"Aki elutasítja a paradoxont, kiszolgáltatja magát a valóságnak."
Dürrenmatt művei többnyire az erkölcsi és politikai paradoxonok
kérdéseit feszegetik. Sem drámái, sem más írásai nem sorolhatók tiszta
műfajokba, mert mindig törekszik a hirtelen fordulatokban bővelkedő, a
néző vagy olvasó figyelmét mindig más eszközökkel fenntartani kívánó
közvetítésmódra. Írásai a modernizmus és a posztmodern határán mozognak:
az erkölcsi kérdések felvetése az egyik, míg folytonos
intertextualitása a másik irányba billentik szövegeit.
Figurái többnyire morálisan elítélendő vagy szánalmas alakok (a döntésképtelen Romulus, a kisváros lakosságát volt szerelmének meggyilkolására felbujtó Claire Zachanassian, a Mr. Mississippi kegyetlen kéjnője, Anastasia), akik azonban majd minden esetben győzelemre jutnak. Győzelmük ugyanakkor kegyetlen látlelettel szolgál a világ állapotát illetően.
Drámáinak nézőjét tehát a szerző szándéka szerint nem a figurák, hanem (áttételesen) a világ állapota, sorsa felett érzett szánalom vagy megbotránkozás érzése kell eltöltse, miközben a polgári társadalom illúzióvesztésének filozofikus, ugyanakkor keserűen mulattató ábrázolását adják.
Figyelmet érdemel, hogy legtöbb művét a szerző időről időre átdolgozta. Ezek a változtatások a legtöbb esetben nem csupán szerkezeti-dramaturgiai módosítások voltak; az átdolgozásokkor tartalmát folyamatosan hozzáigazította az őt körülvevő világ általa érzékelt változásaihoz. Kiemelte az idejétmúltnak ítélt utalásokat, és naprakészekkel helyettesítette őket. Ez az írói mód (mely így soha nem tekinti véglegesnek és zárt egésznek a szöveget) a posztmodern írói magatartás jellemző példája.
Figurái többnyire morálisan elítélendő vagy szánalmas alakok (a döntésképtelen Romulus, a kisváros lakosságát volt szerelmének meggyilkolására felbujtó Claire Zachanassian, a Mr. Mississippi kegyetlen kéjnője, Anastasia), akik azonban majd minden esetben győzelemre jutnak. Győzelmük ugyanakkor kegyetlen látlelettel szolgál a világ állapotát illetően.
Drámáinak nézőjét tehát a szerző szándéka szerint nem a figurák, hanem (áttételesen) a világ állapota, sorsa felett érzett szánalom vagy megbotránkozás érzése kell eltöltse, miközben a polgári társadalom illúzióvesztésének filozofikus, ugyanakkor keserűen mulattató ábrázolását adják.
Figyelmet érdemel, hogy legtöbb művét a szerző időről időre átdolgozta. Ezek a változtatások a legtöbb esetben nem csupán szerkezeti-dramaturgiai módosítások voltak; az átdolgozásokkor tartalmát folyamatosan hozzáigazította az őt körülvevő világ általa érzékelt változásaihoz. Kiemelte az idejétmúltnak ítélt utalásokat, és naprakészekkel helyettesítette őket. Ez az írói mód (mely így soha nem tekinti véglegesnek és zárt egésznek a szöveget) a posztmodern írói magatartás jellemző példája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése