2008. november 28., péntek

Bemutatkozó: Academy of St. Martin-in-the-Fields

Kamarazenekar


Angol kamarazenekar. Története 1958-ban indult, amikor Neville Marriner hegedűművész felkérte tizenkét kollégáját, hogy alakítsanak egy olyan együttest, amely elsősorban a barokk zenére koncentrál. Úgy döntöttek, karmester nélkül fognak dolgozni, ahogy azt az általuk választott zenei korszak kamarazenekarai is tették.

Bemutatkozó hangversenyükre 1959. november 13-án került sor a St. Martin.in-the-Fields templomban, ami egyben az együttes névadója is lett. A koncertjeik iránti nagy érdeklődésre való tekintettel Louise Hanson Dyer, a L’Oiseau Lyre Company alapítója 1961-ben lemezszerződést ajánlott nekik. 1965-ben az Argo lemezcég kötött velük öt évre szóló szerződést. Az együttes népszerűségét tovább növelte a BBC Proms c. műsorában való részvétel, ahol Vivaldi Négy évszakát és Wagner Sigfried idilljét adták elő.

A ’70-es években a zenekar kiterjesztette repertoárját egészen a XX. századi művekig. A stílusok sokfélesége miatt három formációban kezdtek el fellépni az együttes tagjai: a legnagyobb létszámú, 45 fős csoportot Marriner vezette, a második az 1967-es felállást őrző kamarazenekar volt, a harmadikat az alapító tagok alkották. 1975-ben megalakult a St. Martin-in-the-Fields kórus Laszlo Heltay vezetésével, ami lehetővé tette olyan művek előadását, mint Bach h-moll miséje. Újabb lemezfelvételek következtek: Schubert és Beethoven szimfóniái. Az 1984-es Amadeus c. film zenéjét is ők játszották. A zenekar igazgatója Kenneth Sillito, állandó vendégkarmestere pedig Murray Perahia.


Forrás: Fidelio



Nincsenek megjegyzések: