2014. szeptember 5., péntek

Szenzációs műtárgyakkal gyarapodott a Zsolnay Kulturális Negyed Gyugyi-gyűjteménye



.

A Zsolnay-gyár aranykorát bemutató kiállítás új kerámiái közül 23 alkotást a kollekciót alapító, a napokban Pécs díszpolgárává választott dr. Gyugyi László adományozott a városnak mintegy 40 millió forint értékben, egy műtárgy pedig Sárközi Miklósnak köszönhetően gazdagítja a gyűjteményt.

„A Zsolnay Kulturális Negyed önmagában is egyre több látogatót vonz, de a Gyugyi-gyűjtemény még ezen belül is egy presztízsértékű látványossága a városnak és a Negyednek" - mondta el Páva Zsolt, Pécs polgármestere az ajándékozás alkalmából szervezett ünnepi sajtótájékoztatón. Márta István, a ZsÖK NKft. ügyvezetője hozzátette: „a mai kiemelkedő nap a Negyed életében. Nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy a gyűjtő kivételes személyisége, értékmentő filozófiája talán nem véletlenül talált egymásra a várossal és az Örökségkezelővel."

„Feltett szándékom, hogy szakmai, művészeti szempontból is egyedülálló, nemzetközi szinten is magas színvonalon jegyzett kollekciót láthassanak az érdeklődők a Sikorski-villában" - mondta el Gyugyi László, a gyűjtemény alapítója az ajándékozás kapcsán.

A kiállítás legújabb műtárgyai kiemelkedő értéket jelentenek, hiszen a gyűjtemény így még teljesebben képviseli a világhírű Zsolnay-gyárat és a magyar kerámiaművészek munkásságát. A most ajándékozott tárgyak között megtaláljuk Apáti Abt Sándor, a modern magyar kerámia úttörőjének tervei alapján készült alkotásokat a 19. és a 20. század fordulójáról. Több díszkorsó, díszkosár is van az ajándékozott tárgyak között az arab sorozatból, melyek Sikorski Tádé tehetségét dicsérik. Kiemelkednek Kapás Nagy Mihály műtárgyai, és a kollekció különösen fontos darabjainak számítanak Zsolnay Júlia alkotásai is. Ráadásul Klein Ármin desszertes tányér „angol figurákkal" 12 darabos sorozatából újabb darab került elő. A „Leány kosárral" című kerámia elhelyezésével így már csak egy hiányzik, hogy hiánytalan legyen a sorozat.

A Zsolnay aranykora - Gyugyi László gyűjteménye című tárlat a Zsolnay Kulturális Negyed ékköve. A kiállítás 2010 óta fogadja a látogatókat, miután Gyugyi László műgyűjtő ma már több mint 600, egyedi kerámiatárgyból álló kollekciója visszakerült egykori szülőhelyére, Pécsre. A kiállítás a gyár 40 évét átölelő (1870-1910) időszakának termékei, a díszkerámiák a Zsolnay-gyár fejlődéséről, sokszínűségéről, három nagy korszakáról (historizmus, millennium, szecesszió periódusai) tanúskodnak. A gyűjtemény népszerűségét mutatja, hogy a megnyitása óta közel 140 ezren tekintették meg.

Exkluzív lakossági tárlatvezetés:
Kivételes, egyedülálló lehetőséggel élhetnek azok a látogatók, akik szeptember 7-én és 8-án részt vesznek azokon az újonnan adományozott 24 műtárgyat is bemutató tárlatvezetéseken, melyeket személyesen dr. Gyugyi László tart. Ennek során a regisztrált látogatók autentikus és személyes nézőpontból ismerhetik meg a Gyugyi-gyűjtemény kerámiáit. Ritka alkalom, hogy a műgyűjtő közreműködésével tekinthető meg a tárlat, és olyan információk, ismeretek hangzanak el, melyek megismerése ritkán adatik meg a nagyközönségnek.
Időpontok
  • 2014. szeptember 7. (vasárnap) 18.15
  • 2014. szeptember 8. (hétfő) 17.00

A rendes belépőjeggyel látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött mindkét tárlatvezetés maximális létszáma 30 fő, a résztvevők névsorát a jelentkezési sorrend alapján rögzítik. Részvételi szándék jelzése a latogato@zsn.hu címen vagy a +36 20 235 4722-es telefonszámon legkésőbb 2014. szeptember 5-én 17 óráig!

http://www.zsn.hu/

Nincsenek megjegyzések: