2018. július 3., kedd

Igazi gasztroínyencségekkel vár a VII. Gönci Barack Vigasság




.

Mennyei ízorgia, fenséges gasztro kavalkád: Lekvárok, mézek, szörpök, pálinkák és egyéb barackos finomságok várnak azokra, aki kilátogatnak majd a VII. Gönci Barack Vigasságra, melyet július 6-7. között rendeznek meg Boldogkőváralján. A kétnapos barack ünnepen minden az édes gyümölcs körül forog majd, a zempléni térségben barackból fonják a kerítést is...

„Nagyon boldog vagyok, hogy idén először együttműködünk a Stílusos Vidéki Éttermiség tagjaival, akik legfontosabb hitvallása a vidéki gasztronómiai értékek felkutatása, ápolása, megőrzése és továbbörökítése – mesél a Vigasság gasztro programjairól Czakó Mónika, a rendezvény megálmodója. A zempléni térség igazi kincsesbánya, a gönci barack a tájegység kiemelkedő csodája, mely nem csak az édességek kiváló alapanyaga, de kreatívan beépíthető egy-egy sós főételbe is. Szeretnénk megmutatni a Gönci Barack Vigasságra látogató vendégeknek, hogy az eredetvédett, uniós oltalom alatt álló barackot milyen sokrétűen fel lehet használni, ha egy kicsit elrugaszkodunk a megszokott ízektől.
A Vigasságon a tavalyi évekhez hasonlóan most is minden a barackról szól majd.
Arra kértük az összes vendéglátóegységet, hogy a gönci barackból inspirálódjon és csempéssze bele ételébe, italába a barack zamatát. Lesz baracklekvár, barackpálinka és barackszörp, palacsinta, rétes, krumplilángos, remek borok, sőt hidegen kezelt mézekkel is várjuk a vendégeket. Egy időben egy helyen lehet kóstolni a Boldogkői Vár, a Terra-Boldogkő Látványpince és Bestillo Pálinkaház TOP éttermeinek kínálatát: az Anyukám Mondta különlegességeit, Erzsike néni süteményeit vagy a Mádi sajtot. Ha pedig minőségi italra vágynánk, a pálinkán túl kortyolhatjuk a legjobb pincék borait vagy a sörmanufaktúrák legjobbjaival is olthatjuk szomjunkat"
A VII. Gönci Barack Vigasságon a világhírű encsi Anyukám Mondta étterem is képviselteti majd magát, bázisán egy lassan sült mangalica lapockát ízlelhetnek meg a vendégek, mely után desszertként egy habkönnyű újragondolt rákóczi túrós fokozza majd az ízorgiát.
„Egy ínyenc mangalicás főétellel kedveskedünk a látogatóknak, ami egy lassú tűzön sült lapocka, grillen átpirítva. Ehhez fatüzelésű kemencében pirítunk majd egy vékony tésztájú pitát és mindezt savanyított zöldségekkel, valamint friss salátával tálaljuk. Az, hogy ebben a menüben milyen formában jelenik meg a barack, maradjon egyelőre titok. Persze egy ilyen fogás desszert nélkül nem létezhet, így egy selymes rákóczi túróssal is készülünk, melyet a könnyebb fogyasztás érdekében egy kehelyben tálalunk majd. A pohárba kerül egy kis kekszes morzsa, lágy túró, barack coulis és a tetejére habcsók” – árulja el Dudás Szabolcs, az Anyukám Mondta séfje a meglepetés menüt.
A Vigasságra való ráhangolódásképp a Stílusos Gönci Barack Heteken a SVÉT több tagja is különleges barackos fogásokkal vár mindenkit éttermében. A balatonszemesi Kistücsök Étterem egy nagyon extra ételt álmodott meg a gönci barackból: Tokhalfilét készítenek gönci barackkal, karalábéval és sajtos darával, míg a szigetmonostori Rosinante Étterem gönci sárgabarack krémlevest tálal sajtkrémgaluskával, valamint tempurázott királyrákot ecetes, korianderes gönci sárgabarackkal. Érdemes még a héten ellátogatni a noszvaji Nomád Hotel&Glampingbe, ahol egy bazsalikomos, joghurtos barack leves és egy kardamomos barackrémmel tálalt finom bárány csábítja a vendégeket. A Gönci Barack Hetek programjába folyamatosan kapcsolódnak be a SVÉT éttermei barackos fogásaikkal.
A mennyei ételek és a gönci barackpálinka mellett a Vigasságon Angerman László világszinten elismert sommelier vezetésével hat uniós oltalom alatt álló pálinkát kóstolhatnak meg a vendégek az exkluzív pálinkaworkshopon, melyet a Bestillo Pálinkaházban tartanak július 7-én, szombaton 13 és 15 óra között. Ezt a rendhagyó programot még tovább növeli az Első Mádi Borház kiváló menüje, melyet direkt a kóstolandó pálinkák mellé terveztek meg.
A gasztroélvezetek mellett fellép a Magashegyi Underground, a Blahalouisiana, Gájer Bálint zenekarával, ott lesz a Tárkány Művek, a Follow The Flow együttes, valamint Hobo és zenekara. A koncertek mellett természetesen a gyermekes családok is kedvükre válogathatnak majd a remek programok közül.
Az underground és a jazz, blues világa igenis megfér egymás mellett, főleg ha a gönci barack képez hidat a zenei stílusok között. A barack minden szívet meglágyít, Bocskor Bíborka és Gájer Bálint is baracklázban égnek már.
„A barátaim szerint igazi barackpálinka szakértő vagyok, zenekari összejöveteleken az igazi gönci barack mindig előkerül és ennek valóban nincs párja. Fellépések után sem vetem meg ezt a nemes nedűt, ugyanis remekül össze tudja hozni a csapatot. Mindig jó érzés kiszakadni a főváros nyüzsgéséből és egy kicsit beszippantani a vidéki levegőt. Somogyi srác vagyok, gyerekkoromban sokat jártam vándortáborba, mindig is imádtam a természetet. Nyáron a barátnőmmel Tatán kapcsolódunk majd ki, januárban pedig elmegyünk egy kicsit télből a nyárba, ugyanis Balin töltünk el két hetet” – mondja mosolyogva Gájer Bálint, aki zenekarával péntek este szórakoztatja majd a közönséget Boldogkőváralján.
A Vigasság nyitónapján a Magashegyi Underground is fellép a Boldogkői Várban. Az együttes énekesnője, Bocskor Bíborka szerint egy-egy vidéki zenélés teljesen más hangulatot áraszt, más a vendégszeretet, a táj, az ízek és illatok. Csakúgy mint Boldogkőváralján, a Gönci Barack Vigasságon.
„Egyszerűen imádom a barackot, legyen az sárga, őszi vagy kajszi. Szerintem egy ültő helyemben meg tudnék most enni egy kilóval. Mivel nyers vegán táplálkozást követek, így a gyümölcsök egyébként is a szívem csücskei. Ugyan én erdélyi lány vagyok, de a zempléni tájegységet is nagyon szeretem, sokat koncertezünk azon a vidéken. Régebben a zenekari tagok rengeteget szívattak a turnébuszban, mivel sosem tudtam, hol van a település, ahova zenélni megyünk. Például, ha Pécsre mentünk fellépni, akkor már lázban égtem, hogy láthatom a Balatont, ami persze egy nagy átverés volt” – meséli nevetve Bíborka, akit rendszerint el tud varázsolni a vidéki koncertezés különleges atmoszférája.
Érdemes tehát már most készíteni az ízlelőbimbókat, ugyanis július 6-7. között a VII. Gönci Barack Vigasságon a hangulatos koncertek és családi programok mellett az ínyenc gasztronómia is előtérbe kerül és a barack a legkreatívabb formáiban elevenedik majd meg előttünk Boldogkőváralján.
  1. július 6-7.
VII. Gönci Barack Vigasság
Boldogkőváralja
www.goncibarack.hu
https://www.facebook.com/GonciBarack
 

Nincsenek megjegyzések: