2017. december 6., szerda

Érték és szépség - 115 éves a Halasi Csipke




.

2017. év meghatározó a Halasi Csipke életében, mivel ez évben ünnepeli születésének 115. éves évfordulóját. Megjelenése 1902. decemberre tehető, amikor is a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán első darabjai bemutatásra kerültek. Szépségével, egyediségével már akkor berobbant a magyar és a világ csipkéi közé.


Létrejötte Dékáni Árpád helyi gimnáziumi rajztanár nevéhez fűződik. Az ő terveit valósította meg Markovics Mária csipkevarró olyan magas művészi színvonalon, hogy a halasi csipke méltó vetélytársa lett a velencei és a brüsszeli csipkének.
A Halasi Csipkében harmonikusan egyesül a népi díszítőkincs a szecesszió motívum és kompozíciós gazdagságával. Minden darabja egyedi, hiszen a hatvanféle öltésmód szinte kimeríthetetlen lehetőséget kínál.

A Halasi Csipke 100%-os kézimunkával, lehelet vékony cérnával és tűvel készül, elkészítése roppant aprólékos és időigényes. Egy-egy nagyobb terítő elkészítése 2-3000 munkaórát is igénybe vesz. A három egymáson keresztbefektetett hal 1935. óta a Halasi Csipke védjegye, azóta a legkisebb csipkétől kezdve minden csipkén megtalálható ez a motívum.

A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010. óta a Magyar Szellemi Kulturális Örökség része. 2014-ben a hungarikumok sorába lépett.

A kiállított kollekció áttekintést ad a csipke történetéről. Bemutatják a múlt század elején készült valamint a legújabb csipkéket. Megtekinthető a Halasi Csipke legszebb darabja a több mint másfél év alatt elkészült Julianna terítő, és a 115 éves évforduló alkalmából kiírt országos csipketerv készítési pályázat díjazott munkái is.

„Fontos célunknak tartjuk, hogy a Halasi Csipkét, a múlt század szülöttjét, mint örök értéket és szépséget átemeljük a mai korba. Ennek jegyében mutatjuk be a modern, napjainkban is használható ékszereinket, képkeretbe foglalt csipkéket és Hrivnák Tünde divattervező Halasi Csipkével díszített ruhakölteményeit.”

A kiállítás megnyitón Gál Gabi halasi származású énekművész Kodály feldolgozású népdalokat énekel, a halasi csipkevarrók élő csipkevarrási bemutatót tartanak.

  1. december 7. 15:00
Érték és szépség - 115 éves a Halasi Csipke
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum
Budapest, Fő utca 6.

http://www.hagyomanyokhaza.hu/nmm/muzeum
 

Nincsenek megjegyzések: