2018. július 12., csütörtök

Magyarok kenyere program a rászoruló gyermekek megsegítéséért




Idén nyolcadik évébe lépett a Magyarok Kenyere program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében és a MAGOSZ együttműködésével megvalósuló jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.


Idén immár nyolcadik éve indul el a Magyarok Kenyere jótékonysági kezdeményezés, amely keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek. A program támogatottsága évről évre növekszik, 2017-ben is minden eddigi rekordot megdöntött a 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból származó mennyiség: a 2011-es 10 tonna után 2016-ban 515, 2017-ben pedig már 628 tonna adománybúza gyűlt össze. Még soha annyian nem vettek részt adományozóként a programban, mint 2017-ben: összesen 3969 ­– 2392 magyarországi, illetve 1577 határon túli – magyar gazda gyűjtött búzát. A határon túli területek az elmúlt évekhez hasonlóan aktivitásukról tettek tanúbizonyságot, a 2016-os 100 tonnát 2017-ben jelentősen túlszárnyalva 155 tonnával járultak hozzá a jótékonysági kezdeményezés sikeréhez. A közreműködő malmok által megőrölt búza mintegy 380 tonna lisztet eredményezett, amelyet ismét a közel 80 ezer rászoruló gyermeket ápoló és gondozó szervezet kapott meg. A liszt nagy részét 2017-ben is a program kiemelt kedvezményezettjei kapták, de a korábbi évekhez hasonlóan ismét lehetőség nyílt arra, hogy minden magyarországi megye karitatív szervezetei részesüljenek az adományokból.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megalakulása óta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) együttműködve szervezi a Magyarok Kenyere programot, ezen keresztül a közösségek és a rászorulók támogatását. A NAK eleinte stratégiai partnerként, 2015 óta pedig már főszervezőként vesz részt a programban, a MAGOSZ pedig a hazai gazdatársadalmat összefogva, tagságát minden évben mozgósítva működik közre a nagylelkű búzaadományok begyűjtésében.  

„Büszke vagyok a magyar gazdatársadalomra, akik nélkül a Magyarok Kenyere program ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős kezdeményezés. Köszönöm mindenkinek és kívánom, hogy idén a tavalyinál is több magyar gazdálkodó érezhesse át a jótékonykodás felemelő érzését” – mondta el Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

„A gazdaember jó cél érdekében örömmel adakozik lehetőségéhez mérten, hisz tudja, hogy ezáltal az elkövetkező nemzedékek számára is lehetőséget teremt annak érdekében, hogy megfelelő tudással felvértezve, szorgalommal és emberséggel szolgálják nemzetüket. Köszönet ezért minden adományozónak és mindenkinek, aki e nemes szándékok és törekvések megvalósításában közreműködött. A MAGOSZ és tagsága idén is mindent megad ahhoz, hogy sikeres legyen a program” – hangsúlyozta Jakab István, az Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: