1845. július 4-én született Szinyei Merse Pál

„A szín, azt hiszem, a legnagyobb könnyebbség és a legjelentősebb dolog a festő kezében.”

„(…) talán úgy mondhatnánk, hogy ő a „kellemes realizmus” művelője. Akárcsak az impresszionisták, ő is az élet szépségét örökítette meg, mert a valóság nemcsak szenvedésből, nyomorúságból áll, van szépség, ifjúság, vidámság, boldog és napfényes lét is.”

(forrás: Szvoboda Dománszky Gabriella: Szinyei Merse Pál. Kossuth, 2009, 64.o.)

Anya és gyermekei (1868-69

Szinyei Merse Pál 1903-ban Malonyai Dezső kérésére készítette el az egyik legteljesebb autográf önéletrajzát, amelyből legtöbbet idéz a szakirodalom. Saját magáról alkotott képe igen szerény:
„Tehetségem nem nagy, színérzékem jó, technikám egyszerű, routinról bravourról szó sincs ezt jól tudom. Magam sem tartom képeimet mesterműveknek, ezek csak útmutatók. Fog jönni a nagy tehetségű festő ki ezen a nyomon tovább haladva mesterműveket alkotand”. Ugyanezen önéletrajzában így írt művészetének elismeréséről: „Végül még constatálnom kell, hogy én 1873-ban Bécsben bronz medaliát (Fürdőházikó), , 1900-ban Párisban ezüst medaliát (Hóolvadás), s Müchenben 1901-ben I. arany medaliát (Majális) kaptam, de Budapesten semmi. – Én nem restellem, resteljék mások!”
1914-ben végre megkapta a vágyott hazai elismerést is: a Szépművészeti Múzeumban felállították a Szinyei-termet.

(forrás: Szinyei Merse Pál: A Majális festője közelről. Akadémiai, 1989, 265-273.o.)