2018. június 4., hétfő

Bemutatkoztak 2018 fesztiválborai




.

„Jó adag határozottság, csábos mosoly, egy csokor virág és egy kis parfüm”: idén is a Borháló lesz a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója a Sziget Kft. nyári rendezvényein. A tisztán is élvezetes vagy szikvízzel lazítható fehér és rozé alapbor, valamint a fesztiválok vörös cuvée-je a Borháló és a Dubicz Borászat közös alkotása, a reprezentatív tételekből összeállított palackos szortiment pedig közös válogatás.


Az öt nagy nyári Sziget-fesztivál – a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake és a Strand Fesztivál – rendezvényein a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója 2018-ban is a Borháló Borkereskedés.

„A Borháló szokás szerint arra törekedett, hogy egyedi karakterű, tisztán és fröccsben is élvezetes, fiatalos, a hazai hagyományoknak és a nemzetközi ízlésnek egyaránt megfelelő fesztiválborokat hozzon létre. Idén a Mátrai borvidék feltörekvő pincészetére, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtokra esett a választásunk, velük építettünk ki együttműködést. – mondja Kathona Krisztián, a Borháló beszerzési igazgatója. – Ez a partnerség ráadásul nagyon szoros, túlmegy a szokványos pincészet–kereskedő kapcsolaton, hiszen egyesítettük szakértelmünket, és közösen alkottuk meg a Sziget alapborait, illetve együtt válogattuk ki a rendezvényeken kínált palackos szortimentet” – hívja fel a figyelmet Kathona.

A Borhálónak az elmúlt két év szigetes tapasztalatai mellett a cég által szervezett évi mintegy ezer borkóstoló visszajelzései, valamint az országos bolthálózatból és a vendéglátós (HORECA) partnerektől érkező információk is segítenek a vásárlói igények letapogatásában. E tapasztalatokból kiindulva Kathona Krisztián és a Dubicz birtokigazgatója, Krizsai József közösen alkotta meg az idei Sziget-fesztiválok csapra szánt borait. A fehér alapbor „Sziget White 2017 – for the cool ones”, a rozé „Sziget Rosé 2017 – for the ones in love" fantázianéven kerül forgalomba.

„A fesztiválboroknak üdének, karakteresnek, fiatalosnak kell lenniük, akkor igazán jók, ha mindenki talál bennük valami szerethetőt – avat be a részletekbe Dunai Bernadett, a borászat társtulajdonosa. – A Mátrai borvidéket képviselő Dubicz márkaneve nagyon jól cseng a szakmát jobban ismerő borrajongók számára; a számos hazai és nemzetközi elismerés bátorított minket arra, hogy egy olyan heterogén közönség elé lépjünk, amely a minőség kérdésében egységesen magas szintet vár el.”

Az idei fehér alapbor gerincét egy „jó adag határozottság”, vagyis kétötöd rész sauvignon blanc adja. A fürtök egy részét nagyon korán szüretelték, innen származnak a citrusos, zöldalmás, vágott füves aromák, élénk savak. A fajtából a második tételt a szüreti időszak közepén szedték: ez érettebb gyümölcsösséget kölcsönöz a bornak. A maradék háromötöd részt három fajta adja egyforma arányban: a chardonnay kissé vajas, gömbölyded teste „csábos mosollyal” hívogat, a pinot blanc „egy csokor virágot” dob a cuvée-be, s hogy a végeredmény ne maradjon túl szikár, készítői „egy kis parfümmel” – muscat ottonellel – is meghintették. A Sziget White alkoholtartalma 12,5 százalék.

A rozéfröccsök az eladott mennyiséget tekintve az utóbbi években nemcsak felzárkóztak a fehér fröccsféleségek mellé, hanem le is körözték őket. Az alkotók a Sziget Rosé esetében is intenzív, illatos alapborra törekedtek, amit derekas savak támasztanak meg ebben a 12 százalékos alkoholtartalmú fesztiválborban. A piros bogyós gyümölcsök a háromötöd rész pinot noirból származnak, a savak és a teltebb szín felelőse a kétötöd rész kékfrankos.

A két alapbort hűtve, oxigéntől elzárva, acéltartályokban tárolják a pincészetben. Annak érdekében, hogy a gyors kiszolgálást biztosító csapológépekből mindig hibátlan, üde, zamatos nedű kerüljön a fesztiválozók poharába, a Borháló a rendezvények ideje alatt 10 literes bag-in-box, vagyis zsákos-dobozos kiszerelésben frissen letöltve, rugalmasan szállítja az alapborokat a helyszínekre.

A Sziget vég nélküli buli, de akadnak meghitt pillanatok, kiadós beszélgetések is, amikhez jobban illik „valami komolyabb”. A rendezvények vörös alapbora egy gyümölcsös, barrique-jegyeket mutató 2016-os cabernet franc-kékfrankos házasítás, ami 0,75 literes normál palackban lesz kapható „Sziget Red 2017 – for the hot-blooded" néven.

„Gondoltunk azokra a fiatal szigetlátogatókra is, akik most jönnek először Magyarországra, és ez az első találkozásuk a magyar borokkal – magyarázza Kathona Krisztián. – A Dubicz Borászat minőségi palackos szortimentje („1014 Irsai Olivér 2017”, „1014 Sauvignon Blanc 2017” és „1014 Chardonnay 2016”) biztosan utat talál majd a nemzetközi közönséghez, ízelítőt adva a magyar borkészítés legszebb hagyományaiból.”

A Borháló a 2018-as nyári szezonban nem csupán a Sziget-fesztiválokon működik közre: a kereskedést vendéglátóhelyek és további rendezvények választották beszállító partnernek. Ezek közül kiemelkedik az EFOTT, vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, ami július 10-én kezdődik Velencén.

A Borháló 2017-ben 785 ezer liter bort adott el, ezen belül 4,5 százalékot, 35 ezer litert tett ki a fesztiválokon történő értékesítés. A Sziget-rendezvényeken stabilan őrzik vezető szerepüket a rozék az összes vendéglátóhelyi eladás 52 százalékával, a fehér az előző évi 45 százalékról az összmennyiség egyharmadára esett vissza, a vörösborok dinamikus térnyerése viszont folytatódott. A Borháló az idei rendezvényeken az egy főre jutó fogyasztás további növekedésére számít.


A Borháló Borkereskedés öt éve azzal robbant be a köztudatba, hogy kiváló borokat hozott a piacra nagyobb kiszerelésben, nagyon jó áron. Kínálatában Magyarország legkiválóbb borászatainak minőségi tételei éppúgy megtalálhatók, mint az exkluzívan forgalmazott saját felfedezések, az utóbbi időben pedig megjelentek a kereskedések polcain és a fesztiválok kínálatában a partnerborászatok és a társalapító Kathona Krisztián közös alkotásai.

A partnerek és a vásárlók bizalmát jelzi, hogy a palackos borok aránya a bolti értékesítésben 2016 után 2017-ben tovább nőtt. Jelenleg a Borháló rendelkezik Magyarország legnagyobb másfél literes magnumpalackos kínálatával – a kiszerelés egyesíti az esztétikus megjelenés és a gazdaságos csomagolás előnyeit.

A Borháló az üzletekben széles választékkal és helyszíni tanácsadással segíti, hogy minden vevő megtalálja a neki tetsző bort, és elégedetten távozzon. Ha valaki mégis „mellényúl”, életbe lép a Borháló-cseregarancia: a vásárlás helyére visszavitt bort a kereskedő minden teketória nélkül kicseréli a vevő ízléséhez közelebb álló tételre.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: