Alfred Tennyson verseiből ...

Alfred Tennyson

Lord Tennyson szobra a Cambridge-i Szentháromság Főiskola kápolnájában.

Alfred Tennyson (I. Tennyson báró) (1809. augusztus 6. – 1892. október 6.) az Egyesült Királyság nemzeti költője és egyben Anglia egyik legnépszerűbb költője.

Költészetének túlnyomó része klasszikus mitológiai témákon nyugodott, bár híres költeménye az In Memoriam legjobb barátja és volt osztálytársa, a költő Arthur Hallam halálára íródott, aki Tennyson lánytestvérével volt eljegyezve, ám az esküvő előtt szívrohamot kapott és meghalt. A költő számos verset írt Artur királyról és a hozzá kapcsolódó legendákról. Az egyik leghíresebbet ezek közül Albert hercegnek ajánlotta, Viktória királynő férjének. Tennyson a drámaírással is megpróbálkozott, azonban darabjai még életében sem voltak túlzottan népszerűek.

Élete

Alfred Tennyson a Lincolnshire-i Somersby városában született, egy vidéki lelkész 12 gyermeke közül a negyedikként. III. Eduárd angol király egyenesági leszármazottja volt.^[1] Édesapját az ő apja az örökségből kizárta, ennek megfelelően folyton anyagi gondokkal küzdött és ivási problémái megbízhatatlanná tették. A családfő azonban gondosan odafigyelt a gyermekek taníttatására.

Tennyson és két bátyja is verseket írogatott már tinédzser korában, amelyet ki is adtak, amikor Alfred 17 éves lett. Az egyik bátyja, Charles Tennyson Turner később feleségül vette azt a Louisa Sellwoodot, akinek a húga Alfred felesége lett. A másik költő testvér Frederick Tennyson volt.

1828-ban beiratkozott a Cambridge-i főiskolába, ahol csatlakozott a titkos Cambridge-i apostolok társaságba (Cambridge Apostles). Itt ismerte meg későbbi legjobb barátját, Arthur Henry Hallamet. 1829-ben megnyerte az iskola egyik irodalmi díját, és 1830-ban kiadta első önálló versgyűjteményét (Poems Chiefly Lyrical). Ebben foglal helyet két híressé vált költeménye a Claribel és a Mariana. Olyan tekintéllyel rendelkező költők figyeltek fel rá ezután, mint Samuel Taylor Coleridge.

1831-ben meghalt Tennyson édesapja, így még a diploma megszerzése előtt ott kellett hagynia Cambridge-t és visszaköltöznie megözvegyült édesanyja mellé. Barátja, Arthur Hallam nyarait Tennysonéknál töltötte és ekkor jegyezte el Tennyson húgát, Emiliát.

1833-ban megjelent második kötete, melyben megtalálható a Shalotti kisasszony című verse, amely egy hercegnőről szól, akit átok sújt mely szerint nem nézheti a világot, csak egy tükör képéből. Amikor Lancelot lovag arra lovagol, a kisasszony mégis rápillant és az átok valóra válik, amikor is egy csónakban lefelé úszik Camelot városa felé. A kötet negatív kritikája annyira elbátortalanították Tennysont, hogy a következő tíz évben nem is adott ki újat. Ebben az évben halt meg legjobb barátja és ez nagyon megrázta a költőt. Ebben az időszakban írta legszebb verseit, mégis majd egy évtizedig váratott a következő kötete kiadásáig. Egy rossz befektetés következtében Tennyson családja elvesztette vagyona jelentős részét.

Harmadik kötetének kiadás kirobbanó siker volt. 1850-től Tennysont választották William Wordsworth után a nemzet költőjének. Még ebben az évben vette feleségül Emily Sellwoodot, gyermekkori barátját. Két fiuk született, Hallam és Lionel.

Farringford - Lord Tennyson bírtoka a Wight szigetén

Tennyson még nyolcvan éves korában is aktív volt, ám 1892. október 6-án, 83 éves korában meghalt. A Westminsteri apátságban temették el.

Költészete

Tennyson témái széles skálán mozognak, a középkori legendáktól a korabeli nemzeti problémákon át egészen a természet megfigyeléséig. Költői képzeletvilágának gazdagsága elárulja John Keats és más romantikus költő rá gyakorolt hatását. Mesterien bánt ezen felül a ritmussal. Tennyson rendkívüli érzékkel használta a szavakat versei mintegy „megzenésítéséhez”. Nem ritkán találkozunk Tennyson költeményeiben hangutánzó szavakkal, alliterációkkal és asszonáncokkal. Költészete jól tükrözi viktoriánus kort a rendszeretete, moralizáló melankóliája, valamint a vallásos hit és a tudományos haladás közötti kialakult egyértelmű konfliktus ábrázolásával.

Forrás: Wikipédia

NE JŐJJ, HA MEGHALOK

Tennyson

Ne jőjj, ha meghalok,
csacska könnyeket sírni síromon.
Bukott fejem mért taposod?
Nem mentetted meg, ne zavard porom!
Elég, ha szél zúg, s a lile kiált;
te menj tovább.

Hogy tévedésed volt-e, bűnöd-e,
boldogtalan, mit kérdjem, gyermekem?
Menj férjhez! Én, az idő betege,
a békét keresem.
Menj, gyönge szív, hagyj el, lépj rajtam át:
menj, menj tovább.

(Szabó Lőrinc)

MAUD

Tennyson

Madarak a várkertben
este de híttak:
Maud, Maud, Maud, Maud,
így híttak és ríttak.

Hol volt Maud? Erdőnkben,
s ki más vele mint én,
erdei liljomot
fűzvén és hintvén.

Madarak erdőnkben
daloltak a lomb közt:
Maud itt van, itt, itt,
itt a liliom közt!

Csókoltam; hagyta ő.
Gyermeteg arcú,
tizenhét éves sincs,
de magas, karcsu.

Ó, de kiáltanék,
most vagyok büszke:
enyém a Maud szive,
mennybéli üdve!

Látom, hogy merre ment
lányosan lejtve:
fű arra megüdült,
harmatot ejtve.

Madarak a várkertben
ríttak is érte:
"Hol van Maud, Maud, Maud?
Valaki megkérte."

Kapunál paripa
nyerít, vihog folyton...
Nem téged választott:
elmehetsz, lordom!

(Babits Mihály)

Forrás: szép versek