2009. március 15., vasárnap

Arckép: Hunyadi László - szobrászművész




Nem állíthattunk emléket nagyjainknak hosszú évtizedeken át

Beszélgetés a 75 esztendős Hunyadi László szobrászművésszel

A Görgényi-havasok lábainál ülünk, szemben a Kelemen csúcsaival, erdei faházban. Körülöttünk fenyvesek, a friss hegyi levegő éltet a forró nyári napon, a természet maga a művészet. Ebben a környezetben az alkotás vagy az ihlet megtalálása nagy élmény lehet. Hogyan indult művészi pályája? – kérdezem Hunyadi László erdélyi származású szobrászművészt, aki formába öntötte Szent István királyt, Márton Áront, Apor Vilmost, Orbán Balázst, Petőfi Sándort, Tamási Áront, valamint a II. világháború áldozatainak emlékszobrát.

– Együtt nőttem fel vele. Egész kicsi korom óta, amennyire visszaemlékezem rá és a tudatomban él: tégla- és cserépgyárban nevelkedtem. A későbbiekben ez még kibővült edénygyárral is. Úgyhogy körülvettek engem az agyaggyúró iparosok. Gyermekkoromban már megformáltam egy-egy állatfigurát, emberalakot. 1940-ben, a bécsi döntés előtt kerültem Marosvásárhelyre, ott jártam két évig a Református Kollégiumba, ott kezdtem az ábécé tanulását. De édesanyám nem tudott eltartani bennünket – hárman vagyunk testvérek –, ezért visszamentünk a szülőfalumba, Küküllődombóra.

A háború után ismét bekerültem Marosvásárhelyre, a Református Kollégiumba, ott végeztem a középiskolai tanulmányaimat is, s szerencsémre csodálatos ember keze alá kerültem: Bandi Dezső szobrász nagy lelkesedéssel tanította az ifjaknak a kézi munkát, és felhívta a figyelmünket a népművészet szépségeire. Egész életét a hazai népművészet megőrzésének szentelte, a szövéstől a fonásig mindennel foglalkozott, s próbálta átadni a tradíciókat az ifjúságnak. Fafaragó táborokat szervezett, csodálatos ember volt.

Bandi Dezső egyszer azt mondta az édesanyámnak: „Ez a gyermek hiába akar építész lenni, úgyis szobrász lesz belőle.” És úgy lőn. Habár érdekelt a mechanika, a műszaki dolgok. Sok verést kaptam, mert mindig ott lábatlankodtam a lakatos műhelyben, reszeltem, barkácsoltam.

– Gondolom, édesanyja otthon maradt a három gyermekkel…

– Igen, de nagyon szerette a gazdasszonymunkát, amit a falusi asszonyok végeztek. Dicsőszentmártonból, városi leányként jött férjhez apámhoz falura, de megtanult fonni-szőni, hímezni. Szépen kézimunkázott.

– Honnan származik a Hunyadi, ez a patinás, történelmi magyar név?

– Ezzel a kérdéssel Kelemen Lajos foglalkozott. Erdélyben két helyen élnek Hunyadiak: a Szilágyság déli részén van néhány falu, ahol előfordulnak, és a Kisküküllő mentén, Küküllődombón, Magyarkirályfalván stb. A közelben található a Küküllővár, amely valamikor királyi birtok volt. Egyes történészek azt állítják, hogy a jobbágyok felvették az úr nevét. Nekem van egy más feltételezésem: ez pedig a következő, Bocskai hajdúkat telepített a NyárádKüküllő mentén, a hajdúk között pedig gyakori volt a Hunyadi név. és a

– Ön is efféle családból származott?

– Talán elszékelyült hajdúk, de az is lehet, hogy jobbágyok voltak az őseim, biztosat nem tudok. Anyai ágon kutyabőrös nemesek az elődeim. Dédanyám Firtos névre hallgatott, a Firtos vára környékéről származott.

A név kötelez. Szégyent így sem, úgy sem hoz elődeire, legyenek azok jobbágyok, hajdúk vagy a nagy Hunyadiak, hisz végignézve alkotásait, remek magyar személyiségek szobrait készítette el.

– Igyekeztem. Engem befolyásolt az átkos kommunista rendszer is, melynek kapcsán eltiltottak bennünket saját nemzeti kultúránktól, történelmünktől. Iskoláinkban nem taníthattuk, nem állíthattunk emléket nagyjainknak hosszú évtizedeken át. Jómagam kötelességemnek éreztem, hogy ha kicsiben, mégis tudjak valamit megformázni ezekből a nagy magyar emberekből.

– S ez a vágy fiatal kora óta követelte magának a „jogot”?

– Igen. Az első Petőfi szobromat 14 esztendős koromban készítettem, Sütő András író barátom megemlékezett róla egyik írásában.

– Ahogy végignéztem alkotásait, valóban jeles magyar személyiségeket formázott meg…

– Apor Vilmos Segesvár szülötte. A szobor elkészítésére pedig a segesvári plébános kért fel: készítsek szobrot a plébánia udvarára. Amikor sokak megelégedésére elkészült a kompozíció, szóvá tettem, hogy Márton Áront is meg kellene formálni, hisz ő volt Erdély nagy püspöke. Az összes felekezet elfogadta: protestánsok, zsidók, mindenki. Erre a plébános azt mondta, na, állj neki! Amikor elkészültem vele, üzentem neki, hogy megnézheti. Ám nem ő jött el, hanem a kántor, akinek nagyon tetszett a mű. Közben fényképeket is készítettem a szoborról, s valamiért Udvarhelyen jártam, ahol megmutattam a kollégáknak. Egyikük elkérte az egyik fényképet, és megmutatta a helyi plébánosnak, aki néhány nap múlva telefonált, hogy mikor vagyok otthon, mert megnézné Márton Áront. Eljött, tetszett neki, és közölte, ezt felállítják Udvarhelyen.

– Így került Márton Áron szobra Székelyudvarhelyre 1995-ben.

– Igen, s ekkor Orbán Balázs szobrom felállítása már folyamatban volt Székelyudvarhely főtéren.

– Több papi személyiséget is megformázott. Ez véletlen vagy tudatos?

– Azokhoz a személyiségekhez vonzódom, akik tettek valamit, nemcsak az egyházukért, hanem közösségükért is. Nekem mindegy, hogy ki melyik felekezethez tartozik, nem teszek különbséget vallás és vallás között, ám fontos, hogy az illető keresztényi módon éljen. Jómagam egyébként a legelfajultabb protestánsok közé tartozom: unitárius vagyok. Ez az egyetlen magyar eredetű vallás, mely Erdélyben alakult. Az unitáriusok vallják: egy az Isten! Nincsenek szentek, a szentek is emberek, ők a próféták, s Jézus maga is ember volt, de a legtökéletesebb ember! Az unitáriusok szerint hiába mész el a plébánoshoz, hogy elmondd neki a bűneidet, nem elég bűnhődni, azt neked jóvá is kell tenned.

– Unitáriusként kétszer is megformázta Szent István királyt, akinek a kereszténység felvételét köszönhetjük. E szobrok ott állnak Marosszentkirályon és Kiskunfélegyházán.

– Elsősorban nem a szentet akartam megmintázni, hisz nagyon kemény és vaskezű király volt, hanem a bölcs uralkodót, aki előrelátóan rájött arra: ha a magyarok megmaradnak az ősi hitnél, nem lesz helyük Európában.

– Itt látom Tamási Áron mellszobrának tervét.

– Vele mindig foglalkoztam. Egy alkalommal személyesen is találkoztam vele. 1956-ban Kolozsváron járt, és a Bolyain tartott előadást a magyar diákoknak. Nagy tisztelője voltam, szerettem az írásait, mindig otthon éreztem magam bennük. Lényegében a szülőföldem nincs messze Farkaslakától. Amikor elkészítettem a helikonos írók sorozatának domborműveit – ő is odatartozott –, készítettem róla egy domborművet. Állandóan foglalkoztatott a téma. Később a szülőfalujában felállítottak egy Tamási Áron mellszobrot az iskola elé, s akkor szóltak nekem is, de épp mással foglalkoztam, s nem tudtam elvállalni. Elkészült a szobor, úgy-ahogy elfogadható volt, de én jobbat képzeltem el róla. Ezért később mégis nekiálltam egy másik Tamási szobornak. Bíztattak a farkaslakiak is, aztán felém se jöttek. Ott állt sokáig nálam a műhelyben. Tavaly végül valamelyik pesti társaság megvette tőlem, és elvitték Farkaslakára.

– Más érdekes szobrai az agyagfalvi székely nemzetgyűlési és az 1848-as emlékművek.

– Ennek külön története van: az erdélyi karok és rendek összegyűltek Agyagfalván, és megtartották a nagy székely nemzetgyűlést, ahol eldöntötték, csatlakoznak az 1848-as magyar forradalomhoz. E történelmi pillanat emlékére készült a mű. Ez még jóval a rendszerváltozás előtt volt. Egy pályázatot hirdettek, s Kulcsár Bélát, szenzációs barátomat (aki idősebb volt nálam) megbízták a kivitelezéssel, de sajnos már az egyméteres makettet sem fejezhette be, mert szívinfarktusban meghalt. A terv csak nagyjából készült el. De szerencsére akkor még Fazakas János ott volt a párt felső vezetésében, s ő elintézte, hogy megadták a jóváhagyást. A mű három évig készült, huszonegy köbméter kő található benne. Kiss Leventével együtt ketten végeztük a kivitelezést. Iszonyatos nagy munka. Kőből faragtuk ki a formákat, három évig tavasztól késő őszig, amíg a hó lehullott, ott voltunk a kőbányában, és vertük a követ.

– Amikor szobrot készít valamelyik nagy formátumú személyiségről, hogyan készül fel a munkára?

– Fényképeket nézegetek, de meg kell ismerni az egyéniséget is. A fénykép önmagában nem elég. Ha valakiről portrét készítek, legyen az akár festmény, rajz vagy szobor, nem elég például a fejszerkezet ismerete, kifejezésben is tükröznie kell az egyéniséget. Néha el kell távolodni a realitástól. Sokszor millimétereken múlik, hogy a kifejezést fokozni tudjam. Nagyon sokat számít a mozgás. Lényegében a szobrászat nagyon közel áll a színészethez, csak épp néma. A szobor néma színész kell legyen, úgy, hogy ne legyen teátrális.

– Még nem ejtettünk szót Wass Albert sírjáról, Marosvécsen.

– Valóban így van. Több helyen felállították ugyanezt a szobromat, másolatban. Debrecenben, Pesten (Zuglóban) látható. Szigligeten nem engedték felállítani az elvtársak, nehogy konfliktus legyen belőle, ezért ott magánterületre került, egy kocsmáros kertjébe.

– Kemény János?

– Őt személyesen ismertem, nagyon jóban voltunk, gyermekeivel együtt nevelkedtem. Sajnos, már meghaltak. Két lánya közül az egyik nagyon jó énekes volt, de magas termete miatt csak súgó lehetett az Operánál. A nagyobbik lánya Angliában élt, majd visszajött Párizsba. Fia kiváló képzőművészként, 56 éves korában hunyt el rákban. Legkisebb lánya, Zsuzsa kiváló festő férjével, Nagy Pállal, jó barátunkkal autóbalesetben halt meg.

– Reprezentatív éremsorozatot készített az erdélyi Helikon íróiról.

A 22 centiméteres domborművek meghaladják az érem méretét, Marosvécsen láthatók. Harminchat érmet készítettem idáig, de ötvenöt kell legyen. Néhány név közülük: SzemlérSzabédi László, Makkay Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Tamási Áron, Nyírő József, Wass Albert. De sok más fontos személyiségről is mintáztam ilyen portrét. Bolyai Farkas, Dávid Ferenc, az unitárius egyház alapítója, Mikes Kelemen, Apor Vilmos, Márton Áron nevét említeném hirtelen… Ferenc,

Pongrátz Gergely nem a helikonos írók közé tartozik, de róla is készített szobrot…

– Ötvenhatos szabadságharcos, szamosújvári örmény magyar. Szobra az ’56-os múzeumbanKiskunmajsán. Erre a munkára egy kiskunfélegyházi barátom kért fel, aki húsz éve dolgozik Ausztriában, egy nemzetközi cégnél mint agrármérnök. Tarjányi József nagy Erdély-járó, felkérésére készítettem a szobrot. látható

– Elégedett életútjával?

– Sosem voltam megelégedve önmagammal. Mindig jobbat és igazabbat szerettem volna. Elsősorban nem a szépre törekedtem, hanem az igazra! Számtalan munkám csak félig készült el, mert úgy éreztem, nem sikerült. Tele van a műtermem megkezdett, befejezetlen alkotásokkal. A Ceausescu-rendszerben kimaradt több mint 15 alkotói év, amikor egyáltalán nem készítettem szobrot.

Tudja-e, hány köztéri szobra áll Erdélyben és Magyarországon?

– Nem számoltam össze, de körülbelül tizenöt. Szinte több van Magyarországon, mint itthon.

– Jelenleg min dolgozik?

Mindszenty József portréján. Amikor elkészítettem kisméretű plakettjét, Tarjányi megnézte, megtetszett neki, és azt mondta: milyen jó lenne, ha a hercegprímás szobra Fertőszéplakon állhatna, a plébánián. Jelenleg életnagyságú domborművén dolgozom.

– Ezek szerint valóban vonzza az egyházfőket…

– Igen, tisztelem őket és az egyházat.

– Szerencsére sok felkérése van… Milyen elismerésben részesült?

– Az első kitüntetésemet a rajz- és képzőművész tanárok országos kiállításán kaptam. Később, amikor felvettek a Magyar Művészeti Akadémiára, kaptam egy Koller-díjat. Néhány éve, amikor még Iliescu volt a román államelnök, sok erdélyi magyar művész kapott kitüntetést, én is megkaptam a Kultúra tiszti keresztjét. Tavaly javasoltak Marosvásárhely díszpolgári címére, de nem kaptam meg.

– Mellőzésének következtében Magyarországon alig ismerik…

A képzőművészek általában nem hangoskodnak. Azok az elismert művészek, akik beszélnek, írnak, hallatnak magukról. A képzőművészek némák.

– Nem hiányzik az elismerés?

– Nem. Sose törekedtem babérokra. Nem feladatom, s jogom sincs ahhoz, hogy megmondjam, művészet-e, amit mívelek? Ez a feladat az utókorra hárul. Sajnos a mai világban egyre kevesebben érdeklődnek a művészet iránt. A szobrászat haldokló ága a vizuális kultúrának. A mai modern kultúra, a sok, óriási üveg-vas építmény száz év múlva elrettentő példaként áll majd az utókor előtt! Ma felborult minden, teljes zűrzavar és káosz tapasztalható a képzőművészeten belül is.


Forrás: Frigyesy Ágnes - Kapu.cc


Nincsenek megjegyzések: