2014. szeptember 26., péntek

Októberben kezdődik a Gyulai Várszínház kamaratermi szezonja




A sikeres 51. nyári évad után ismét lesznek előadások a Gyulai Várszínház Kamaratermében. Októbertől márciusig hetente egy-egy programot szerveznek, neves művészek meghívásával tartanak színházi előadásokat, önálló esteket, koncerteket, rendeznek kiállításokat.

Az 1996 óta működő Kamarateremben fellépett már a magyar színházi szakma színe-java, neves magyar és külföldi művészek koncerteztek különböző műfajokban. A 2014/2015-ös szezonban is lehet kamaratermi bérletet váltani, amellyel kedvezményesen megtekinthetők az előadások. A műsor összeállításánál egy dologra figyelnek, csak színvonalas produkció kerülhet a kamaraterem közkedvelt színpadára.

Október 8-án 18.30 órakor egy rendhagyó kiállítás nyílik a Kamaragalériában.
Bokor Ildikó grafológus évek óta gyűjti a Gyulai Várszínházban fellépő művészek kézírását, amelyekről elemzéseket is készített. Ezeket eljutatta a művészeknek is, akik hozzájárultak, hogy kiállítsa őket. A több éves munka eredményeként egy gazdag névsor állt össze azokból a művészekből, akiknek az írásait Bokor Ildikó elemezte. Mások mellett Rudolf Péter, Csákányi Eszter, Eperjes Károly, Halmos Béla, Trokán Péter, Miklósa Erika, Felméri Péter, Tompos Kátya, Makranczi Zalán kézírásainak elemzése tekinthető meg november 15-ig a Grafológiai művészportrék című kiállításon.

Október 8-án, 19.00 órakor egy gyulai sikerdarab látható a Kamarateremben.
2012 nyarán mutatta be a Gyulai Várszínház a Hamvas Béla - Márai Sándor - Weöres Sándor írásaiból összeállított Füveskönyvek - Az Élet nagy kérdései című felolvasó színházi estet a Ladics-házban. A gyulai három előadás után egy hosszú sikerszériát élt meg a darab, hiszen eddig 11 városban játszották határon innen és túl. Felléptek vele Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden. Ekkor következet be Helyey László váratlan halála. Sokáig kérdéses volt az előadás folytatása, de a felkérések miatt a továbbjátszás mellett döntöttek. Helyey Lászlót Dunai Tamás Érdemes Művész követte, aki továbbvitte az előadás főszerepét. Vele játszották a darabot Veszprémben, Pécsen, Nyíregyházán, Tiszalökön. Határon túl eljutottak: Aradra, Temesvárra, Nagybányára és Márai szülővárosába Kassára is.
Mindenütt hatalmas siker fogadta a különleges előadást, amelyben Dunai Tamás mellett fellép az Erkel Ferenc-díjas zongoraművész Binder Károly és a keleti táncok avatott előadója Barkóczi Beáta.
Novemberben a budapesti Nemzeti Színházban lesz vendégjátékuk. Gyulán most láthatják először Dunai Tamással a sikerdarabot, a Füveskönyveket.

Gyulai Várszínház Kamaraterem
Gyula
Kossuth u. 11.

http://gyulaivarszinhaz.hu/

Forás: Lantai József - EuroAstra


Nincsenek megjegyzések: