2014. április 1., kedd

MNB-emlékérem az Ybl- bicentenáriumra




Az április 3-ától megvásárolható érme előlapján a fóti Szeplőtelen Fogantatás plébániatemplom, hátoldalán pedig Ybl portréja és kézjegye szerepel.



Ybl Miklós 1845-ben kapott megbízást gróf Károlyi Istvántól, hogy építse át fóti kastélyát, valamint tervezzen számára templomot. A fóti megbízatás mérföldkőnek bizonyult az építész életében, ezért választották ezt az épületet az érme egyik oldalára.

Az emlékérme előlapjának szélén található gyöngysorszegélyen belül, felső köriratban a Magyarország, alsó köriratban a 10 000 forint felirat olvasható, bal szélén, középen a Bp. verdejel, jobb szélén, középen a 2014 verési évszám látható. Az érme hátlapjának szélén található gyöngysorszegélyen belül, felső köriratban az Ybl Miklós és az 1814-1891 feliratok szerepelnek, a középmezőben Ybl Miklós mellképének ábrázolásától balra az építész aláírása, jobbra Erőss Ildikó tervező mesterjegye látható.

2014-től minden nemesfémből készült emlékérméből olcsóbb alapanyagú, színesfém változatot is készítenek, így az Ybl-emlékérme 10 000 forint névértékű ezüst veretével azonos éremképpel, 2000 forintos névértékben színesfém változatát is kibocsájtják. Az ezüst veretből 5000 darab tükörfényes, a színesfém változatból pedig 5000 darab selyemfényes készíthető, mindkettőt a Magyar Pénzverő Zrt. forgalmazza. Az érmék április 3-tól vásárolhatók meg a társaság érmeboltjában.  


Forrás:MTI

Nincsenek megjegyzések: