2018. június 22., péntek

Díjzápor és évadzárás a József Attila Színházban




.

Erdélyi turnéval zárta 2017/2018-as évadát az angyalföldi teátrum. Az évadzáró társulati ülésen az évad díjazottjai is átvehették kitüntetéseiket. Mint Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója elmondta, a színház az elmúlt évadban 367 saját előadást adott 107.000 néző előtt, emellett 36 alkalommal vett részt tájelőadáson.


A 2018/2019-es évadra a színház hét új bemutatóval készül. A repertoáron maradó előadások mellett a következő évadban a nagyszínpadon négy új bemutatót láthat majd a közönség – amelyek között magyarországi bemutatóként musical, zenés vígjáték, „jutalomjáték” és szerelmes história is szerepel –; a stúdióban egy bemutatót tartanak, a fiatalok számára indított beavató színházi programsorozat újabb, immáron az ötödik produkcióval egészül ki, emellett egy új saját gyerekelőadás is repertoárra kerül.

A nagyszínpadon elsőként, szeptember 29-től Dennis Martin Die Päpstin – A pápanő című musicalje látható Hargitai Iván rendezésében. Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című, egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye nyomán írt azonos címmel zenés vígjátékot Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel. A december 8-án bemutatandó előadást a Színházban először bemutatkozó Szente Vajk rendezi. A 2019-es év első premierje január 26-án Gerhart Hauptmann Naplemente előtt című jutalomjátéka lesz Görgey Gábor fordításában, Verebes István rendezésében. A 2018/2019-es évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára március 9-én kerül sor. Szép Ernő Lila ákác című szerelmes históriáját Telihay Péter rendezi.
A Stúdióban október 12-én Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című színjátékát mutatják be két részben, Csiszár Imre rendezésében; a művet Pozsgai Zsolt alkalmazta színpadra. A Quintus Konrád által koordinált beavató színházi előadások sora Molière Tartuffe-jével bővül, illetve tovább folytatódik az immár hagyományosnak mondható Ádámok és Évák Ünnepe programsorozat is, amelynek keretében általános és középiskolai csoportok számára biztosít lehetőséget a színház a professzionális bemutatkozásra. Az évad új gyerekelőadása Janik László és Kazár Pál Sárkányölő Krisztián című interaktív, bábos meséje lesz.

A József Attila Színház fontos feladatának tekinti a hazai vidéki színházak előadásainak meghívását, és folyamatosan helyet biztosít a határon túli magyar színházak számára a budapesti bemutatkozáshoz, ezzel is hozzájárulva ahhoz az értékőrző munkához, amit e teátrumok végeznek a határon túli magyarság anyanyelvének, kultúrájának megtartása érdekében. A hagyományokat követve a 2018/2019-es évadban is számtalan izgalmas és érdekes előadás talál ideiglenes otthonra az angyalföldi színházban.

A József Attila Színház a következő évadban ismét műsorára tűzi Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét Kerényi Imre rendezésében, Rékasi Károly, Nemcsák Károly és Pikai Gerda főszereplésével. A Színház a darabbal 2018 júniusában egyhetes erdélyi turné keretében öt városban mutatta be az előadást: Nagybányán, Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagyváradon és Nagykárolyban. A produkciót minden helyszínen hatalmas várakozás előzte meg, és színészeinket mindenhol álló vastapssal jutalmazta a közönség.

Az előző évekhez hasonlón idén is különböző díjak átadása emelte a társulati ülés hangulatát. A Fratelli Goldoni utazási iroda jóvoltából Fila Balázs színművész kapott egyhetes olaszországi utazást, a Horváth Ügyvédi Iroda pedig egyhetes adriai utat ajánlott fel Pikali Gerda színművésznőnek.
Az idei közönségszavazás eredményeként a legjobb színész díját ez alkalommal is Zöld Csaba, a legjobb színésznőnek járó elismerést pedig Létay Dóra vehette át. Az évad legjobb nagyszínpadi előadása a nézők szavazatai alapján Légy jó mindhalálig című musical lett Hargitai Iván rendezésében, a legjobb stúdióelőadás díját a Verebes István rendezte Vágyrajárók című produkció lett.
A Sztankay István emlékére alapított díjat özvegye, Sztankay Bedők Beáta adta át Kovalik Ágnes színművésznőnek. A Kaló Flórián-díjat a színészről elnevezett kuratórium nevében az alapítók, Maros Artur és Maros Ágnes adták át Molnár Zsuzsanna színművésznőnek.
A Fodor Imre-díjat minden évben a színház olyan kollégái kaphatják, akik a háttérben végzik nélkülözhetetlen munkájukat. Így a Fodor Imre-gyűrűt Kári Éva, az öltöztetőtár vezetője és Fazekas Zsuzsanna művészeti főtitkár kapta.
Józsa Imre emlékére, Nemcsák Károly kezdeményezésére a tavalyi évben díjat alapított a színház, amelynek átadására, illetve a későbbi díjak odaítélésre az igazgató a színművész két özvegyét, Kocsis Juditot és Létay Dórát kérte fel. A második Józsa Imre-díjat – elsősorban a színpadon végzett alázatos munkájáért – Blazsovszky Ákos színművész kapta.
A színházról elnevezett József Attila-díjjal járó gyűrűt Fehér Anna színművésznő vehette át.
A 2017/2018-as évadot záró társulati ülés Botár Endre színművész köszöntésével ért véget 75. születésnapja alkalmából.

Évadnyitás a József Attila Színházban
A 2018/2019-es évad hivatalos nyitását megelőzően a színház ismét bemutatkozik a Pozsonyi Pikniken szeptember 1-jén, ahol a nap folyamán több alkalommal ízelítőt ad repertoárjából a kis- és a nagyszínpadon is. Szeptember 15-én hagyományos Utcabáljára várja közönségét a színház, amelynek során egésznapos, ingyenes programok keretében ismerhetik meg az érdeklődők a színház tereit, művészeit. A korábbi évekhez hűen a Színházak Éjszakájának programsorozatában is részt vesz a József Attila Színház szeptember 22-én, amelynek keretében megrendezi a II. Diák Slam Poetry versenyt is.

http://jozsefattilaszinhaz.hu
 

Nincsenek megjegyzések: