2016. március 17., csütörtök

BÁBU Fesztivál hetedszer




A Budapest Bábszínház hagyományosan márciusban megrendezendő BÁBU Fesztiválján négy nap alatt hat Lázár Ervin-történetet láthat a közönség, az off programban színházi nevelési szakmai napra és egy felnőttelőadásra is sor kerül. 



A fesztivál célja indulása óta változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült bábelőadásait bemutatni a fővárosban, 2015 óta tematikus válogatással. Idén hat Lázár Ervin-mesét, öt vendég- és egy Budapest bábszínházi produkciót láthatnak az érdeklődők.

1936. május 8-án született és 2006. december 22-én hunyt el Lázár Ervin, az egyik legnépszerűbb magyar író, akinek történetein generációk nőttek fel. A Bábszínházi világnapon, március 21-én induló és március 24-ig tartó VII. BÁBU Fesztiválon az ő munkássága kerül középpontba.

A kétarcú boszorkányt Pécsett mutatták be, Budapestre ezúttal Sopronból érkezik Rácpác Boronka, akit Sólyom Katalin alakít. A kislány, aki mindenkit szeretett különleges vizualitású előadás. A Szabadkai Gyermekszínház Szerbiában több díjat elnyert produkciója először látható Magyarországon. Az adaptációt Markó Róbert készítette, a látvány Michac Gábor, a koreográfia Fejes Kitty munkája, a rendező Tengely Gábor volt.
Bár a Budapest Bábszínház színháztermében is látható A legkisebb boszorkány, a fesztiválon ezúttal a zalaegerszegi Griff Bábszínház művészei által ismerhetik meg a nézők Amarilla történetét Mátravölgyi Ákos bábjaival, Somogyi Tamás rendezésében. A veszprémi Kabóca Bábszínház Bartal Kiss Rita rendezésében, Miareczky Edit tervezésével, Bakos Árpád zenéjével A Négyszögletű Kerek Erdőbe visz el, Berzsián és Dideki - meg persze a többiek - történetét pedig a békéscsabai Napsugár Bábszínház játssza Veres András rendezésében, Rumi Zsófia látványával.

A Budapest Bábszínház a fesztivál alatt is műsorra tűzi A Hétfejű Tündért - tájékoztatott Papp Tímea (Kommunikációs és marketingvezető Budapest Bábszínház).
„Az előadás elnyerte a VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi ASSITEJ Biennálén a legjobb gyerekelőadásnak járó Üveghegy-díjat, a zsűri pedig Gimesi Dórát A Hétfejű Tündér mellett a Hamupipőke izgalmas adaptációjáért, valamint a Szemenszedett mese szellemes szövegű, önálló darabjáért a legjobb dramaturgnak járó Békés Pál-díjban részesítette. Az előadás emellett 2014-ben a bangkoki Harmony World Puppet Carnivalon elnyerte a legjobb látvány díját, 2015-ben pedig a kragujeváci Arany Szikra Fesztiválon a legjobb rendezés, látvány, zene, előadás és színészi munka díjával ismerték el.

Március 24-én, a fesztivál zárónapján izgalmas szakmai rendezvényre kerül sor:
a színházi nevelés témáját járjuk körül a téma legkiválóbb hazai szakembereinek segítségével, délután pedig a 13 éven felülieket várjuk az ESZME és a Vaskakas Bábszínház előadására. A produkció alkotói közül többen köthetők a Budapest Bábszínházhoz: Gimesi Dóra (író), Hoffer Károly (rendező, tervező), Pallai Mara (színész), Szolár Tibor (színész) és Teszárek Csaba (színész, zeneszerző), mellettük Andrusko Marcella, a Radnóti Színház színésze látható még Az időnk rövid történetében.
A szakmai nap témája a magyarországi bábszínházak és a színházi nevelés kapcsolata. A programra elsősorban bábszínházi szakembereket várunk. A magyarországi bábszínházakkal és független bábtársulatokkal közösen mérjük fel, hol tart a bábos szakma a színházi nevelés terén: milyen együttműködési lehetőségeket, kapcsolódási pontokat találunk, milyen kezdeményezésekre van szükség az előrelépéshez. Ezzel a találkozóval szeretnék lehetőséget teremteni a közös gondolkodásra.
A nap első részében Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője, valamint Cziboly Ádám, a 2013-as színházi neveléssel kapcsolatos kutatás egyik vezetője tartanak előadást a bábszínházak és a színházi nevelés kapcsolatáról és további lehetőségeiről.
Délután a társulatok prezentációján keresztül mutatjuk be a jelenlegi gyakorlatot, és lehetőséget biztosítunk a kérdésfelvetésre és a vitára is. Ebben elismert színházi nevelési szakemberek lesznek segítségünkre: Cziboly Ádám PhD, drámatanár, pszichológus (InSite Drama), Neudold Júlia színházpedagógus (Örkény István Színház), Patonay Anita színész-drámatanár (KÁVA Kulturális Műhely)."

2016. március 21-24.
BÁBU Fesztivál
Budapest Bábszínház


http://www.budapest-babszinhaz.hu
https://www.facebook.com/babszinhaz


EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: