2019. május 11., szombat

A 2019/2020-as évadban a főszerep a Filmé lesz a József Attila Színházban




.

Ahogy azt a nézők idén is megtapasztalhatták, igyekeztek szélesebbre tárni kapuikat: izgalmas előadások, merészebb hangnem és számtalan új arc fémjelzette a színházat. A jövőben is szeretnének ezen az ösvényen haladni: ha jól számoltak, 84 színész játszik majd a színpadokon, akik közül tizennégyen most debütálnak a József Attila Színházban.


A 2019/2020-as évadban a főszerep a Filmé lesz. Repertoárukra olyan nemzetközi klasszikusok kerülnek, amelyek nemcsak a vásznon; a színpadon is megállják helyüket. Örömmel üdvözöljük a rendezők sorában Simon Kornélt és Funtek Frigyest. A tavalyi évhez hasonlóan, Szente Vajk zenés darabot állít színpadra – az évad első és utolsó premierjét jegyzi –, míg Hargitai Iván idén prózai előadással készül. A Stúdió bemutatót ezúttal is Csiszár Imre rendezi.

Juhász Levente-Szente Vajk-Galambos Attila: MACSKAFOGÓ
Ternovszky Béla és Nepp József azonos című animációs filmje alapján.
Bemutató: 2019. szeptember 28.
M. M. u. 80-ban az X bolygón az egértársadalom élete veszélyben forog. Az Intermouse rég visszavonult adu-ásza, Nick Grabowski az egerek egyetlen esélye: rá hárul a feladat, hogy Pokióból elhozza Fushimishi professzor legújabb találmányát...hogy a Macskafogó életre kel-e, az kiderül szeptember 28-án, a József Attila Színházban.
Szereplők
Nick Grabowski                                 Puskás Peti
Bob Poliakoff                                    Fehér Anna Jászai Mari-Díjas, Érdemes Művész
Edlington                                           Quintus Konrád

Fushimishi professzor                        Botár Endre
Chino san                                           Fekete Réka Thália
Lusta Dick                                         Feke Pál
Mr. Fritz Teufel                                 Makranczi Zalán
Safranek                                             Szerednyey Béla Jászai Mari-Díjas, Érdemes Művész
Mr. Gatto                                           Fila Balázs
Éneklő cicus                                       Holczinger Szandra
Maxipotzac                                        Jónás Andrea
Billy                                                    Blazsovszky Ákos
Budy                                                  Chajnóczki Balázs
Pissy                                                   Szorcsik Viki
Cookie                                               Korponay Zsófi
Az előadás a Balázs Béla-díjas Ternovszky Béla és a Balázs Béla- és Kossuth-díjas Nepp József jogutódjának engedélyével jött létre.
Rendező: SZENTE VAJK Jászai Mari-díjas

DAVID SEIDLER: A KIRÁLY BESZÉDE
Fordította: Takácsy Gizella
Bemutató: 2019. október 5.
Lionel kiváló beszédtanár, nem ismeri a kudarc fogalmát. Bertie szerény, csendes fiatalember és kissé beszédhibás… nem mellesleg ő a Brit trón várományosa a II. világháború küszöbén. Vajon felnő valaha a feladathoz, hogy karizmatikus és kiváló szónok apja helyébe lépjen?
Szereplők
Bertie, York hercege                                     Fila Balázs
Lionel Logue, ausztrál beszédtanár               Mucsi Zoltán Jászai Mari-díjas
Erzsébet, Yorki hercegné                              Szabó Gabi
Myrtle, Lionel felesége                                  Szilágyi Kata
Cosmo Lang, Canterbury Érseke                  Schlanger András
Winston Churchill, brit politikus                   Mihályfi Balázs
David, Walesi herceg                                    Előd Álmos
V. György Király, Bertie és David apja        Ujréti László Jászai Mari-díjas

Stanley Baldwin, brit miniszterelnök                        Chajnóczki Balázs
Mrs. Wallis Simpson, David barátnője          Pető-Tóth Brigitta
 Az előadás a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség Kft. közvetítésével jött létre (www.hofra.hu).
Rendező: Hargitai Iván

GÉRARD LAUZIER: MAGAS SZŐKE BARNA FÉRFI FELEMÁS…
Fordította: Nemlaha György
Bemutató: 2019. december 7.
Van egy ajtó, ami mindig rosszkor csapódik be. Mögötte: lenge öltözetű szomszédasszonyok, féltékeny férjek, balfék rendőrök, elcsattanó pofonok és dördülő fegyverek adják egymásnak a kilincset.
Szereplők
Yan                                                                Bercsényi Péter
Marilda                                                           Korponay Zsófi
Boris                                                              Zöld Csaba
Eva                                                                 Balla Eszter
Florence Arnaud                                            Szabó Gabi

André Arnaud                                                Quintus Konrád 
Petit főtörzs                                                   Blazsovszky Ákos                 
Lopez tizedes                                                 Resetár Dániel
Jean-Yves                                                      Blahó Gergely
Alice                                                              Fekete Réka Thália
Az előadás a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség Kft. közvetítésével jött létre (www.hofra.hu).
Rendező: Simon Kornél

BEREMÉNYI GÉZA: ELDORÁDÓ
Bemutató: 2020. február 8.
A piacozó Monori jelmondata:  „akinek aranya van, annak mindene van”… de mi váltható meg egy rúd arannyal: egy lány élete, az unoka jövője, a vej lelépte…?
Szereplők
Monori                                                           Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas
Monoriné                                                       Pikali Gerda
Berci                                                              Chajnóczki Balázs
Gombacsik                                                     Fila Balázs
Marika                                                           Kovalik Ágnes
Tibor, Marika Férje                                        Előd Álmos
Tulipán                                                           Újvári Zoltán Jászai Mari-díjas
Nyikoláj                                                         Gazdag Tibor
Csöpi                                                             Molnár Zsuzsanna Jászai Mari-díjas
Skultéti                                                          Kiss Gábor
Tarzan                                                            Galkó Balázs
Dr. Ridovics                                                  Blazsovszky Ákos
Mentőorvos                                                   Botár Endre
Karola                                                            Jakus Szilvia 
1. Detektív                                                     Katona Zsolt
2. Detektív                                                     Tóth Gábor
Az előadás a Kossuth-díjas Bereményi Géza engedélyével jött létre.
Rendező: Funtek Frigyes

PATRICIA RESNICK - DOLLY PARTON: 9-TŐL 5-IG
Fordította: Galambos Attila és Szente Vajk
Bemutató: 2020. március 21.
Pökhendi, nagyképű és alázza a nőket… naná, hogy férfi a főnök! Amíg titkárnői fel nem lázadnak… A Tony – díjra jelölt Broadway musical megérkezett Magyarországra!
Szereplők
Violet                                                             Polyák Lilla
Doralee                                                          Korponay Zsófi
Judy                                                               Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas
Franklin Hart                                                 Zöld Csaba
Roz Keith                                                      Kocsis Judit Jászai Mari-díjas
Joe                                                                 Imre Krisztián
Dwayne                                                          Előd Álmos
Josh                                                                Blahó Gergely
Missy                                                             Kovalik Ágnes 
Maria                                                             Holczinger Szandra
Dick                                                               Chajnóczki Balázs
Kathy                                                             Krassy Renáta
Margaret                                                        Fehér Anna Jászai Mari-Díjas, Érdemes Művész
Tinsworthy                                                    Gazdag Tibor
Az előadás a Hartai Zenei Ügynökség közvetítésével jött létre.
Rendező: Szente Vajk Jászai Mari-díjas

RONALD HARWOOD: A NAGY NÉGYES
Bemutató: 2019.november 22.
Fordította: Zöldi Gergely
Négy operaénekes, hatalmas sikerek, tündöklő karrier… pletykák, sérelmek, titkok. Vajon hosszú évekkel az utolsó találkozás után begyógyulnak-e a régi sebek, fellobbanhat-e újra a szerelem a fájdalmas múlt ellenére? A Nagy Négyes keserédes története Gaál Erzsébet Stúdiószínpadon kel újra életre. 
Szereplők
Cecily Robson                                               Vándor Éva Jászai Mari-díjas
Reginald Paget                                              Ujréti László Jászai Mari-díjas
Wilfred Bond                                                            XXX
Jean Horton                                                   Fehér Anna Jászai Mari-Díjas, Érdemes Művész
A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.
Rendező: Csiszár Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész

A következő évadban is gondolnak a fiatal felnőttekre. Beavató színházi program soron következő premierje a Ballada - Menü. A színészek nyolc balladával készülnek általános- és középiskolásnak, amelyek közül a diákokat kísérő tanár választhatja ki az aznapi előadásban feldolgozott 3 művet.

A kisiskolásoknak újra színpadra állítják a már nagy sikerrel játszott Csizmás Kandúr és Babszem Jankó című meséket. Idei vendégjáték a Győri Vaskakas Bábszínházból az Óz lesz.

A korábbi hagyományokhoz hűen minden hónapban vendégül látnak egy határoni túli- és egy vidéki színházat. A tavalyi sikerre való tekintettel, a József Attila Színház vezetése úgy döntött: idén is útnak indul, hogy Hunyady Sándor történelmi viharokkal átszőtt drámáját, a Feketeszárú cseresznyét eljuttassa a határon kívüli, magyar ajkú vidékekre. A szórvány vidéken a magyarság, így a magyar kultúra, a csekély számarány miatt félő, hogy kihalásra van ítélve. „Ezért is kiemelten fontos, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával – nemcsak Erdélybe, hanem Szerbiába is – eljussunk:
2019. június 11. Déva
2019. június 12. Arad
2019. június 13. Temesvár
2019. június 15. Újvidék
2019. június 16. Szabadka.”

Az Irodalmi Kázéház is megújul. JaSZalon címmel szélesebb közönséget szólítanak meg. Tervek szerint minden hónapban vendégül látnak egy újabb alkotót, akinek rendhagyó kiállítás megnyitója, már a Szalon részeként, a különböző művészeti ágak izgalmas találkozása lesz. A Kortárs irodalmi estek háziasszonya a 2019/2020-as évadban Huszárik Kata Jászai Mari–díjas színművész lesz.


Nincsenek megjegyzések: