2018. június 9., szombat

1870. június 9-én halt meg Charles Dickens




„Semmiféle megbánás nem teheti jóvá az elmulasztott lehetőségeket.”
 
"Abban a pillanatban, amikor Olivér az első jelét adta, hogy a tüdejét szabadon és helyesen tudja működtetni, a vaságyon megmozdult a rendetlenül odadobott,
toldott-foldott takaró; s a vánkosról egy fiatal asszony sápadt arca emelkedett fel bágyadtan. Gyenge, elhaló hangon szólalt meg, alig hallhatóan:
- Mutassák a gyereket, aztán hadd haljak meg.
Az orvos a tűzhelynél üldögélt, arccal a tűznek; s felváltva melengette és dörzsölte a két tenyerét. Ahogy a fiatal asszony megszólalt, felállt, odalépett az ágya fejéhez, és azt mondta neki, sokkal kedvesebben, mint ahogy várhatta volna tőle az ember:
- Ó, magának még nem szabad a halált emlegetnie!"


"Tulajdonképpen Dickens fedezte fel az irodalom és általa az olvasók számára a nyomort, a külvárosokat, a kispolgári otthonokat, az érző szívű szegény embereket, az elhagyott gyermekeket, az ostoba és embertelen iskolákat, lelencházakat, árvaházakat, ő fedezte fel a keserves életű gyermekeket, és mindezek körében a különcebbnél különcebb bogaras alakokat.
Közben olyan szemérmes volt, ahogy azt elvárta a hivatalosan képmutató angol polgárság Viktória királynő évtizedeiben, a gyarmatosító világbirodalom fénykorában. Mi ma már álszeméremnek érezzük az erotikának azt a teljes hiányát, amely jellemzi a kor egész angol irodalmát s benne Dickensét is.
Mintha az emberekre nem volna jellemző, hogy kétneműek, a szerelmet alig-alig lehet megkülönböztetni a testvéri szeretettől. Még az annyira önéletrajzi jellegű Copperfield Dávidban – ahol a hős kétszer nősül – sem vehetjük tudomásul, hogy ezeknek az oly szemléletesen látható férfi- és nőalakoknak testük is van. De hát éppen ezért adták oda az aggodalmas régebbi szülők már gyermekeiknek is, akiket riadtan óvtak, nehogy megtudják azt, amit valójában nagyon is sejtettek, vagy éppen tudtak."
 

Nincsenek megjegyzések: