2015. február 7., szombat

A Honvéd Férfikar hangversenye a Vigadóban



.
Fotó: Korbély Attila

A Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, amelyre a köztestület „150 éves a Vigadó" programsorozatával készül. A sorozat keretében február 17-én, 19.30 órától a Honvéd Férfikar különleges Liszt hangversennyel készül.
A hangversenyen elhangzik többek között Liszt Ferenc egyik unikumnak számító műve, A négy elem (Les Quatre Éléments), amelyet a Honvéd Férfikar mutatott be először a világon 1996-ban. A mű a későbbi Les Prèludes előzménye. Liszt zenekarra szánta a kompozíciót, de a hangszerelést már nem készítette el. Ennek köszönhetően virtuóz zongorajátékot igényel a mű, melyet Bizják Dóra zongoraművész előadásában hallhatunk. A koncerten hallható további művek: A munka himnusza/Arbeiter chor, A kovács/Le forgeron, A művészekhez/An die Künstler - Liszt Ferenc olyan férfikarra írott világi művei, melyek nehézségüknél fogva nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem szólalnak meg a világ koncerttermeiben. Nem csak a kórus, de az énekes szólisták szempontjából is komoly kihívást jelent a darabok előadása. A Honvéd Férfikar magas művészi nívójának bizonyítékaként az esten a szólisták is a kórus művészei lesznek: Bodó Levente, Dékán Jenő, Hajdu András, Tóth Péter.
2015. február 17., kedd 19.30  - Pesti Vigadó (Budapest, Vigadó tér 2.)
Közreműködnek: Bizják Dóra és Nagy László Adrián zongoraművészek
Vezényel: Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy, karigazgató
Elérhetőség: 1051 Budapest, Vigadó tér 2.

www.vigado.hu

Nincsenek megjegyzések: