2019. május 29., szerda

A Mandák Ház lelkésze




.

Takács Mária rendező (Meleg férfiak, hideg diktatúrák, Eltitkolt évek) dokumentumfilmje egy társadalompolitikai kérdésekben is állást foglaló, háromgyerekes lelkésznő egy évét mutatja be, aki nem enged a humanista alapértékekből.



Bolba Márta a 8. kerület evangélikus lelkésze, szegények támogatója, a társadalmi egyenlőség mélységes híve. A Mandák Ház a kerület szegényebb negyedében található, de a lelkésznő gyülekezetébe a kerület gazdagabb részében, a Palotanegyedben található templom is hozzátartozik. Márta a hivatalban és az utcán véleményt formál, egyházában a szociálisan érzékeny elveket képviseli. Az általa vezetett közösség éppen ezért társadalmilag sokrétű. Szerdai vacsoráin a helyi lakók, környékbeli nincstelenek, menekültek, civil szervezetek képviselői egyaránt részt vesznek, kortól, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül.

Takács Mária rendező a filmről:
"Bolba Mártával 2017-ben találkoztam először. Meglepett, hogy egy lelkészt ennyire érdekel a közélet, nem csak véleménye, de víziója is van róla. Lassan megismertem a Mandák Ház néhány lakóját, a tereit, ahova Márta alulról szerveződő közösségeket fogadott be. Azt is megtudtam tőle, hogy gyülekezetébe nem csak kerületi evangélikusok, de másik felekezetbe tartozó keresztények is járnak, néhányan a város másik végéből érkeznek ide az istentiszteletre. Érdekelni kezdett ez a harmonikus, befogadó együtt létezés, a sokszor teljesen különböző emberek Mandák Házbéli találkozása. Egy év alatt ebből a gyülekezet jellemzőbb eseményei, a Házba érkező érdekes emberek pillanatai tűntek megfoghatónak, mindezeket a lelkésznő portréján, lelkészi mivoltától elválaszthatatlan társadalompolitikai küzdelmein keresztül bemutatva.
Azt remélem, hogy Bolba Márta közösségszervező munkájának bemutatásával fel tudjuk hívni a figyelmet a kisközösségek szerveződésének fontosságára, az aktív emberi kapcsolatok nélkülözhetetlenségére."


A Mandák Ház lelkésze - színes, feliratos, magyar dokumentumfilm
Rendező: Takács Mária
Gyártási év: 2019
Gyártó: Civil Művek Közművelődési Egyesület
Tervezett moziterjesztés: 2019 ősz
Korhatár besorolás: Besorolás alatt
A film a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült. További támogatók: Holland Nagykövetség Emberi Jogi Alap, Filmjus Alapítvány.

A filmet az őszi premier előtt a következő helyeken vetítik:

Art+Cinema, Bp
június 4. kedd 18h
június 7. péntek 18h
Bem mozi, Bp
június 7. péntek 17h
június 8. szombat 17h
Apolló, Pécs
június 7. péntek 18h - közönségtalálkozóval
Grand Café, mozi, Szeged
június 8. szombat 19h - közönségtalálkozóval
Premier Kultcafé, Bp
június 11. kedd 19h – közönségtalálkozóval

 


Nincsenek megjegyzések: