2014. április 18., péntek

A 40 éves Újvidéki Színház előadással ünnepelt Budapesten




Budapesten is megünnepelték az Újvidéki Színház negyvenedik születésnapját. A Nemzeti Színházban filmet vetítettek, volt kiállítás és színházi előadás.


Léphaft Pál kiállításával kezdődött az újvidéki-est Budapesten, a Nemzeti Színházban, amely az Újvidéki Színház negyvenedik születésnapját hivatott megünnepelni. Az Újvidéki Színházról szóló kisfilm bemutatása után Léphaft Pál Palikatúra című kiállítása a Nemzeti Színház első emeleti aulájában volt megtekinthető. Léphaft azt mondta, hogy a szerző a fogyasztót mindig megcélozza: „Ez a kiállítás a Nemzeti Színházban, valójában az Újvidéki Színház előtti tisztelgés, és ide válogattam tizenvalahány rajzot, ennyi fért ki. Így tisztelgünk az esemény előtt, abban a reményben, hogy néhány embert fel is ismernek a rajzon.”

Vidnyánszky Attila júliustól vezeti a Nemzeti Színházat. Az igazgató elmondta, hogy az egy évvel ezelőtt kitűzött célok megvalósításaként „kinyitották” a színházat: határon túli, vidéki és nemzetiségi teátrum, valamint külföldi társulat is vendégszerepelt a Nemzeti Színházban, a programok elindultak, most az Újvidéki Színházat láthatja a pesti közönség. „Én valóban azt gondolom, hogy ez a Nemzeti dolga, egyrészt, hogy kinyissa kapuit, másrészt hogy maga is kimozduljon. A kimozdulás célpontjai, illetve a fogadott előadások között is nagyon meghatározó helyet a külhoni intézmények kell, hogy betöltsék.”

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója elmondta, néhány hónappal ezelőtt szóba került a színház negyvenedik évfordulója és Vidnyánszki igazgató felajánlotta, annak a lehetőségét, hogy a rendezvénysorozatok egyikeként kerüljön sor erre az előadásra. „Az Opera Ultima hitünk szerint az az előadás, amely hűen ábrázolja azt, hogy milyen is jelenleg az újvidéki magyar színház” – tette hozzá Venczel Valentin.

Forrás: Pannon RTV

Nincsenek megjegyzések: