2009. június 25., csütörtök

Antonio Gaudí épületek






Antoni Plàcid Gaudí i Cornet (Reus, 1852. június 25. – Barcelona, 1926. június 10.), rövid nevén Antoni Gaudí (katalánul), ill. Antonio Gaudí (spanyolul), vagy egyszerűen csak Gaudí: katalán építész.

Minden egy kesztyűbolt vitrinjével kezdődött. A huszonhat éves Antoni Gaudí, végzős építészhallgató ezzel vett részt az 1878-as párizsi világkiállításon és vonta magára későbbi mecénása, Eusebio Güell figyelmét. A gazdag katalán téglagyáros és a szárnyaló képzeletű építész barátsága egy életre szólt, és „együttműködésük” korábban soha nem látott épületekkel sokkolta a tartózkodó barcelonaiakat. Elvarázsolt kastélyai, hullámzó homlokzatú „barlanglakásai”, vagy éppen színes mozaikokkal díszített harsány kéményei, amelyekkel megbolondította a visszafogott város utcaképét ma is lenyűgöz mindenkit.


Hetvennégy évesen szokásos késő délutáni sétájára indult, amikor elgázolta egy villamos. Szegényes ruhája, aszketikus arca miatt az összesereglett tömeg nem ismerte fel az akkor már legendaszámba menő építészt, és a taxisofőrök egyszerűen megtagadták, hogy kórházba szállítsák. Végül egy helyi csendőr intézkedett az elszállításáról, de segíteni már nem tudtak rajta: a kórházban három nappal később meghalt. Pápai jóváhagyással a félkész templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. A Sagrada Família így nemcsak Barcelona jelképe, hanem Gaudí emlékműve lett. Mintha maga is így akarta volna. „A művészeknek haláluk után nincs szükségük emlékművekre, mert ezt már műveikkel megalkották” – mondta.

Barcelona, Spain - Casa Batllo.jpg
CASA AMATLER di Cadafalch 1900.jpg
CASA AMATLER di Cadafalch.jpg
Casa Amatller Batlo.jpg
Casa Batl fachada externa 00.jpg
Casa Batl fachada externa 02.jpg
Casa Batl fachada externa 03.jpg
Casa Batl fachada interna 00.jpg
Casa Batl interior 07.jpg
Casa Batl prisma 01.jpg
Casa Batl prisma 04.jpg
Casa Batl prisma.jpg
Casa Batl telhado 01.jpg
Casa Batllo columnas balcones.jpg
Casa Batllo Detalle Ventanas.jpg
Casa Batllo Detalle Vista nocturna.jpg
Casa Batllo Parte superior.jpg
Casa Batllo Tejado.jpg
Casa Batllo Vista de noche.jpg
Casa Batllo.jpg
Casa Batllo-.jpg
Casa Batlo Gaudi.jpg
Casa Batlo-.jpg
Casa Vicens.jpg
Casa Vicens 1.jpg
Casa Vicens 2.jpg
Casa Vicens 3.jpg
Casa Vicens 4.jpg
Colonia Güell kápolnája.jpg
extercastillo.jpg
La Pedrera .jpg
La Pedrera Argonautas.jpg
La Pedrera Balcones Forjados.jpg
La Pedrera Buhardillas.jpg
La Pedrera Chimeneas Panoramica.jpg
La Pedrera Patio Interior policromo.jpg
La Pedrera Patio Interior.jpg
La Pedrera Vista general.jpg
Manzana de la Discrdia 05.jpg
Manzana de la Discrdia 07.jpg
Manzana de la Discrdia 29.jpg
Parc Guell 1.jpg
Parc Guell 2.jpg
Parc Guell 3.jpg
Parc Guell 4.jpg
Parc Guell 5.jpg
Parc Guell 6.jpg
Parc Guell 7.jpg
Parc Guell 8.jpg
Parc Guell 10.jpg
Parc Guell 11.jpg
Parc Guell 12.jpg
Parc Guell 13.jpg
Parc Guell 15.jpg
Parc Guell 16.jpg
Parc Guell 17.jpg
Parc Guell 18.jpg
Parc Guell 19.jpg
Parc Guell 20.jpg
Parc Guell 21.jpg
Sagrada Familia Fachada nueva Subirachs.jpg
Sagrada Familia Interior en construccion.jpg
Sagrada Familia Passion Facade.half.jpg
Sagrada Familia Portal Natividad.jpg
Sagrada Familia Subirachs Esculturas de la Pasion.jpg
Sagrada Familia templom.jpg
Sagrada Familia Ventanales.jpg
Sagrada Familia Vista general.jpg
Sagrada Familia.jpg
Antoni_Gaudi.jpg
Antoni Gaudi.jpg

Forrás: miss' Site

Nincsenek megjegyzések: