2017. december 20., szerda

Grandiózus gálával zárult a Kodály nyomában országos online zenei játék




.

Az eddigi országos rekordot megdöntve határon innen és túl közel 50 település 89 kórusában 3100 énekes énekelt együtt, közülük ezren Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban december 15-én. Mindez a Kodály nyomában országos online zenei játékot záró, ünnepélyes díjátadó gála keretében történt, ahol bemutatták a vetélkedő nyertes alkotásait, valamint a három forduló legeredményesebb játékosai is átvehették jutalmukat. A program kiemelt eseménye az Énekel a világ akció volt, melynek során két Kodály által gyűjtött népdal csendült fel a jelenlévő kecskeméti kórusok – mintegy 1000 fő – előadásában, melyhez a világ bármely pontjáról lehetett csatlakozni. Az eseményen köszöntőt mondott és a játék fődíját is átadta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, mint az online vetélkedő fővédnöke, a rendezvényt pedig Bogányi Gergely zongoraművész koncertje zárta.

Péntek este Énekelt a világ. A kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban 18.00 órakor ezer fő egyszerre, egy időben énekelte el A Juhász és a Felszállott a páva című, Kodály által gyűjtött népdalokat. Őket az online játék internetes oldalán élőben követve, az internetes közvetítés segítségével közel 50 településen 89 kórus, így összesen 3100 énekes kapcsolódott az akcióhoz. A csatlakozott énekkarok között voltak kétszemélyes és száz fős kórusok is, a felvidéki Galántán és Kolonon át többek között Beregszász, Pelsőc, Nagykörű és Kolozsvár is Kodálytól volt hangos.
Ezekkel a számokkal a kecskeméti kezdeményezés jócskán túlszárnyalta az eddigi egyidőben ugyanazt a dalt éneklés rekordját, amelyet 2013-ban állítottak fel, melyben 79 kórus, így kb. 2000 fő, 31 településen énekelt együtt.
Az Énekel a világ akció a Kodály nyomában online zenei vetélkedő díjátadó gálájának kiemelt eseménye volt. A majd’ három hónapig tartó, hagyományos feladatokat és a fiatalok körében is népszerű szórakoztató-kulturális elemeket ugyancsak tartalmazó játékra egyéni versenyzők és csapatok is jelentkezhettek, a három fordulóban más-más készségüket csillogtatva meg. Akár egy-egy fordulóban, de akár az összesben is lehetett indulni; többen éltek is a lehetőséggel és mindhárom fordulóra neveztek.  Fordulónként külön értékelt a zsűri, sőt, a zenei és táncos feladatoknál a közönség is megszavazhatta kedvencét.

Az első forduló egyfajta ráhangolódás volt a Kodály életműre, amely inkább azoknak kedvezett, akik olvasni, kutatni és rejtvényt fejteni szeretnek, mivel online módon megfejthető kvíz kérdések, zenei és képes fejtörők, illetve keresztrejtvények megfejtése volt a feladat. A második fordulóban a zeneszerzés iránt fogékonyak és a szövegírói vénával rendelkezők mutathatták meg, hogyan dolgoznának át egy Kodály által gyűjtött népdalt. A kiírásban külön örömmel várták a szervezők azokat a feldolgozásokat, amelyekben a mai, modern zenei stílusok és műfajok jelennek meg. A feladatot a szervezők felkérésre egy csángó szövegváltozatra készített progresszív zenével a Magashegyi Underground zenekar is megoldotta, a Zöld erdőben című népdal átdolgozásával: https://www.facebook.com/kodalynyomaban/videos/310629399345793/
A harmadik fordulóra azok nevezését várták, akikhez inkább a képzőművészet vagy a tánc állt közelebb. A rajzolni, festeni, fotózni szeretők feladata egy Kodály gyermekkari mű illusztrációja volt, míg a táncosok a Galántai táncok vagy a Marosszéki táncok egy rövid részletére készíthettek koreográfiát. Itt is különösen azokat a koreográfiákat várták, amelyek elszakadva a hagyományos néptánc feldolgozásoktól jelenkorunk népszerű táncstílusait használták a koreográfia újragondolásához.  Ezt a feladatot az Urban Dance Hungary hip-hop csapata szemléltette a Kézér Luminous Ballée modern táncosainak közreműködésével. A feldolgozásban a hip-hop mellett a Vogue és a Locking stílus elemei is megjelentek.
https://www.facebook.com/kodalynyomaban/videos/317295922012474/

Az első forduló feladványait 255-en fejtették meg, szinte fele-fele arányban egyéniben és csapatban, a második fordulóban 46 csapat vagy egyéni versenyző dolgozott át Kodály által gyűjtött népdalt új zenével vagy új szöveggel,  míg a harmadik forduló táncos feladatára 7 megfejtés, az illusztrációsra pedig 36 illusztráció érkezett. Így összesen több mint ezer ember vett részt a játékokban.
A fordulók és a közönségszavazás nyertesei a pénteki gálán vehették át jól megérdemelt jutalmukat. Az első fordulóban a Katalinka csoport és Puskás Szilvia Erzsébet diadalmaskodott. A második feladatnál a Zatibom formáció és szintén Puskás Szilvia Erzsébet bizonyult a legjobbnak, a különdíjat  a Partiumi kontyocskák, a közönségszavazást pedig a Penta Paks csapata nyerte.  A harmadik forduló illusztráció kategóriájának győztese a Dorogi Quintett és Deák Andrea lettek, míg a táncos kategóriában a Movement Dance School csapata végzett az élen, és a Katalinka csoport produkcióját ítélte legjobbnak a közönség. A játék fődíját Puskás Szilvia Erzsébet érdemelte ki.  A győztesek mindannyian egy izgalmas kulturális programokkal fűszerezett wellness hétvégét tölthetnek el Kodály városában, Kecskeméten.

A gálán köszöntőt mondott és díjakat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, Ludvig Orsolya a Mercedes-Benz gyár kommunikációs és vállalati  kapcsolatok igazgatója,  Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója, valamint az esemény főszervezője Bak Lajos, a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója.

A rendezvényt Bogányi Gergely zongoraművész koncertje zárta, aki a saját közreműködésével fejlesztett futurisztikus Bogányi zongorán adta elő a grandiózus gálához méltó műsorát.

A Kodály nyomában online zenei vetélkedő a Nemzeti Kulturális Alap, Kecskemét Megyei Jogú Város, és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. támogatásával valósult meg.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: