2016. március 27., vasárnap

A Vatikánban helyezik el egy kanadai művész hajléktalan Jézust ábrázoló szobrát




Az embernagyságú Jézus-szobor egy padon fekvő hajléktalant ábrázol, akit befed egy takaró. Csak a lábai látszanak ki a keresztre feszítés szögeinek nyomával. A bronzszobrot az irgalmasság szentévének nagyhetében helyezik el a vatikáni Szent Egyed-udvarban.



A művet egy kanadai hiperrealista szobrász, Timothy P. Schmalz készítette. A művész ötlete volt, hogy eredeti módon mutassa be Krisztus személyét, miután a karácsonyi ünnepek idején meglátott egy hajléktalant, aki egy padon aludt a szabadban.
Amikor peremre szorult embereket látunk, Jézus Krisztust kellene meglátnunk bennük - írta a szobrász. - A szegényekben és utolsókban Krisztus arca és jelenléte tükröződik: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40).
2013 novemberében a Szent Péter téren megtartott egyik általános kihallgatáson a művésznek lehetősége volt, hogy bemutassa Ferenc pápának a hajléktalan Jézus kisméretű másolatát. Amikor a pápa meglátta az alkotást, megérintette a hajléktalan térdeit és lábát, és imádkozott. Ferenc pápa ezt teszi, közel lép a peremre szorultakhoz.
Az Apostoli Alamizsnahivatalnak adományozott szobor bronzból készült és első példányát 2013-ban a torontói Regis College épületénél helyezték el. Ez a kanadai jezsuiták teológiai fakultása. További másolatai már eljutottak a világ különböző részeire: Ausztráliába, Kubába, Indiába, Írországba, Spanyolországba (a madridi Almudena-székesegyház mellett látható) és az Egyesült Államok számos városába.
2014 áprilisában a bronzszobrot kiállították North Carolina állam egyik városának episzkopális temploma előtt. Egy este a helyi rendőrség telefonhívást kapott egy aggódó asszonytól, aki elhaladt a szobor mellett az utca másik oldalán és távolról azt hitte, hogy a padon egy élő hajléktalan aludt. 2014 novemberében a szobor egy másolatát a londoni metodista központ előtt is elhelyezték, nem messze a Westminster Abbey-től és a Big Ben-től. Megtörtént már a kapcsolatfelvétel Argentínával, Chilével, Brazíliával, Mexikóval, Dél-Afrikával és Lengyelországgal, ahol szintén kiállítanák a művet.
A Vatikánban elhelyezésre kerülő bronzszobor egy kanadai mecénás adománya, aki Schmalz első támogatója volt, amikor még csak 20 éves volt. A művész egy másik alkotása, amely a kolduló Jézust ábrázolja a Vatikán közelében, a Tevere-parton található Santo Spirito kórház főbejárata előtt látható.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
 

Nincsenek megjegyzések: