Áthághatatlan sűrű erdő - Kiállítás

Áthághatatlan sűrű erdő Pillanatok egy barabaig falu életéből 2009. június 4. - 2009. július 5.

A muzbo galéria a Néprajzi Múzeum boltjában nyílt intim kiállítótér, ahol fiatal kutatók, utazók, fotográfusok képeit mutatjuk be, akár társadalomtudományos vagy fotoesztétikai értékeik miatt, akár a "nagy" kiállításokhoz igazodó témaként, illetve önálló kérdésfeltevéseik okán. Ez a hely az itt látható rövidebb kamarakiállítások és a hozzájuk kapcsolódó programok révén olyan kontaktzónát alkot, ahol különböző kortárs társadalmi és kulturális jelenségekről lehet párbeszédet folytatni. A kiállítás-sorozat rendezője: Kemény Márton és Vörös Júlia. A kiállítás-sorozat támogatója a Color Photo Digital Kft. és a MaDok. 2009. június 4-én, csütörtökön este hat órakor nyílik a muzbo galéria új kiállítása Tomsits Abigél képeiből Áthághatatlan sűrű erdő címmel. A tárlatot megnyitja Dr. Sárkány Mihály, az ELTE docense. A megnyitó után levetítik a Marco Mureruja című filmet (35 p.). A filmről A címben szereplő Marco lelkesen vállalkozik, arra hogy a kamerának bemutassa a barabaigokat Mureruban, hiszen egykoron ő volt a falufőnök, így ez az ő feladata. Ahogy a napok telnek, kirajzolódnak a falubeliek problémái és hagyományai, és szép lassan körvonalazódik, ki is Marco valójában. A kiállításról 2007-ben Mureruban jártam a tanzániai barabaigok között; a falu neve áthághatatlan sűrű erdőt jelent. S noha ma már aligha van nyoma ennek az erdőnek, a fokozatos társadalmi átalakulás, életmódváltás következtében megváltozik a kulturális és etnikai identitás, és egyre rétegzettebb szociális háló jön létre a közösségben. Ezt a hálót pedig egyre nehezebb átlátni. A barabaigok tradicionálisan szarvasmarha tartó nomádok, a maszájok rokonai, akik saját eredetmondájuk (és a mai tudományos elképzelések) szerint (is) a kenyai Mount Elgontól vándoroltak a tanzániai Mount Hanangot körülvevő területre. Vándorlásaik (amikor új legelőket kutatnak fel) mára egyre ritkábbá váltak, hiszen az állam megpróbálja letelepíteni őket. Etnikai közösségük többfelé szakad: vannak, akik továbbvándorolnak, miközben egyre nehezebb az állatok számára megfelelő legelőket találni; vannak, akik letelepednek, és már földet is művelnek (fő terményük a kukorica). A faluban mindenkinek van saját földje, emellett közös területeket is kijelöltek. Ám a legelők fogynak, ami miatt az állatok számát is csökkenteni kell. Ez pedig egy szarvasmarhatartó társadalom esetében a legalapvetőbb kulturális érték eltűnésével fenyeget. Az államnak nemcsak a földhasználat, de az iskoláztatás tekintetében is nagy hatása van, hiszen különböző törvényekkel rákényszerít minden szülőt, hogy iskolába küldje gyermekeit. A barabaigoknál ez egy évszázados társadalmi berendezkedést változtat meg, hiszen ha a gyerekek iskolába járnak, akkor ki vigyázz az állatokra, ki hozza a vizet, ki felügyeli a kisebb gyermekeket? Közösségi szinten látszólag egyetértés van, hiszen aki letelepedett, mind elküldi gyermekét az iskolába. Ám, hogy ki mit gondol erről az állami kényszerről - nos ebben már éles ellentéteket fedezhetünk fel az egyes esetekben. A falubeli hagyományőrzőbb, idősebb generáció attól fél, hogy ha a gyerekek iskolába járnak, majd a városba mennek, akkor senki sem tér vissza, senki nem fogja továbbéltetni a tradíciókat, így azok szép lassan, saját generációjukkal együtt kihalnak majd. A magukat modernebbnek tartó idősebbek és a fiatalok ezzel szemben bizakodva tekintenek az iskolára, és ezt az új társadalmi intézményt szükséges változásnak vélik. Aki oktatásban részesül, az még visszatérhet, és sok mindenben a közösség segítségére tud lenni. Egy afrikai falu, amely folyamatosan változik, de hogy merre is halad pontosan, arra csak a jövő adhatja meg a választ. Néprajzi Múzeum -Tomsits Abigél