1961. április 12-én halt meg Sarkadi Imre

„Semmitől sem félek. De ahhoz gyáva vagyok, hogy a hétköznapokat éljem.”

 

„Szemérmesen rejtőzködő ember volt. Önmagáról, élményeiről alig-alig beszélt. Műveiben sem lelünk szokásos vallomásokra, első személyben elmondott önelemzésekre. Csak gondolatairól, elmélkedéseiről, ötleteiről vitatkozott, az érzéseihez nagyon ritkán s nagyon keveseket engedett közel. Mindig másokra figyelt, s önmagára látszólag sohasem. De hogy mi szívódott fel környezetének megfigyeléséből, arra a novellákban, a drámákban, regényekben nyíltan nem kapunk választ. A megírt élményanyag megfejtésének kulcsa pedig életútjában, benyomásainak rendszerében van. Szinte minden írásának megvan az élményalapja, s csaknem mindegyikfiguráját mintázta valakiről.”

(forrás: Kónya Judit: Sarkadi Imre alkotásai és vallomásai tükrében. Szépirodalmi K., 1971. 5.o.)

„Az én emlékezetemben úgy él, mint egyszerre érzelmes, jó férj és minden szoknya után kajtató szerelmi kalandor; egy liter – reggeli előtt megivott – rummal a gyomrában és idegeiben józan okossággal tudott filozófusok tanításairól vitatkozni, a napközben részletekben lenyelt legalább még egy liter pálinka után éles elméjű publicisztikai cikkekben magyarázta a politikai és gazdasági helyzetet, máskor meg kábult fővel ült az írógép elé; ha szóltak hozzá, akadozott a nyelve, vagy éppen összefüggéstelen értelmetlenségeket válaszolt, miközben ujjai alatt kikerekedett egy novella, amely akár görög mitológiai tárgyú volt, akár a hazai parasztság napi helyzetéből következő tragédiát mesélt el, tökéletes formai kecsességgel, népi ízű, de gondosan választékos nyelven és izgalomkeltő érdekességgel nyomdakész remekmű volt (…)

És kedvesebb embert, szolgálatkészebb barátot, kiadók, újságok, színházak alkalmazkodóbb munkatársát el sem lehetett képzelni. Ha egy rendezőnek nem tetszett egy dialógus, leült, és neheztelés nélkül átírta; ha egy egész felvonás nem tetszett, azt írta át. Volt úgy, hogy ezeroldalnyi szöveget írt és újraírt, amíg színre nem került a nyolcvan-kilencven oldalnyi dráma. A teremtő lángelme és a gyerekes oktalanság, a példátlan megfigyelőkészség és mindent megőrző memória, a szépség, jóság és igazság mámoros szeretete és az idült iszákosság sosevolt egységben forrt össze az önpusztító életmóddal.”

forrás: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Magyar Elektronikus Könyvtár)