve a saját könyve alapján ő írta „A bűn városa” (eredeti címe: Bad City Blues) című film forgatókönyvét. Perverzebbek Spielberg „The Unfinished Journey” című dokumentumfilmjének szövegírójaként is ismerhetik.
Hmm, ez sok mindent megmagyaráz… A könyv maga gördülékeny is lehetne, de sajnos nem az. Több mint 600 oldal, ebből a legnagyobb lelki nyugalommal vagy 200 oldalt ki lehetne hagyni anélkül, hogy bármiféle kár érné a könyvet – nem hiányozna a történetből. A sztori ugyanis filmre termett (köszönhetően a forgatókönyves tapasztalatnak…), annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. A jelenetek plasztikusak, szinte megelevenedik az olvasó szeme előtt minden – a csata, a párbeszédek, a leírások, szinte tökéletes az egész a vászonra. A történet viszont kiszámítható, a váratlan fordulatok száma elenyésző.
Centiről centire kiszámítható a karakterek viselkedése, a történelmi regényekben megszokott és kötelezőnek számító ármány cseppet sincs túlbonyolítva, sőt… Mondhatni, Willocks nem ebben a könyvében villantja meg krimiírói vénáját… Egyszóval a könyv pont annyira egyszerű, mint egy átlagnézőnek szánt kalandfilm, egy pillanatra sem terheli meg az agyat.
A vége is pontosan olyan összecsapott, mint egy utólag megvágott film, nem sok köze van az előző 650 oldalon történtekhez.

Magyarra Komáromy Rudolf műfordító ültette át. Elsőre kicsit megijedtem, mert a fordító munkáinak legnagyobb részét eddig a háziasszonyoknak ipari mennyiségben gyártott szerelmes füzetek (Harlequin sorozat…) fordítása tette ki, illetve a Reader’s Digest rövid novellái. Biztatott azért, hogy az utóbbi években jó néhány szépirodalmi mű is megfordult a keze alatt az Ulpius Ház jóvoltából, ami azért némi bizalomra adott okot.
A fordítás kifejezetten jó a mai fordítói átlagteljesítményhez képest, ennyit elöljáróban. Látszik, hogy Komáromy foglalkozott a dologgal, igyekezett utánanézni a korabeli harci eszközök magyar nevének. Igyekezett, de nem mindig sikerült. A könyvben fel-alá rohangálnak a csatamezőn a szakállas puskás katonák, ami figyelembe véve a fegyver súlyát és rögzített löveg mivoltát, elég érdekesen hangzik.
Bagatell hiba, mondhatnánk, de van ennél kicsit meredekebb is: az angol eredetiben cortain wall-nak nevezett (magyarul kurtina vagy kötőgát) faltípus, ami két bástyát vagy tornyot köt össze, a könyvben függönyfalként szerepel. Nanáhogy, hiszen a szótárban a cortain első jelentése függöny…
Probléma még a helynevek érdekes átültetése: van olyan, amit magyarosított, így lett a Fort St. Michael-ből Szent Mihály erőd, de akkor St. Elmo miért nem lett Szent Erasmus? Birgu városa maradt az angolos Borgo a magyarban is sajnos. A szicíliai karmelita mártírról elnevezett Castel St. Angelo is érdekes módom Angyalvárrá lényegül át, ami azért szintén jó nagy baki. Valami egészen érdekes átiratban szerepel a műben Uludzs Ali, Alexandria beglerbégje – aki nem tudja, kiről is van szó, soha nem jönne rá, kit takar a szereplő…


Történelmi hűség

A könyvön látszik, hogy Willock igyekezett minden tőle telhető információt összeszedni a korról. Nehéz eldönteni, hogy ez sikerült neki, és a valóság egy részét a regény történetének fűzése miatt áldozta fel, vagy hogy nem sikerült neki, és ezért van jó pár bosszantó hiba. A könyv maga azzal kezdődik, hogy a Kárpátokban elhelyezkedő kis szász faluból az oszmán katonák magukkal visznek egy fiút, miután a családját kiirtották. Eddig rendben, nem volt ez túl ritka arrafelé. A probléma az, hogy a szerző ezt devsirmének nevezi. A devsirme pedig nem a gyerekek elrablása, hanem egy szigorú előírások szerint beszedett adófajta.
Több kisebb-nagyobb hiba is szerepel a könyvben, főként egyes oszmán katonai egységek leírásánál, az orta (ezred) például alig pár janicsárból álló egységgé degradálódik, az egész oszmán seregben külön katonai egységként szereplő mehterhane (tábori zenészek csapata) valahogy janicsár alegységgé lényegül át, és még sorolhatnám tovább. Nem nagy hibák ezek perzse, mondhatni a szőrszál tovább hasogatása, de ha már energiát fordított rá aszerző, nem is keveset, ezek a hibákat talán kikerülhette volna.
Óriási pozitívuma viszont, hogy mind az ostrom folyamata, mind a szereplők hitelesek. Rendkívül pontosan írja le a korabeli katonák eszközeit, helyzetét, túlélési lehetőségeit, a test-test elleni küzdelem borzalmait – ebben tipikus 21. századi regény, mentes minden felesleges heroizmustól, a maga csupasz valóságában írja le a fröccsenő vért és agyvelőt, a félelemtől maguk alá ürítő lovagokat és még így tovább. Külön becsületére legyen mondva, soha sehol egy regényben sem olvastam még a terciók hadrendjénekilyen pontos leírását sem – ez nálam külön jó pont persze.

Összefoglalva

A könyv kitűnő, minden bosszantó hibája mellett. Nehéz letenni, mert olvasmányos, de nehéz végig olvasni is, mert rengeteg benne a felesleges rész. Látszik, hogy a szerző alapvetően novellista és forgatókönyvíró. Sok olyan jelent szerepel a könyvben, ami láthatólag csak töltelék szerepet tölt be, vágókép egy képzeletbeli filmben. A moziban ezek egy perces jelenetek lennének, de a könyvben leírva sajnos csak 5-10 oldalas, felesleges betétek, amitől a könyv csak hosszabb lesz, de több nem.
A történelmi hűsége más regényekhez (és filmekhez) képest kimagasló, bár történészi szemmel azért közel sem tökéletes, bár ez inkább írandó az én hibámnak, mint a szerzőének.
Egyszóval: ha ez a könyv nem készült volna el, kénytelen lettem volna megfenyegetni valakit, hogy megírja, annyira hiányzott már a korszak megregényesítése. Várom a folytatását, elvégre egy trilógia nyitó kötete. (vagy lánya) a meglátni és megszeretni elv alapján. A szedés és tördelés viszont meglepően jó, könnyedén végig lehet olvasni 100 oldal feletti mennyiséget is egy nekifutásra, nem fárasztják apró betűk a szemet. Az első 30-40 oldalon, mint minden jó filmen, megjelenik az összes fontosabb szereplő. Olvasás közben tettem egy próbát: megpróbáltam megtippelni, a könyv végére melyik szereplőnek mi lesz a sorsa. Pontosan annyira kiszámítható a dolog, mint egy átlagos hollywoodi háborús film: amelyik katona a film elején megmutatja bajtársainak a szerelme vagy családja fényképét, az a film során valamikor csúnya halált fog halni …

Forrás